2. évad 4. rész - Nyomozás

-Hogy érti, hogy nincs szoba? - kérdezte idegesen Tom.

A taxival semmi gond nem volt, azonban amikor beléptek a Hyattbe és szembe találták magukat azzal a rengeteg emberrel, mindketten rettentően feszültek lettek. Tom arra számított, hogy csak lazán a recepciós pultnak támaszkodik, meglenget egy köteg pénzt és a következő percben máris fent vannak a szobájukban. Ehelyett még mindig ott állt a pultnál a pénzzel a kezében és értetlenséggel vegyes idegességgel meredt a recepciós csajra.

-Sajnálom, de teltház van - pillantott rá zavartan. - Egy rendezvényt bonyolítunk éppen és...

-Leszarom! - akadt ki Tom, de Olivia azonnal oldalba bökte őt, így inkább csak vett egy mély levegőt és bocsánatkérően nézett a nőre. - Úgy értem, nem lehetne valamilyen megoldást találni? Nagyon fontos lenne.

A recepciós visszafordult a gép felé, majd néhány másodperc múlva ismét Tomra nézett.

-Nem rég ment el egy vendégünk. Ha tudnak várni egy-másfél órát, akkor addigra végeznek a takarítással.

Tom és Olivia megkönnyebbülten sóhajtottak.

-Tökéletes lesz.

-Akkor ezt töltse ki kérem - tolt elé egy regisztrációs lapot meg egy tollat.

Tom szemforgatva a kezébe vette a tollat, majd felírta a nevét meg a születési dátumát, ami a kamu személyién szerepelt és vissza is adta a lapot. A nő rápillantott, majd visszafordította Tom felé.

-Szükségem lenne a személyiigazolványára vagy az útlevelére, hogy...

-Nézze, a feleségemnek fogalma sincs róla, hogy most itt vagyok. Főleg nem vele - pillantott Oliviára, aki ebben a pillanatban kapta meg a titkos szerető szerepét. - És szeretném, ha ez így is maradna. Szóval nem intézhetnénk el minden hivatalos szarakodás nélkül?

Tom próbált higgadt maradni, de Olivia látta rajta, hogy rettentően ideges. Ma már túl sok minden történt nem a terv szerint és Tom ezeket mindig is nehezen viselte. Olivia érezte, hogy hamarosan ki fog borulni. A recepciós csaj azonban ezt nem sejthette, így tovább feszegette a határokat.

-Sajnálom, de ez a szabály. Szükségünk van valamilyen adatára ahhoz, hogy bevigyem a gépbe - pillantott rá bocsánatkérően.

-Én pedig pont azt mondom, hogy nem akarok a gépbe kerülni!

-Sajnálom, de új vagyok még itt és muszáj minden egyes vendégtől valamiféle garanciát kérnem - erősködött a recepciós, mire Tom végleg elvesztette a fejét.

-Itt a kibaszott pénzem, milyen garanciát akar még?! - csapott a pultra dühösen, majd a kelleténél jóval nagyobb összeget vágott a recepcióshoz, aki ijedten összerezdült a kirohanására.

A mellettük elhaladó emberek megbámulták őket, egy férfi pedig feltűnően sokáig vizsgálgatta a jelenetet, ezért Olivia ismét oldalba bökte Tomot, aki erre nagyot sóhajtotva megpróbálta összeszedni magát.

-Sajnálom, sajnálom... De nézze, kifizetek előre mindent és itt a nevem. Nem először vagyok itt, mindig megoldották így. Fiezetek és már enyém is a szoba. Tényleg fontos lenne a feleségem miatt, hogy ennek ne maradjon nyoma. Kérem! - váltott át az ellenállhatatlan szerepre.

Olivia szerette, amikor Tom ilyen volt. Imádta azt a mosolyát, azt a nézését, sőt még azt a hangsúlyt is amivel ilyenkor beszélt. Egyáltalán nem tűnt erőltetettnek, az emberek általában soha vagy csak nagyon későn jöttek rá, hogy milyen profin manipulálta őket.

-Rendben - sóhajtott egy nagyot a recepciós, belátva a vereségét. - Azt hiszem, megoldhatjuk így... - mondta inkább csak magának, miközben összeszedte és megszámolta a pénzt, amit Tom a pultra hajított a kirohanása közben. - Akkor amíg tart a takarítás várakozhatnak itt a hallban vagy a bárban - mutatott a folyosó vége felé. - Itt a szobakártya és a visszajáró - nyújtotta felé a belépőkártyát és a pénzt.

-Kösz - vetette oda Tom, miközben elvette a kártyát és intett a nőnek, hogy a pénzt megtarthatja.

-Bár? - kérdezte Olivia, kitalálva Tom gondolatait, miközben hagyta, hogy átkarolja a derekát és elvezesse a recepciós pulttól.

Tom csak bólintott. Ahogy körbenézett a hallban és meglátta azt a rengeteg embert, úgy érezte, sürgősen innia kell. Sokat.

-Minden oké? - nézett rá Olivia, miközben leültek a pulthoz.

Nem kezdte őt látványosan vizsgálgatni, csak épphogy fél szemmel vetett rá egy kívülről alig észrevehető aggódó pillantást, de Tom ennyiből is értette, hogy Olivia észrevette rajta a változást. És ez észhez térítette őt. Nem borulhatott ki egy kis tömegtől, amikor Olivia sokkal jobban maga alatt van. Még ha eddig tartotta is magát...

-Persze - bólintott Tom. - Csak nem így terveztem - tette még hozzá, amiből Olivia pontosan értette, hogy mire gondol. Tom mindig mindent előre megtervezett és kiborította, ha valami nem a terv szerint alakult.

-De megoldottuk - mosolygott halványan a lány, majd el is hallgatott, ahogy a pultos fiú megállt előttük.

-Egy gin tonicot és egy whiskeyt szeretnénk - adta le a rendelést Tom, majd vissza is fordult Oliviához és a combjára tette az egyik kezét. - Figyelj, ami a temetőben...

-Ne, kérlek - szakította félbe szenvedő arccal. - Hülye voltam, kiborultam és...

-Nem - rázta a fejét Tom, majd közelebb hajolt a lányhoz és suttogni kezdett. - Komolyan gondoltad, amiket mondtál? Tényleg megbántad?

Olivia nagyot sóhajtva megrázta a fejét és megszorította a combján pihenő Tom kezét.

-Nézd, néha még mindig nehéz nekem ez az egész és... Nem is tudom. Ha anyuékra gondolok, meg mindenre, ahogy eddig éltem, a sok emberre és elképzelem, hogy mit szólnának, ha tudnának mindenről... akkor elborzadok. Akkor betegnek érzem ezt az egészet és undorodom tőle... kiborulok és jönnek a rémálmok meg... tudod milyen ez - mosolyodott el keserűen. Felesleges volt magyaráznia, hiszen Tom is keresztülment ezen, sőt mindig ott volt, amikor Olivia kiborult. - De aztán, rájövök, hogy úgy igazán, belül nem érzem helytelennek. Csak fejben, ismerve a többiek gondolkodását... De valójában élvezem - hajolt még közelebb Tomhoz, egyre halkabban beszélve. - Szeretem a bújkálást, a hajszát és a könyörgésüket... a vért - suttogta már szinte Tom szájába. - Nem érdekel, hogy ki mit gondol, nem fontos nekem senki... Egyedül téged szeretlek és élvezem ezt csinálni veled. Akkor is, ha időnként kiborulok, ez már bennem van. Nem tudom leállítani és nem is akarom.

-Biztos? - suttogta Tom, majd lassan elvigyorodott, ahogy beszéd közben érezte súrlódni az ajkaikat.

-Annyira biztos, hogy ha stírölök valakit, akkor az csak azért van, mert arra gondolok, hogy milyen jól mutatna a kifröccsent agya a falon... - súgta vissza Olivia, majd halkan felnevetett és végig Tom szemébe nézve az alsóajkába harapott.

Tom is elvigyorodott, majd megcsókolta Oliviát. Teljesen felizgatta, ahogy a lány beszélt és ahogyan rá nézett... Imádta ezt az Oliviát.

-Khm, az italok - tette le eléjük a két poharat zavartan a pultos srác.

Tom kelletlenül elhúzódott Oliviától és vetett a srácra egy pillantást, amit ha szavakba kéne önteni, valami olyasmi lett volna, hogy "kösz, de most húzz el innen a következő körig, különben itt helyben elvágom a torkodat". A pultos fiú pedig még ha nem is szó szerint, de érthette a célzást, mert azonnal eltűnt.

-Hát... akkor az új kezdetre - kacsintott Tomra Olivia, miközben felemelte a poharát.

Tom elmosolyodott és a lány szemeibe nézve koccintott vele, majd lassan kortyolt egyet a whiskeyéből.

-Ugh, majdnem elfelejtettem... - pattant fel hirtelen Tom. - Fel kell hívnom Billt, hogy minden rendben van. Meg Michaelt is, hogy biztosan ott lesz-e holnap - hadarta halkan, miközben letette a poharát a pultra és Oliviához hajolt egy gyors csókért. - Keresek egy csendes helyet, mindjárt visszajövök.

A lány csak bólintott, de Tom addigra már el is tűnt. Olivia nagyot sóhajtott, majd keresztbe tette a lábait és

lassan kortyolgatni kezdte a gintonikját, minden figyelmét a szívószáljának szentelve. Nem szeretett egyedül lenni, főleg nem ilyen sok ember között. Érezte magán a pillantásokat és félt, hogyha esetleg egy pasi leül mellé és megpróbálja felszedni vagy ilyesmi, olyat fog tenni vagy mondani, amivel lebuktatja magukat. Tom kiskorától kezdve hozzá volt szokva a kettős élethez, de Oliviának ez még új volt. 

-Leülhetek? - hallotta is maga mellől a kérdést, amit annyira nem akart. Olivia már nyitotta is volna a száját, hogy nemes egyszerűséggel annyit mondjon: nem, azonban a férfi már le is ült mellé, Tom korábbi helyére. - Egy nőnek sem lenne szabad egyedül üldögélnie, főleg nem egy bárban - mosolygott rá a férfi, majd a kezét nyújtotta. - Lionel Heike.

Olivia kelletlenül letette a pultra a kiürült poharát és megfogta a férfi kezét.

-Elie Chandon.

-Elie... - ismételte mosolyogva Lionel, miközben végigmérte Oliviát. - Nem találkoztunk már valahol? Ismerősnek tűnsz.

-Nem hiszem - rázta a fejét zavartan nevetve Olivia. - Most vagyok először Hamburgban. Amerikából jövök.

-Oh, értem - bólintott elgondolkodva Lionel, majd hirtelen ismét mosolyogni kezdett. - Szépen beszélsz németül. Van egy kis akcentusod, de a nyelvtanod nagyon jó.

Olivia elmosolyodott. Hogy a fenébe ne lenne akcentusa, amikor olyan keményen dolgozott rajta az elmúlt egy évben? 

-Köszi.

Lionel visszamosolygott rá, majd intett a pultos srácnak, hogy hozzon Oliviának még egy italt, saját magának pedig egy sört kért. Olivia rájött, hogy a férfi nem fog egyhamar elmenni innen, ezért igyekezett elnyomni az egyre növekvő késztetést, hogy felálljon és egyszerűen csak képen vágja őt. Vagy elvágja a torkát. Elég jó érzés lett volna... És Tom is büszke lenne rá, főleg ha összetörné a gintonikos poharát és annak a szilánkjaival tenné ezt. Azt mondaná rá: kreatív; azzal a bugyit leolvasztó félmosolyával. Persze, csak ha nem lenne itt ennyi ember. 

-És egyedül vagy? - zökkentette ki a gondolatmenetéből Lionel, mikor kihozták az italaikat. - Mármint Hamburgban. Mert szívesen megmutatom neked a várost, ha...

-Nincs egyedül - ért vissza Tom, Olivia pedig megkönnyebbülten felsóhajtott.

Tom szorosan Olivia mögött állt meg és az egyik kezével átkarolta a lányt. Az arca komor volt és Olivia tudta, hogy védelmező üzemmódba kapcsolt. 

-Ő Chuck, a barátom - mutatta be Tomot Olivia, majd a gintonikja rózsaszín szívószálát az ajkai közé vette és most már sokkal nyugodtabban várta, hogy Tom lerázza végre a pasit.

-Oh - nyögte kissé meglepetten a férfi, majd kezet nyújtott Tomnak, hogy bemutassa magát, ha már Olivia nem tette. - Lionel Heike vagyok. 

-És mit keresel itt? - kérdezte bunkón Tom, arra utalva, hogy jó lenne, ha leszállna a barátnőjéről, de Lionel valószínűleg félreértelmezte és egy egyszerű ismerkedő kérdésnek hitte.

-Nyomozó vagyok és most éppen Jörg Kaulitz ügyén dolgozom, ezért vagyok Hamburgban - válaszolta könnyedén Lionel, mire Olivia félrenyelte a gintonikját, Tom pedig teljesen elsápadt. 

Folyt. Köv.