2. évad 20. rész - Vége a játéknak (Utolsó rész)

-Most már engedjétek el Olíviát! - követelte Lionel, mikor Bill elvette a fülétől a telefont.

Az ikrek egymásra, majd a túszukra néztek és nevetni kezdtek. Tom karjai lehullottak a lányról, de Olívia nem mozdult mellőle, nem menekült, csak szorosan előtte állt és nevetett.

-Elmondjam neki én vagy elmondod te? - kérdezte végül Tom.

-Nem is tudom... - vigyorgott Bill is, élvezettel nézve a nyomozó értetlen és döbbent arckifejezését. - Nem szeretek szomorú híreket közölni. Jobb, ha te mondod meg.

-Mégis mi a fene folyik itt?! - üvöltötte magából kikelve Lionel. Össze volt zavarodva és félt. Rettentően félt.

Bill behúzott neki egyet, mire a nyomozó elhallgatott. Tom lassan elmosolyodott, ahogy a férfi felszakadt szájából csorogni kezdett a vér.

-Szerintem Olíviának kéne elmondania - szólalt meg halk, tűnődő hangon Tom, de még így is rettentően fenyegetőnek hangzott. A szemeit pedig egy pillanatra sem vette le a férfi sebéről.

Lionel összezavarodott tekintete a lányra siklott és ahogy meglátta Olíviát, az arca teljesen elsápadt. A korábbi halálfélelemnek nyoma sem volt. Magabiztosan, nyugodtan állt Tom közelében, mint akinek eszébe sem jut menekülni. A férfi lassan kezdett rájönni, hogy mi történt valójában. De nem akarta elhinni.

-Csodás - mosolyodott el a lány, majd a farzsebébe nyúlt, elővette a fekete bőrkesztyűjét és lassan felhúzta a kezeire. Tom egy kést nyújtott át neki.

-Mi ez az egész? - nyögte félig még az ütéstől kábultan Lionel.

-Azt hiszem, elég egyértelmű - vigyorodott el gonoszul Tom, miközben ő is felhúzta a kesztyűjét.

-Olívia... mivel vettek rá erre? Tudod, hogy...

-Még mindig nem érted?! - szakította félbe idegesen a lány.

Lionel összezavarodva, ködös tekintettel nézett rá. Olívia szinte már megsajnálta őt, ahogy ott a székhez

kötözve ült, izzadtan, kábultan, felrepedt ajakkal.
Szánakozva elmosolyodott, majd lassú, magabiztos léptekkel sétált a nyomozó elé. A magassarkúja kopogása visszhangzott az üres épületben. Tom és Bill nem szóltak semmit. Készenlétben álltak ugyan, ha bármi történne, de hagyták, hogy Olívia azt tegyen, amit csak akar. Eleget szenvedett azért, hogy ez most kijárjon neki.

-Be kell vallanom... - kezdett bele a lány, miközben lassan leguggolt a férfi elé -, hogy végig hazudtam.

-Nem! Tudom, hogy a Kaulitzok... - válaszolta indulatosan Lionel, azonban a mondata egy fájdalmas üvöltésbe fulladt.

Olívia idegesen beledöfte a kést a férfi combjába.

-Fogd be! - kiáltott fel. - Nem tudsz te semmit... főleg nem az ikrekről!

-Olívia... - szólalt meg halkan, de figyelmeztetően Tom.

-Hagyd - intette le őt Bill, majd szánakozva a nyomozóra nézett. - Olíviának igaza van. Elképesztő, hogy komolyan elhitted, hogy titokban tart téged előttünk... vagy hogy bármit is eltitkol.

-Nem volt rá oka, hogy ne tegye... - préselte ki magából a fájdalomtól eltorzult hangon Lionel.

Bill szárazon felnevetett.

-Szerinted mi tartanánk fegyvert a fejedhez vagy fordítva, ha elkezdenénk egymás előtt titkolózni és magán akciózni, hm? - Bill megforgatta a szemeit, majd a hajánál fogva felemelte Lionel fejét, hogy Olíviára és Tomra nézzen. - De nem is ez a lényeg... Az igazán nagy kérdés, hogy hogy a fenébe nem látod mennyire összetartoznak. Tudod, még most is alig hiszem el, hogy voltál olyan naiv és ostoba, hogy elhidd, Olívia eltitkolja ezt Tom elől.

-Olívia nem... - ellenkezett a nyomozó, de Bill azonnal fegyvert szorított a fejéhez, így kénytelen volt elhallgatni.

-Ami kettőjük között van, az a legszebb dolog, amit valaha láttam - folytatta elmerengve Bill. - Tényleg, bárkit, akárkit előbb próbálnék meg szétválasztani, mint Olíviát és Tomot. Igaz, hogy nem nyalják-falják egymást állandóan nyilvánosan, de mindenki észreveszi, ahogyan egymásra néznek... Feltétel nélküli bizalommal, Lionel. Nem egy szaros alkuval és fenyegetésekkel kicsikart valamivel... És rohadt sok munkájuk van benne. Azt hiszed, hogy a szeretetet vagy a bizalmat rá lehet erőltetni valakire? - mosolyodott el lesajnálóan Bill. - Nagyon sok szarságon mentek keresztül ahhoz, hogy ez meg legyen közöttük. És ezt senki nem merné megpiszkálni. Egyedül te voltál olyan hülye, hogy elhitted, Olívia bármit is eltitkol Tom elől vagy hogy aztán kiszeret belőle, csak mert te azt mondtad, hogy a bátyám szar alak vagy hogy Tom képes lenne bántani a lányt, akit a világon mindennél jobban szeret.

-De...

Bill fejbe vágta a fegyverrel a férfit, aki ismét elhallgatott.

-Ne szakíts félbe, most jön a legjobb rész! - jelentette ki izgatottan. - Szóval ott tartottunk, hogy nem is tudom, hogy hihetted, hogy Olíviát bárki is kényszeríti bármire is... Gondolod, hogy akkor ennyi szabadsága lett volna? Vagy hogy nem kért volna segítséget, amint megteheti? Tényleg nem értelek... Mindenesetre, jól jött a naivitásod. Olívia gond nélkül eljátszotta az egészet. Mi pedig elfoglaltuk a melletted lévő hotel szobát és egy egyszerű bőröndben felcsempésztünk egy tolókocsit. Átlagos túristáknak tűntünk egy hatalmas bőrönddel, amíg Olívia beadott neked egy nagy adag altatót... Aztán átmentünk a tolókocsival és beleraktunk. Senki nem sejtett semmit. Három fiatal kiviszi sétálni a napfényre a mozgássérült, fogyatékos rokonukat. Zseniális - mosolyodott el a saját ötletükön Bill, majd hirtelen megvonta a vállát. - Nos, csak azt akartam, hogy tudd mekkora idióta voltál...

-Ne! - kiáltott fel Olívia, mielőtt Bill meghúzhatta volna a ravaszt.

-Miért? - kérdezték egyszerre az ikrek.

-Hallania kell az egészet - válaszolta végig Lionel szemeibe nézve a lány. - Nem halhat meg úgy, hogy fogalma sincs, mi történt... Hogy én nem az az ártatlan kislány vagyok, aki a képzeletében él.
Olívia még mélyebbre nyomta a kést a férfi lábában. Lionel ismét felkiáltott és összeszorította a szemeit. Az arca egészen eltorzult a fájdalomtól. Tom ezúttal nem mozdult.

-Tényleg, én sem tudom felfogni, hogy hihetted, hogy nem mondom el az ikreknek, hogy itt vagy... - kezdett bele a mesélésbe Olívia.

-A Kaulitzok nem tudhatják meg, hogy itt vagyok! - kiáltott utána Lionel.
-Legalább ebben egyetértünk - fordult hátra Olivia, majd eltűnt a sziklák mögött.
Fogalma sem volt, hogy mennyi igaz abból, amit a nyomozó mondott, de azt tudta, hogy semmi jót nem jelent a felbukkanása. Nem volt konkrét ötlete, de jobbnak látta, ha Lionel abban a hitben él, hogy az ikrek nem tudnak róla. Persze Olívia első útja hozzájuk vezetett.
-A nyomozó itt van! - rontott be a konyhába idegesen.
Tom és Bill azonnal abbahagyták a nevetést és döbbenten bámultak a lányra.
-Itt van a szigeten és megfenyegetett... - hadarta Olívia, miközben remegő végtagokkal leült Tom mellé. - Azt mondta, hogy ha nem segítek neki visszavinni titeket Németországba, akkor ide hívja az Interpolt és mindannyiunkat lecsukat... Valami alkuról és mentességről magyarázott, teljesen be van kattanva. Azt hiszi, hogy erőszakkal tartotok itt engem.
Tom és Bill egymásra néztek, majd néhány percig csak maguk elé meredve gondolkodtak.
-Tudja, hogy most itt vagy? - kérdezte végül Tom.
-Nem, csak eljöttem... Azt mondtam neki, hogy ez a találkozás a kettőnk titka marad.
-Tökéletes.
-Tartsd meg ebben a hitben - folytatta Bill. - Derítsd ki, hogy mit tud, hogy mit akar és kitalálunk valamit. 
-És ha addig kihívja az Interpolt? - kérdezte rémülten a lány.
-Ha megtehetné, már rég a nyakunkon lennének - válaszolta nyugodt hangon Tom. - Ez csak valami kamu rendőr duma... Nincs miért aggódnod. 

-A második találkozásunk után egyértelmű volt, hogy mindenhova követsz és hogy állandóan figyelsz - folytatta Olívia. - És ezt ki is használtuk... Minden, amit láttál vagy hallottál az azért volt, mert azt akartuk, hogy lásd. Szép lassan elhitettem veled, hogy amiket Tomról összehordasz az hatással van rám és hogy lassan kiszeretek belőle. Minden színjáték volt... A veszekedés a parkolóban, Tom bunkó megjegyzései, az orvosos eset... minden.

Lionel megrázta a fejét, mint aki nem akarja elhinni, amit hallott. Az arcáról tisztán leolvasható volt az értetlenség.

-Az orvos...? - kérdezte végül elszörnyedve. - Képes voltál meglőni saját magadat?! - pillantott Tomra, mint valami elmebetegre.

Olívia és az ikrek egyszerre felnevettek.

-Nem, dehogy... Minden, ami ott történt, valós volt - magyarázta a lány, miközben fél kézzel rátámaszkodott a nyomozó lábából kiálló késre, csak úgy szórakozásból. A férfi összeszorította a szemeit a fájdalomtól, de a kiáltását ezúttal visszanyelte. Olívia furán mosolyogva figyelte, ahogy Lionel arcára kiül a fájdalom. - Tényleg azért mentem hozzád, mert segítségre volt szükségem. És amikor ellenkeztél, beugrott, hogy ez a tökéletes alkalom arra, hogy elfogadjam az alkudat, anélkül, hogy túl gyanús lenne.

Lionel lassan, kissé remegve kifújta az eddig visszatartott levegőt, majd a lány arcát kezdte fürkészni. A lilás foltok már csak halványan, de még mindig látszódtak és a sebei is csak most kezdtek begyógyulni. Úgy tűnt, még mindig nem akarta elhinni Olívia történetét.

-És az arcod...?

-Elég volt a kérdésekből! - kiáltott fel idegesen Tom, majd a fegyvere markolatával durván fejbe vágta a férfit. Lionel fájdalmasan felnyögött. A vér lassan csorogni kezdett a sebéből az arcán át, majd cseppenként átáztatta az ingjét. - Olívia, lőjjük le, kérlek - pillantott a lányra szenvedő arccal.

Lionel a nagy adag gyógyszertől, a veréstől és a fájdalomtól már szinte félájult volt és a fejét is alig bírta tartani, de érezte, hogy Tom valamit titkol. Egy félmosoly jelent meg az arcán, ahogy pimaszul a fiúra nézett.

-Kicsit már késő a lelkiismeret furdaláshoz, nem gondolod?

Tom idegesen megindult felé és valószínűleg addig ütötte volna, amíg él, de Bill elkapta a karját. Tom dühösen nézett vissza rá, de nem mozdult.

-Az én ötletem volt - szólalt meg végül Olívia. - Tom nem akart belemenni, de én féltem, hogy gyanút fogsz és lebukunk...

-Mi? Te nem vagy magadnál... - nevetett idegesen Tom, majd egy pillanatra a kezeibe temette az arcát. - Nem, nem foglak megütni!
Olívia könyörgően nézett rá.
-Tom, kérlek! Sosem fogja elhinni nekem, hogy soha többé nem akarlak látni, hacsak nem csinálsz valami nagy baromságot. Muszáj megütnöd, különben le fogunk bukni és akkor... Bele sem akarok gondolni - rázta a fejét összeszorított szemekkel Olívia. 
-Nem, én érre képtelen vagyok! 
-Én kérlek rá! - nézett rá jelentőségteljesen a lány. - Soha többé nem fogom felhozni. 
-Nem erről van szó... Egyszerűen csak nem megy - tiltakozott Tom. - Nem lehetne valami mást kitalálni? Mondjuk, azt mondod neki, hogy megcsaltalak vagy ilyesmi...
-Nem jó - rázta a fejét Olívia. - Látott a múltkor a bárban, tudja, hogy nem csalnál meg. És a mi esetünkben, amikor az a dolgom, hogy más pasikkal smároljak, hogy megölhessük őket, nem hiszem, hogy sok jogom lenne kiakadni egy megcsalás miatt. Valami súlyosabb kell, ami miatt elhiszi, hogy tényleg megutáltalak. 
Tom összeszorította a szemeit és egy nagyot sóhajtott. Egyáltalán nem akarta megtenni, de tudta, hogy a barátnőjének igaza van.
-Kérlek, Tom - nézett rá könyörgően Olívia. - Tudod, hogy ha rólad beszél, akkor elborul az agyam és mindig megvédelek. Nem fog hinni nekem... Pedig már olyan közel járok! Kérlek, hadd legyen már vége ennek az egésznek. 
-Nem tudsz behúzni magadnak? - próbálkozott esetlenül Tom.
-Könyörgöm, a gyantacsíkot nem merem letépni a lábamról magamnak, nehogy fájjon, szerinted képes lennék megütni a saját arcomat?
Tom hosszú másodpercekig hallgatott, majd végül egy nagyot sóhajtott. Tudta, hogy a barátnője férfiakat megszégyenítő módon tűri a fizikai fájdalmat és már azzal sem volt gondja, hogy másokat bántson, de hogy saját magát... arra egyáltalán nem volt képes.
-Rendben... 
Olívia felélénkülve nézett a fiúra.
-Csak húzz be egyet jó erősen. A kék-zöld foltokat megoldom sminkkel - hadarta lelkesen.
Ha nem lett volna ennyire ellenére ez az egész, Tom biztosan nevetett volna a lány abszurd lelkesedésén. 
-Csak essünk túl rajta...
-Ne kímélj, tényleg - nézett rá komolyan Olívia, majd a bal szemöldökére mutatott. - Véreznie kell.
Tom kelletlenül bólintott. Vett egy mély levegőt, majd néhány másodpercnyi tétovázás után behúzott egyet a lánynak. Olívia fájdalmasan felnyögött, ahogy a bőre felszakadt és erősen vérezni kezdett, de aztán vidáman elmosolyodott.
-Nem vagy normális... - sóhajtotta Tom, mikor meglátta a vigyort a lány arcán, aztán magához ölelte őt. Olívia csak nevetve a dereka köré fonta a karjait. 

Lionel teljesen ledöbbenve meredt a lányra. Nem, ez az egész nem lehetett igaz. Olívia nem lehetett ennyire... elcseszett. Olívia kedves és ártatlan és gyönyörű és...

-De megcsókoltál! - akadt ki végül a nyomozó. - Annak igazinak kellett lennie! Azt mondtad, megbízol bennem...

Olívia könnyedén megvonta a vállát és felállt a nyomozó elől. Lassan a történet végére ért és a késnek is már csak a markolata látszott ki a férfi lábából, nem tudta mélyebbre döfni.

-Csak egy csók volt... Azt ne mondd, hogy összetörtem a szíved - mosolyodott el gonoszul. - Tisztában voltál vele, hogy ez a szerepem... Hogy csakis azért vagyok még életben, mert profin el tudom hitetni a férfiakkal, hogy kellenek nekem. De mindig is Tomot szerettem, ez egyetlen percig sem változott.

-Meg kell csókolnod őt - jelentette ki Bill.
Tom nem szívesen, de bólintott.
-Billnek igaza van. Teljesen be kell hülyítened őt.
-Így is elhiszi minden szavamat! - ellenkezett Olívia. - Megígértétek, hogy nem kell többé ezt csinálnom...
-Sajnálom - pillantott rá Tom -, de most utoljára muszáj lesz. 
-Teljesen el kell venned az eszét. Nem elég, ha kedves leszel vele vagy ha azt mondod, hogy már nem szereted Tomot. Azt kell hinnie, hogy beleszerettél. Növeld meg úgy az egóját, hogy eszébe se jusson azt feltételezni, hogy hazudsz.
-Rendben... - sóhajtotta Olívia. - Megteszem.

Lionel csak kábultan meredt a padlóra. Már nem tudott mit mondani. Ilyennek látni Olíviát és hallani ezeket a

kegyetlen szavakat a szájából... teljesen összetörték. Egy világ omlott össze benne. Már az sem érdekelte, hogy meg fog halni.

-Én végeztem - jelentette ki hirtelen Olívia, majd Tom kezébe nyomta a pisztolyát. - Öld meg.

Bill és Tom egymásra néztek, majd egyszerre elmosolyodtak.

-Örömmel...

Két oldalról a férfi fejéhez szegezték a pisztolyaikat, majd egyszerre meghúzták a ravaszt. Egyetlen pillanat és vége volt az egésznek. Mindhárman megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Rengeteget dolgoztak ezért az egy másodpercét és még annál is többet vártak rá.

-Akkor most ez a nyomozó is nyugdíjba vonul, mondjuk a... Kanári-szigetekre - vigyorodott el Bill, miközben a férfi zsebeit kutatta át, majd elégedetten felmutatta a hitelkártyáját. Tom és Olívia bólintottak.

***

-Tudod, furcsa érzés, hogy most tényleg ez volt az utolsó gyilkosságunk... hogy most komolyan vége - szólalt meg Olívia, miközben Tom mellé lépett és ő is az erkély korlátjának támaszkodott.

Tom lassan elmosolyodott.

-Ugyan, velünk mindig történni fog valami.

Olívia Tomra nézett, aki némán viszonozta a pillantását.

-Reméltem, hogy ezt mondod - nevetett a lány, mire Tom is elvigyorodott és megcsókolta őt. - Bár azt sajnálom, hogy többet nem kell kikezdenem más pasikkal... - pillantott rá szemtelenül Olívia, alig néhány centire a fiú ajkaitól, aztán nevetve felkiáltott, amikor Tom egy szúrós pillantás kíséretében az oldalába csípett.

                                                                           Vége

2. évad 19. rész - Árulás II.

Odakint már sötét volt és Lionel lábai egészen elzsibbadtak az egész napos üléstől, de már kezdte megszokni. Hosszú hetek óta gubbasztott az ikrek villájával szembeni ház kertjébe parkolt kocsijában és figyelte az eseményeket. Tudta, hogy minden hétvégén a La Palma Hotel teraszán reggeliznek, hogy Olívia mikor jár futni, hogy az ikrek mikor mennek konditerembe, és látott szinte mindent, ami velük történt... látta a gyanús embereket, akiket vendégül fogadtak, látta ahogy a medencében játszottak gyerekek módjára, látta minden egyes késő délután ahogy az erkélyen Bill és Tom elmélyülten beszélget egy-egy cigi mellett és ugyanazon az erkélyen látta azt is, ahogy Olívia és Tom szexelnek... Akkor úgy érezte, felfordul a gyomra, ahogy a gyönyörű, ártatlan Olíviát nézte Tom karjaiban és átfutott az agyán, hogy soha többet nem megy a villa közelébe, de végül mégis minden egyes nap ott volt. Szinte csak aludni járt a hotelszobájába.

Linoel unottan belemártogatott egy szál sültkrumplit a majonézbe, amit délelőtt vagy talán még tegnap délelőtt vett és bár kissé fonnyadt is volt már, de nem igazán érdekelte. Éhes volt és nem akart lemaradni semmiről amíg ő esetleg normális ennivalót vesz. Szóval megette a maradék krumplit és egy enyhe fintorral az arcán kortyolgatni kezdte a már rég kihűlt kávéját is. Aztán a villában hirtelen lekapcsolódtak a villanyok. Lionel felkapta a fejét, ahogy kinyílt az ajtó.

Olívia lépett ki először egy rövid, bőr rövidnadrágban és egy csillogó, arany dzsekiben. Gyönyörű volt.

Néhány másodperccel később a nyomozónak feltűnt, hogy Tom tartotta az ajtót, előre engedve a barátnőjét. Ahogy ő is kilépett a házból, egy finom, de határozott mozdulattal átkarolta a lány derekát, majd az ikrerére mosolygott - aki éppen bezárta az ajtót - és mondott neki valamit, amit Lionel nem hallott. Aztán elsétáltak a kocsiig, Tom most is kinyitotta Olíviának az ajtót, aki a szokásos kecses mozdulataival beszállt és egy édes kis mosollyal viszonozta a fiú gesztusát.

Lionel elgondolkodva meredt maga elé. Sokszor látta már őket így együtt, de még sosem figyelte meg, ahogy Tom Olíviával bánik. Nem így képzelte el Németország és az Államok egyik legrettegettebb sorozatgyilkosát. Nem fért össze a kép, ahol Tom megszökik a pszichiátriáról és egyetlen este alatt kinyír öt embert, aki a múltja szerves részét alkotta, majd megveri a saját barátnőjét is és képes megölni a meg nem született gyereküket, azzal a Tommal, aki udvariasan és már szinte szeretetteljesen bánik Olíviával, viccelődik a testvérével és bármi áron megvédi mindkettőjüket.
De így már legalább kezdte érteni, hogy Olívia mit szeretett benne annyira... Tom valóban nagyon meggyőzően viselkedett. Pont, ahogy minden pszichopata teszi - emlékeztette magát Lionel, majd ahogy a Kaulitzok kocsija lefordult az utcára, azonnal utánuk indult.

Kíváncsi volt, hogyan viselkedik Tom és Olívia együtt. Mert bár vakon hitt a lánynak és a sérülései magukért beszéltek, de Peter állandó aggódó hívásai és amit most látott, elbizonytalanították kissé. Egyszerűen csak tudni akarta, hogy ez az udvariasság csak egy jól begyakorolt álca-e vagy pedig a valóság.

Fél óra múlva Lionel gyanakodva parkolt le Caracas egyik legnépszerűbb szórakozóhelye előtt. Az ikrek kocsija ott volt a parkolóban és látta bemenni is őket, mégis furcsa volt ez az egész... Nem szoktak bulizni járni, de főleg nem ilyen helyekre. Hacsak nem valami egészen másról van szó... Lionel izgatottan pattant ki a kocsijából, ahogy rájött, hogy talán még egy gyilkosságot is megakadályozhat.

Odabent hangos zene szólt és piros meg kék fények váltakoztak a cigifüsttel telített helyiségben. Lionelnek

beletelt néhány percbe, amíg ismét kiszúrta Olíviáékat. Egy boxban ültek két ismeretlen férfival és komoly arccal beszélgettek. Lionel leült egy takarásban lévő asztalhoz és türelmesen figyelte az eseményeket. Sokáig semmi nem történt, csak rendeltek néhány italt és hűvös arckifejezéssel beszélgettek. Ha nem egy hangos klubban lettek volna, Lionel azt mondta volna, tárgyaláson vannak. Aztán hirtelen az egyik férfi Olívia combjára csúsztatta a tenyerét, mire a lány kacagva lefogta a kezét, majd zavartan megigazgatta az arany dzsekijét. Kívülről egy teljesen normális flörtölési kísérletnek tűnt, de Lionel tudta, hogy itt többről van szó. Egy, mert senki sem olyan idióta, hogy Tom Kaulitz előtt fogdossa a barátnőjét, kettő, mert Olívia nem szokott zavarba jönni, főleg nem a férfiaktól és három, mert Lionel rendőr volt és álmában is felismert volna egy drogátadást. A kérdés már csak az volt, hogy miért... Elég leereszkedőnek tűnt ez az ikrekhez képest.

Amikor Olívia hirtelen felállt az asztaltól, Lionel is automatikusan felpattant. A lány után akart menni és beszélni vele vagy legalábbis csak figyelni őt és vigyázni rá, de aztán eszébe jutott, hogy talán az lenne az utolsó mozdulata. Veszélyes lett volna ugrálnia az ikrek közelében. Biztos volt benne, hogy Olívia minden egyes lépését számon tartják és így is elég kockázatos, hogy itt van, nemhogy még a lány közelébe férkőzni. Szóval Lionel a helyén maradt és feszülten figyelte, hogy mit csinál a lány.

Olívia lehuppant egy öltönyös férfi mellé és beszélgetni kezdett vele. Először egy teljesen átlagos, baráti beszélgetésnek tűnt az egész, de aztán egyre közelebb kerültek egymáshoz és Olívia egyre inkább kimutatta, hogy nagyon is többet akar a férfitól. Lionel agyát annyira elöntötte a féltékenység, ahogy a lány kezeit figyelte a férfi mellkasán vagy amikor Olívia a fejét hátra döntve kacagott, ha valamit a fülébe súgott, hogy majdnem elmulasztotta - az ismeretlen férfihez hasonlóan - a pillanatot, amikor a lány a poharába csempészte az előbb kapott drogot.

Így már minden világos volt. Hát persze, hogy egy újabb gyilkosságról van szó.
Lionel eddig ökölbe szorított kezei lassan elengedtek, de továbbra sem volt kellemes látvány, ahogy Olívia azzal a beképzelt alakkal flörtölt. És ha nem lett volna ott annyi ember vagy csak Tom Kaulitz nem lett volna ott, akkor biztosan felpattan és behúz egy hatalmasat neki, amikor erőszakosan magához rántva megcsókolta a lányt. De Lionel lenyelte az indulatait, mert tudta, hogy már csak néhány nap és ő lesz az egyetlen Olívia életében.

Néhány perccel később mindketten felálltak az asztaltól, a férfi átkarolta a lány derekát és elindultak kifelé. Lionel elcsípte ahogy a lány alig észrevehetően Tomék felé pillant, de ennél többet nem csinált. Nevetgélve kiszédelegtek a parkolóba - a férfi járásán már észrevehető volt, hogy a drogok kezdenek hatni -, majd Olívia kinyitotta egy kocsi ajtaját és hátra ültette az addigra már szinte teljesen magán kívül lévő pasit.
Lionel végig követte őket, majd a parkolóba érve a kocsijából figyelte tovább az eseményeket. Nem tudta,

hogy az ikrek mikor vagy honnan fognak felbukkanni, csak abban volt biztos, hogy előbb-utóbb megjelennek és nem akarta megkockáztatni, hogy a parkolóban egy oszlop mögött bujkálva rátaláljanak. És igaza is volt. Néhány másodpercen belül az ikrek is és a másik két ismeretlen is felbukkant. A két fura alak kezet fogott Olíviával, majd a Kaulitzokkal és mondott nekik valamit, amit Lionel nem hallott. Aztán az egyik beült a sötétített ablakú kocsiba az eszméletlen férfi mellé, a másik pedig a volán mögé. Amíg ők el nem hajtottak, addig se az ikrek, se Olívia nem szólalt meg, de amint a kocsi eltűnt a parkolóból, Tom kiabálni kezdett a lánnyal. Lionel résnyire lehúzta az ablakot.

-Mégis mi a fene volt ez az egész?!

Olívia összerezzent, bár úgy tűnt, mint aki számított erre a kiakadásra.

-Mire gondolsz? - adta az értetlent.

-Azt mondtam, hogy mássz rá, ne azt, hogy dugd le a nyelvedet a torkán! - üvöltötte Tom. Bill csak kínosan hallgatott, amíg a testvére őrjöngött. - Van fogalmad róla, hogy mennyire megaláztál előttük?! - mutogatott idegesen abba az irányba, ahol az előbb a fekete kocsi eltűnt.

-Sajnálom - sóhajtotta Olívia, majd kétségbeesetten Tomra nézett -, de mégis mit kellett volna tennem? Ha eltolom magamtól, akkor vége az üzletnek...

-Addigra már rég be volt drogozva! Felesleges volt az egész! - kiabálta minden türelmét elvesztve Tom.

Úgy tűnt, mint aki még rengeteg mindent mondani akar, de végül inkább csak lenyeli a dühét. Aztán durván megragadta Olívia karját és belökte őt a kocsiba. Lionel látta, ahogy a lány ijedten összeszorítja a szemeit, de aztán becsukódott az ajtó és az ikrek is beültek, néhány másodperccel később pedig a kocsi kifordult a parkolóból.

***

-Lefoglaltuk a hotel szobát - állt meg az ajtóban Tom. - Te készen vagy?

Olívia lecsukta a bőröndje tetejét és bólintott.

-Ezt leviszed?

-Persze - válaszolta Tom, majd megfogta a bőröndöt.

-Akkor én lassan elindulok és elintézem, amiről beszéltünk...

Tom kissé bizonytalanul, de bólintott.

-Akkor ott találkozunk - csókolta meg Olíviát.

***

Nagyot sóhajtva megigazította a táskáját a vállán, aztán bekopogott Lionel hotelszobája ajtaján.

-Szia! - mosolyodott el a férfi, mikor meglátta őt.

-Szia! - ölelte át Olívia.

Néhány másodperccel később Lionel elengedte a lányt és becsukta maguk mögött az ajtót.

-Minden rendben?

-Igen - bólintott Olívia. - Tom úgy tudja, hogy gyógyszert veszek magamnak az útra... Van kb. fél órám. A
reptéren találkozom velük.

Lionel bólintott.

-Los Angelesben minden készen áll. Amint leszálltok, egy egész egység fogja várni őket. Nem hiszem, hogy bármi is félresikerülhet... a repülőre nem vihetnek fel fegyvert és egyébként sem számítanak semmire. Nincs miért aggódnod. Onnantól már sima ügy lesz.

-Engem ugye nem fognak bántani? - pillantott rá aggódva Olívia.

Lionel megrázta a fejét.

-Be kell majd menned velük a vallomás miatt meg hogy megbeszéljük a továbbiakat, de te teljesen szabad leszel. Mindent törlünk az aktádból.

Olívia megkönnyebbülten elmosolyodott, majd leült az ágyra.

-Kaphatok valamit inni?

-Persze. Mit szeretnél?

-Hm, valami gyümölcslevet. Mid van? - kérdezte Olívia.

Lionel lehajolt, hogy megnézze mi van a minibárban.

-Baracklé meg anan... - de már nem tudta befejezni a mondatot. Lionel eszméletlenül összecsuklotta padlón.

Olívia elkapta a karját, majd kihúzta a nyakából a tűt. Lelökte a nyomozót az ágyra, aki élettelenül elterült rajta, majd elővette a telefonját és írt egy sms-t.

Néhány másodperc múlva kopogtak az ajtón.

***

Lionel erős fájdalmat érzett a fejében. Minden végtagja nehéz volt, mintha alaposan elverték volna őt vagy mintha másnapos lenne. Ahogy kissé megmozdította a fejét, a fájdalom felerősödött. Lionel akaratlanul is felnyögött az agyába nyilaló érzéstől.

-Azt hiszem, ébredezik...

A hang valahonnan mellőle jött és ismerős volt, de minden érzékszerve tompa volt még. Résnyire kinyitotta a szemeit, majd ahogy realizálta, hogy egy teljesen üres raktár szerű épületben van, elfogta a pánik. Felkapta a fejét és mit sem törődve a fájdalommal, megpróbált felállni. Csak akkor jött rá, hogy egy székhez van kötözve.

-Olívia! - kiabálta kétségbeesetten, mikor meglátta az ikreket és a lányt. - Engedjétek el!

Tom gonoszul elvigyorodott, majd Billre nézett. A fiú elővett egy mobilt a zsebéből és Lionel ölébe dobta.

-Most szépen felhívod a haverjaidat a rendőrségnél és közlöd velük, hogy az akció le van fújva - utasította őt rideg hangon Tom -, különben szétlövöm Olívia fejét.

Hogy nyomatékosítsa a szavait, az egyik kezét a lány nyaka köré szorította, a másikkal pedig egy pisztolyt szorított a halántékához. Olívia halálra rémülten remegett a fiú erős karjai között és könnyes szemekkel nézett a nyomozóra.

-Sajnálom... - suttogta a lány elcsukló hangon. - Megláttak minket a mólónál... el kellett mondanom nekik mindent... nem volt más választásom... Sajnálom!

A nyomozó erőtlenül megrázta a fejét, jelezve, hogy nem haragszik a lányra, majd végtelen mennyiségű indulattal nézett az ikrekre.

-Azonnal engedjétek el őt! - kiabálta magából kikelve. - Képes lennél lelőni a terhes barátnődet?! - próbált Tom apai ösztöneire hatni, de a fiú csak felnevetett.

-Tudom, hogy kamu az egész, ne fáradj. Egyébként, gond nélkül meghúznám a ravaszt akkor is, ha terhes lenne - válaszolta kemény, érzelemmentes hangon. Olívia már látványosan reszketett a karjai között, de az egyetlen, amit tehetett, hogy könyörgően nézett Lionelre. - Öt másodperced van, hogy telefonálj - közölte végül Tom, majd a fegyvert még durvábban Olívia halántékához szorította. A lány fájdalmasan felszisszent.

-Könyörgöm, tedd meg, amit kér... Meg fog ölni - zokogta kétségbeesetten Olívia. - Tudod, hogy képes rá... Nincsenek érzései... Csak hívd fel őket!

-Jobban jársz, ha rá hallgatsz - szólalt meg Bill. - A bátyám nem éppen türelmes típus...

-Oké, rendben, felhívom őket! - habogta ijedten Lionel. - Engedd el a kezemet és akkor...

-Ennyire hülyének nézel? - nevetett fel szárazon Bill. - Diktáld a számot!

Lionel bármit megtett volna, hogy megmentse Olíviát. Akkor is, ha sejtette, hogy a telefon után sem fogják csak úgy elengedni őket, de mivel esélye sem volt mozdulni vagy bármit is tenni, ez volt az egyetlen esélye.

Lediktálta Billnek a számot, majd hagyta, hogy a fiú a füléhez tartsa a telefont.

-És ha bármivel próbálkozol, gondolkodás nélkül meghúzom a ravaszt - figyelmeztette őt Bill, majd Lionel érezte, ahogy az ő fejéhez is egy pisztoly csöve szegeződik.

A férfi csak bólintott, majd megtette, amit az ikrek kértek. Lefújta az akciót, mondván, hogy az informátora visszalépett, az ikrek pedig nem jelentek meg a reptéren. Nem merte megkockáztatni, hogy segítséget kér, tudta, hogy a Kaulitzok nem viccelnek. Elég lett volna egyetlen rossz szó és mindketten meghalnak.

Folyt. Köv.

2. évad 18. rész - Árulás I.

Néhány nappal később, Olívia a konyhában ült és elmélyülten sms-ezett Lionellel. A férfi rettentően aggódott érte és állandóan tudni akarta, hogy van, de érthető okokból nem találkozhattak gyakran.

-Mhm, mit csinálsz? - sétált be a konyhába Tom egy nagy ásítással kísérve, majd hátulról átkarolta a lányt.

Olívia alig észrevehetően összerezzent, zsebre vágta a telefonját és rámosolygott Tomra.

-Csak neteztem. Te most keltél?

Tom bólintott.

-Meg akartam nézni egy filmet, de elaludtam... Ezek a gyógyszerek totál kiütnek - ráncolta a homlokát.

Tom még mindig antibiotikumot és erős fájdalomcsillapítókat szedett a vállán lévő seb miatt. Szépen gyógyult már, de néha még mindig erős fájdalmai voltak. Tom persze soha nem vallotta volna be, Olívia csak onnan tudta, ha gyógyszert vett be.

-Nem vagy éhes? - kérdezte a lány.

Tom megrázta a fejét, majd a nyakába csókolt.

-Csak egy kávét innék.

Olívia felállt az asztaltól és nekilátott kávét készíteni maguknak. Tom egy darabig csak a konyhapultnak támaszkodva figyelte őt, aztán a derekánál fogva magához húzta.

-Csendes vagy mostanában... - jegyezte meg, miközben a lány szemeit fürkészte.

Olívia megvonta a vállát.

-Sok szarság történt mostanában... Kicsit megviselt.

-De nincs semmi olyasmi, ami miatt aggódnom kéne, ugye?

Olívia megrázta a fejét, majd átkarolta a fiú nyakát és óvatosan lehúzta magához egy csókért. Tom felültette a lányt a konyhapultra és beállt a lábai közé. Olívia érezte, ahogy Tom kezei végigsimítják a combjait, a fenekét, majd a felsője alá csúsznak. Tom belemarkolt a melleibe, éppen olyan erősen, hogy még ne fájjon, majd váltottak egy pillantást. Mindketten elmosolyodtak és sietve vetkőztetni kezdték egymást.

-Fogalmam sincs, hogy hol van Bill... mi lesz, ha... ?

Olívia az ajkába harapott, hogy visszatartsa a sóhaját, majd lepillantott Tomra, aki a nyakát csókolgatta.

-Nem érdekel... majd sietünk... - hadarta kissé zihálva Tom, majd ismét a lány ajkainak esett. Olívia belenevetett a csókba.

***

Olívia egyedül üldögélt a mólónál. Szomorú arckifejezéssel bámulta a vizet és úgy az egész testtartása azt

sugallta, hogy le van törve. Mikor Lionel leült mellé, felkapta a fejét és erőtlenül elmosolyodott.

-Történt valami? - kérdezte azonnal a nyomozó.

Aggódó szemekkel fürkészte a lányt, aki nem bírta tovább tartani magát és zokogva átölelte a férfit.

-Csak... annyira nehéz ez az egész! - bukott ki belőle. - Nem akarom már, hogy rám nézzen, hogy hozzám érjen, de meg kell játszanom, hogy minden rendben, különben... nem is tudom mi lenne.

-Tudom, hogy nehéz - sóhajtotta Lionel, miközben a lány hátát simogatta. - De nem sokára vége.

Olívia keserűen elmosolyodott.

-Fogalmad sincs, hogy milyen nehéz ilyen szinten a szerepemben maradni... Egyetlen pillanatra sem mutathatom ki, hogy mennyire félek tőle. Ha csak egyszer is elhúzódnék tőle, azonnal rájönne, hogy valami nem stimmel... Fel tudod fogni, hogy milyen érzés, amikor le kell feküdnöm azzal az emberrel, aki ezt művelte velem?! - mutatott az arcára Olívia. A sebek és a zúzódások még mindig tisztán kivehetőek voltak.

-Sajnálom - suttogta Lionel.

Nem tudott mást mondani vagy másképp segíteni a lánynak. Pedig szeretett volna. Mindennél jobban.
Olívia lassan megrázta a fejét.

-Nem tehetsz róla. - Óvatosan letörölgette a könnyeit és megpróbálta összeszedni magát. - Adj még néhány napot és már a repülőjegyeink is meg lesznek Los Angelesbe.

Lionel bólintott.

-A vallomásom meg van?

-Begépeltem mindent és elküldtem a központba - bólintott ismét.

-Oké - válaszolta elmerengve Olívia, majd hirtelen átölelte a férfit. - Köszönöm!

-Mégis mit? - nevetett zavartan Lionel.
-Mindent... Hogy segítesz nekem annak ellenére, hogy milyen voltam veled az elején... Hogy itt vagy, ha szükségem van rád, meghallgatsz, pedig nem lenne kötelességed és nem csak az érdekel, hogy minél előbb lecsukd az ikreket. Nem tudom mihez kezdenék nélküled.

-Ez természetes, Olívia - ölelte magához még jobban a lányt. - Mondtam, hogy fontos vagy nekem.

-Nem mindenkinek lenne természetes... - suttogta a lány.

Kissé elhúzódott a férfitől, hogy a szemeibe nézhessen, aztán váratlanul megcsókolta őt. Lionel néhány másodpercnyi késéssel viszonozta. Szüksége volt egy kis időre, mire felfogta, hogy Olívia tényleg megcsókolta őt. És bár nem tartott sokáig, de érezte belőle, hogy a lány tényleg hálás neki és Lionelnek ez mindennél többet jelentett.

-Most már mennem kell - pattant fel hirtelen Olívia. - Nem akarom, hogy Tom pont most kezdjen gyanakodni, amikor már ilyen közel járunk...

Lionel tompán bólintott. A gondolatai még mindig a lány ajkai körül forogtak.

-Majd hívlak, ha sikerült rávennem őket az utazásra. Addig ne keress, kérlek, bele se merek gondolni, hogy mi történne, ha egyszer véletlenül Tom venné fel a telefont vagy ha elolvasná az sms-einket...

-Rendben. Vigyázz magadra!

Olívia halványan elmosolyodott, majd egy utolsó puszit nyomott a férfi ajkaira, aztán visszasietett a villába.

***

Néhány nap múlva, ahogy Olívia ígérte, megjelent a férfi hotelszobájában. Vidáman a nyomozó nyakába ugrott és megcsókolta őt.

-Hű - nyögte a csók után Lionel. Meglepte őt a lány hevessége, nem igazán volt hozzászokva. - Mitől van ilyen jó kedved? - simított ki egy tincset a lány arcából mosolyogva.

Olívia elővett egy papírt a táskájából és Lionel kezébe nyomta. A férfi kíváncsian olvasni kezdte. Internetes foglalást visszaigazoló lap volt. Három repülőjegy, Los Angelesbe.

-Sikerült? - kérdezte teljesen ledöbbenve.

Olívia szélesen mosolyogva bólintott, majd ismét a férfi nyakába vetette magát.

-Egy hét múlva ilyenkor már vége lesz az egésznek! - sóhajtotta megkönnyebbülten Lionel karjai között.

-Szuper vagy! - nézett a szemeibe a nyomozó boldogan. - Nem is tudom, hogy bírtad végigcsinálni...

-Muszáj volt - mosolyodott el halványan a lány. - Ugye el tudod intézni a többit ennyi idő alatt?

Lionel bólintott.

-De... hogy vetted rá őket az útra?

Olívia megvonta a vállát.

-Hidd el, nem akarod tudni.

-Olívia! - pillantott rá ellentmondást nem tűrően Lionel.

A lány egy pillanatra összeszorította a szemeit és végül nagyot sóhajtott.

-Azt mondtam Tomnak, hogy terhes vagyok és az egyetlen orvos, akiben megbízok az az Államokban van.

Lionel értetlenül összeráncolta a homlokát.

-Megbízol? Miért kell...

-Tom úgy tudja, hogy abortuszra megyünk - szakította félbe Olívia, majd szomorúan a padlót bámulta. Láthatóan fájdalmas téma volt ez számára. - Szerinted mégis hogy reagált volna a hírre, hogy apa lesz?

Lionel hirtelen annyi mindent tudott volna mondani... Hogy Tom mégis hogy képes megölni a saját gyerekét (akkor is, ha az nem létezik) vagy hogy teheti ki Olíviát ekkora kockázatnak, mert tanulva a múltkori esetből, Lionel biztos volt benne, hogy nem kórházba vinnék a lányt. De végül inkább nem mondott semmit. Csak átölelte Olíviát és vígasztalóan simogatni kezdte a hátát.

-Az út előtt átjöhetek hozzád? Tudod, ha esetleg valami történne, akkor... csak szeretnélek még utoljára látni - suttogta a lány.

-Semmi sem fog történni - jelentette ki határozottan Lionel. - Minden rendben lesz.

Olívia kissé meglepve nézett a nyomozóra. Tom sosem mondott volna olyat neki, hogy minden rendben lesz. Aztán csak halványan elmosolyodott.

-Tudom. De szeretnélek látni mielőtt ezt végigcsinálom...

-Rendben - bólintott Lionel, majd ismét átölelte a lányt.

Folyt. Köv.