A biztonság kedvéért még egyszer hátra nézett, de Olivia még mindig békésen aludt a hatalmas franciaágyon, így Tom csak becsukta maga mögött az üvegajtót, majd bekapcsolta a telefonját. Tisztában volt vele, hogy minnél többet használja, annál nagyobb a kockázat, de muszáj volt Billel beszélnie.
-Baj van? - kérdezte azonnal az ikre.
Tom félig megkönnyebbülten, félig gondterhelten sóhajtott. Megnyugtató volt a testvére hangját hallani, de a ma történtek ugyanúgy nyomasztották őt.
-Nem tudom - válaszolta őszintén Tom. Szeretett volna hosszan beszélgetni az ikrével, sőt titokban kicsit még azt is élvezte volna, ha órákig panaszkodhat, de tudta, hogy rövidre kell fognia. - Találkoztunk egy nyomozóval. Egy kibaszott nyomozóval, Bill! Itt van a hotelben és apa ügyén dolgozik! A gyilkosságán meg a szaros üzletén... A drogok, a fegyverek, a kurvák és a bérgyilkosságok... egyszerűen mindenről tudnak! - hadarta végül kétségbeesetten.
-Mi? - nyögte döbbenten Bill. A kissé rekedtes hangja alapján eddig aludhatott, ez az információ pedig nem könnyítette meg a gyors ébredését. - Egy nyomozó? És beszéltél vele? Felismert? Hol a fenében vagy most?!
Tom érezte, hogy Bill minden egyes kérdéssel egyre idegesebb lesz, ezért sietve megszakította a kérdés áradatot.
-Beszéltem vele, de nem ismert fel. Jól vagyunk. Csak fel akarta szedni Oliviát, nem tud semmit rólunk - nyugtatta a testvérét ugyanazokkal az érvekkel, amikkel a barátnőjét is, majd hirtelen elhallgatott. Mégis ki előtt akar erősnek látszani? Miért mondja ezeket pont Billnek? - Fogalmam sincs, Bill... Félek - vallotta be végül megtörten. - Mi van, ha felismert, csak eljátszotta az egészet, hogy időt nyerjen? Mi van, ha holnap a reptéren fognak várni?
-Tom, nyugodj meg - válaszolta sietve Bill. - Bármi is történik holnap, én itt vagyok. Nem hagylak a sitten rohadni titeket, ezt te is tudod. Bármibe is kerül, megoldjuk.
-Tudom - sóhajtott egy nagyot Tom, most már valamivel nyugodtabban. Pontosan erre volt szüksége. Hallani a testvére hangját és hogy ő is bízik benne. - Csak bepánikoltam a nyomozótól... És Olivia előtt nem akartam, meg kellett nyugtatnom őt, de közben nem tudtam, hogy...
-Tom, nyugodj meg - ismételte Bill. - Megoldjuk.
***
-Lemegyek szaunázni - jelentette be Olivia, miután megreggeliztek a hotel szobájukban. - Beszélsz addig Michaellel, hogy minden rendben lesz-e a reptéren?
Tom bólintott, majd aggódó tekintettel magához húzta a lányt.
-Ne beszélj senkivel, ha nem muszáj.
-Okés, sietek vissza - nyomott egy puszit Tom szájára, majd felkapta a hotel törölközőjét az ágyról és kisietett a szobából.
Viszonylag korán volt még, így a spa részlegen csak egy-két idősebb házaspár lézengett. Az öltözőben Olivia csak gyorsan ledobta a ruháit, magára csavarta a törölközőt és egy fél órára beült az infraszaunába. Ha már
Régen soha nem érdekelték ezek a dolgok, egyrészt, mert nem is volt rá pénze, másrészt meg semmi szüksége nem volt rá, hogy tökéletes kondiban legyen. De amióta Tommal volt, rengeteg időt szánt az edzésre és a megjelenésére, bár sose gondolta volna, hogy ezeket a minél sikeresebb gyilkosságok érdekében fogja tenni és nem csak azért, hogy megtartsa a pasiját.
Fél órányi szaunázás és egy gyors zuhany után, Olivia felfrissülve lépett ki a spa részlegből. Az első gondolata az volt, hogy rögtön visszamegy Tomhoz és a szobaszervízzel felhozat magának egy jó nagy pohár frissen facsart narancslevet, de aztán meggondolta magát és inkább elindult a bárba. Biztos volt benne, hogy miután Tom egyeztet Michaellel, felhívja Billt is és adni akart nekik egy kis teret. Olivia mindig tiszteletben tartotta, hogy az ikreknek is szüksége van egy kis időre kettesben, sőt, kifejezetten örült is ennek, mert neki is szüksége volt időnként egy kis magányra.
-Egy frissen facsart narancslevet szeretnék - huppant le a bárpulthoz mosolyogva Olivia. - A legnagyobb
A pultos fiú örömmel ugrott is teljesíteni Olivia kívánságát és közben megpróbált beszélgetést is kezdeményezni, de a lány már nem figyelt rá. Azt tervezte, hogy egyedül fog ücsörögni még egy fél órácskát a juice-za mellett és közben mindenféléről gondolkodhat, de ehelyett már az első percben az az ember közeledett felé széles mosollyal az arcán, akivel a lehető legkevésbé sem akart beszélni.
-Jó reggelt! - ült le mellé Lionel nagy vidáman.
-Jó reggelt - erőltetett magára Olivia is egy könnyed mosolyt.
Rettegett a férfitől, pontosabban attól, hogy valahogy elszólja magát előtte, de attól tartott, hogy még sokkal gyanusabb lenne, ha hirtelen elrohanna vagy kimutatná neki a félelmét. Így hát ott ragadt a bárban a nyomozóval, aki az ő ügyén dolgozik...
-Nem tudtál aludni? - pillantott kíváncsian Oliviára.
A lány gyorsan magára nézett, majd rájött, hogy a tegnapi ruháiban van. Abban a pillanatban valószínűleg még egy nő sem gyűlölte annyira az érzést, hogy egy férfi megjegyezte mit viselt előző nap.
-Ja, nem, csak... elkeverték a bőröndjeinket a reptéren - hazudta Olivia. - Majd út közben beugrunk venni valamit, de végülis már mindegy, mert... mindegy - harapta el a mondatot esetlenül. Nagyon nem volt felkészülve Lionel megjelenésére, ráadásul zavarba hozták a férfi állandóan őt vizsgáló szemei és különben is ki lett rángatva a saját kis privát zónájából. Olivia egyáltalán nem volt felkészülve a spontán hazudozásra jelenleg.
-Hova mentek? - ráncolta össze a homlokát Lionel.
-Hát a reptérre - vágta rá Olivia. - Vissza Amerikába... - tette hozzá gyorsan, még mielőtt kicsúszna a száján a valódi úticéljuk.
-Máris? - pislogott értetlenül a férfi. Legalább annyira össze volt zavarodva, mint Olivia. - Dehát tegnap jöttetek, nem?
-De, csak... Ne haragudj, de ma nagyon nem megy a német - nevetett fel zavartan, mint aki valóban csak a nyelvvel küzd és nem a hazugság-folyam kitalálásával van gondja. Lionel elnézően mosolygott rá, Olivia pedig gondolatban lepacsizott magával a zseniális hazugságért. - Szóval, eddig Berlinben voltunk, Hamburgba csak egy kis kitérőt tettünk - magyarázta, miután végre sikerült összeszednie magát.
Igyekezett újra és újra visszajátszani a fejében Tom szavait és egy kis erőt meríteni belőlük. A barátja bízott benne. Tom azt mondta, hogy ügyesen játszott. Menni fog ez egyedül is.
-És te hogy-hogy ilyen korán? - terelte is el a témát gyorsan Olivia.
-Mindig korán kelek - vont vállat Lionel, majd felmutatta a félig teli teás bögréjét. - Csak reggelizni jöttem le. És őszintén szólva, reméltem, hogy te is itt leszel - nevezett zavartan, majd hirtelen ismét megkomolyodott, amikor észrevette, hogy a lány állandóan a bejárat felé tekintget. - Baj van?
-Tessék? Oh, nem, nem... csak... mennem kéne - pattant fel gyorsan a lány.
Nagyon nem akart belemenni egy ilyen beszélgetésbe. Lionel tekintete és a rejtett kis megjegyzései túlságosan is fullasztóak voltak. Oliviát mindig kiborította, amikor valaki, aki nem Tom volt, bepróbálkozott nála, de most, hogy egy nyomozó tette ezt, még kevésbé tudta elviselni. Úgy érezte, menekülnie kell, most azonnal. Különben is, nem sokára elmennek innen messzire, szóval teljesen mindegy, hogy gyanus-e vagy sem.
-Öhm, rendben... Felkísérlek - ajánlotta hirtelen Lionel és máris a lány után sietett.
Olivia csak szótlanul, gyors léptekkel sétált a lifthez és titokban remélte, hogy lerázza út közben a nyomozót, de Lionel nem hagyta magát.
-Valaki követ téged? - kérdezte, mikor az utolsó pillantban sikerült beugrania a liftbe.
Olivia egy pillanatra összeszorította a szemeit és egy nagyot sóhajtott. Úgy döntött, kijátsza a féltékeny-pasi-kártyát, ez volt az utolsó esélye.
-Nézd, nem lenne szabad együtt mutatkoznunk... A barátom így is teljesen ki volt a tegnap esti miatt.
Lionel furcsa arckifejezéssel nézett vissza Oliviára, majd a tekintete megakadt a lány zúzódásokkal teli csuklóján és alkarján.
-Bántott téged?
Olivia automatikusan megrázta a fejét és csak később jött rá, hogy talán jobb lett volna, ha ráfogja az egészet Tomra. De valahogy akkora képtelenség volt az egész, hogy ösztönösen jött rá az őszinte válasz. Még hogy Tom bántsa őt? Nevetséges... Az életükért küzdő áldozataik, ők igen. Időnként, ha nem minden a terv szerint alakult, csúnya nyomokat hagytak rajtuk, miközben megpróbáltak menekülni, de Tom... még a legdurvább kiborulásai közben sem bántotta soha Oliviát.
-Chuck? Nem, dehogy... - tagadta Olivia, majd az ajkába harapott, mint aki bizonytalankodik, amikor rájött, hogy hibázott. Lionel máris túl közel volt hozzá és aggódva vizsgálgatta a csuklóját. Olivia túl közel érezte magához, túlságosan is fojtogató volt a jelenléte, ezért sietve hozzá tette: - De megtörténhet, ha ezt tovább folytatjuk...
-Kezet emelt rád valaha is az a rohadék, Olivia?! - csúszott ki Lionel száján, dühösen izzó szemekkel nézve Olivia halálra rémült tekintetébe.
A férfi úgy tervezte, hogy néhány napig még húzza a dolgot és megpróbál a közelükbe férkőzni, hogy minél több információt húzzon ki belőlük, mert egy: még mindig nem volt elég bizonyítéka, ahhoz, hogy bármit is tehessen, kettő: egyáltalán nem értette az egészet. De a váratlan információ, hogy Oliviáék máris elmennek, felgyorsította az eseményeket és amikor meglátta a lány kék-zöld foltos karját, végleg elvesztette az önuralmát.
Hirtelen összeállt a kép a fejében és nem bírt tovább várni. Biztos volt benne, hogy Olivia azért van még mindig Tommal, mert a fiú kényszeríti rá őt. Hogy valami bizarr kapcsolatban vannak, ahol Tom állandóan veri és fenyegeti őt, Olivia pedig az együtt eltöltött idő és a félelem miatt nem szökött még el.
Logikus lett volna vagy legalábbis Lionel agya könnyebben elfogadta azt a variációt a történtekre, amiben a gyönyörű, kedves és bájos Olivia csak áldozat, nem pedig bűnöző. És meg akarta menteni a lányt, nem bírta tovább magában tartani, hiába tudta, hogy okosabb lett volna.
-Honnan tudod a nevem? - kérdezte enyhén remegő hangon Olivia. Rémült volt és összezavarodott, de csupán egyetlen pillanatig tartott. Ahogy a férfi szemeibe nézett és látta, hogy nem sok minden változott a tekintetében, hogy az a féltő ragaszkodás még mindig ott van, hirtelen visszanyerte a bátorságát és egyetlen mozdulattal a lift falához lökte őt, megfordítva a helyzetüket. Lionel kérdéséből ítélve, Olivia biztos volt benne, hogy bármit is tud a férfi, őt ártatlannak, Tom áldozatának hiszi és ez rettentően felidegesítette. - Bármit is hiszel, jobb lesz, ha elfelejted.
-Olivia, nem kell ezt tenned, én segítek rajtad, Tom nem... - hadarta idegesen Lionel, de a lány félbeszakította őt egy jól irányzott térdeléssel a legérzékenyebb pontjába.
A nyomozó fájdalmasan felnyögött és kissé összegörnyedt, már amennyire tudott Olivia megdöbbentően
erős szorítása alatt.
-Szállj le rólunk, különben megmutatom, hogy mit tanultam abban az egy évben, amíg te az irodádban
Amint becsukódott mögötte az ajtó, Olivia érezte, hogy az adrenalin eltűnik és helyette a rémülettől dobog őrült módjára a szíve. El sem akarta hinni, hogy ekkora idióta volt. Hogy tényleg leleplezte magát a nyomozó előtt... Aztán megrázta a fejét és szaladni kezdett a szobájuk felé. Lionel már egyébként is sokat tudott, hiszen a saját nevén szólította. Jobb így, mintha meglepetés szerűen érte volna őket egy esetleges letartóztatás. Még talán egy kis időt is nyertek - nyugtatta magát Olivia.
-Tom! Tom! - kiabálta kétségbeesetten a lány, mikor feltépte a szobájuk ajtaját. - Azonnal el kell tűnnünk innen!
-Mi? Mi történt? - sietett ki a fürdőből Tom.
Csak a farmerje volt rajta, a pólója és a cipői még a kezében voltak, de úgy tűnt, hogy teljesen megfeledkezett róluk. Értetlenséggel vegyes aggodalommal meredt a lányra, aki máris felkapta a táskáját a földről és a szoba összes részét átvizsgálta, nehogy véletlenül itt hagyjanak valamit.
-Olivia, mi történt?! - kapta el a karját Tom, a lány pedig zokogva a vállára borult.
-Akkora hülye voltam... De megijedtem és nem bírtam már... Meg akartam ölni... vagy legalább csak fájdalmat okozni neki... Ne haragudj, Tom, nem akartam lebuktatni magunkat... - hadarta a sírástól szaggatottan.
-Miről beszélsz? - kérdezte egyre inkább összezavarodva Tom.
-Lionel! - bökte ki végül. - Megpróbáltam lerázni, de utánam jött a liftbe és azt hitte, hogy bántasz engem és a tudta a nevem, én meg megfenyegettem és felküldtem a liftjét a tetőre... Tom, muszáj elmennünk innen!
-Tudta a neved? Bassza meg! - pánikolt Tom is, majd sietve magára kapta a pólóját és a cipőjét. - Gyere, nem csináltál semmi rosszat, ne aggódj - fogta meg Olivia kezét egy megnyugtató pillantás kíséretében, de
Végigrohantak a lépcsőkön, majd a recepciós pultot és a főbejárat körüli nyüzsgést megkerülve a konditeremi résznél, a hátsó bejáraton át távoztak. A szoba ki volt fizetve, az ott töltött éjszakának pedig semmi hivatalos nyoma nincsen, így gond nélkül eltűnhettek.
-A reptérre - mondta Tom, mikor bepattantak az első taxiba, amit hotel bejárata előtt találtak. - És siessen, le fogjuk késni a gépünket! - tette még hozzá, mintha az idegességük csupán a szaros járatuk elérése miatt lenne...
***
Lionel értetlenül, összegörnyedve állt a liftben. Olivia viselkedése teljesen összezavarta őt, de egyet biztosan tudott: utánuk kellett mennie. Amint felért a tetőre, már meg is nyomta a földszint gombját. Biztos volt benne, hogy Olivia és Tom most azonnal elindulnak... nos, bárhova. Mert ezek után Lionel valahogy nem hitt a "visszamegyünk Amerikába" című mesének.
Amint leért a földszintre, kirohant a liftből és sietve, kissé elveszetten pásztázta a hallban lévő tömeget. Aztán hirtelen irányt váltott és a hátsó bejárat felé kezdett rohanni. Egyértelmű volt, hogy ott mentek ki. Azonban, amikor feltépte az ajtót, már senki sem volt ott. Egyetlen taxi állt a parkolóban, de a sofőrt leszámítva üres volt. Lionel idegesen a kezeibe temette az arcát és legszívesebben üvöltött volna. Aztán támadt egy ötlete.
Bepattant a hotel mögött várakozó taxiba és elővette a jelvényét.
-Nyomozó vagyok... Látott itt egy magas, afrofonatos férfit és egy szőke nőt? - hadarta izgatottan.
A taxis kissé ijedten és összezavarodva meredt rá, de lassan bólintott.
-Az előbb mentek el a kollégámmal...
-Tudnom kell, hogy hova mentek! - adta ki a parancsot Lionel. Az ügy végre haladt valamerre és ettől teljesen bezsongott. Lionel valóságos megszállott volt és most, hogy az ügy, amiben eddig kudarcot vallott, végre új fordulatot vett, amiben úgy tűnt, hogy akár ő is nyerhet, nehezére esett mindent szép lassan és hivatalosan csinálni.
A taxis meglepetten habogott valamit, majd felhívta a kollégáját a rádión és néhány szavas beszélgetés után Lionelre nézett.
-A reptérre mentek. Elvigyem?
-Nem. Köszönöm a segítséget - kiabálta már mikor ki is szállt a kocsiból, majd azonnal a füléhez emelte a telefont.
Tisztában volt vele, hogy elég kicsi az esély arra, hogy a reptéren megtalálja őket, ezért nem is idult utánuk. Sokkal jobb ötlete volt.
-Hamburg Airport információs központ. Miben segíthetek? - szólt a telefonba egy kellemes női hang.
-Lionel Heike nyomozó vagyok - mutatkozott be sietve, majd gyorsan elhadarta a jelvény számát is, ami alapján leellenőrizhette őt a nő. - Egy sürgős ügy miatt szeretném tudni, hogy Chuck Taylor és Oli... Elie Chandon foglalt-e jegyet bármilyen mai járatra.
-Egy pillanat, máris megnézem - válaszolta kissé meglepve, majd néhány másodpercig csak a billentyűk zaját lehetett hallani a háttérből. - Igen. A 14:30-as venezuélai járatra. Szóljak a biztonságiaknak esetleg?
-Nem, nincs semmi gond - nyugtatta meg Lionel.
-Rendben. Segíthetek még valamiben?
-Igen. Foglaljon nekem egy helyet a holnapi Venezuélába tartó járatra.
Folyt. Köv.
Jujj nagyon izgalmas! Az előző sztoridat is olvstam, de a folytatásra csak most találtam rá! Siess :)
VálaszTörlésköszönöm^^ örülök, h rá találtál :D
TörlésSzia :) csak most talàltam rà a 2. évadra, aminek nagyon megörültem ! :) imàdtam az első évadot is :)
VálaszTörlésElolvastam mind a 7 részt, és meg kell mondjam :D nem csalódtam ! A tőled megszokott módon fantasztikusak a részek, izgalmasak, akció dúsak és mindig szétizgulom magam miközben olvasom :D
Remélem hamar jön a folytatàs :)
köszönöm^^ aranyos vagy *-* örülök, h ennyire átérezhető a sztori :) <3
Törléshát a folytatás sajnos nem jött túl hamar, de már rakom is fel ;)