2. évad 18. rész - Árulás I.

Néhány nappal később, Olívia a konyhában ült és elmélyülten sms-ezett Lionellel. A férfi rettentően aggódott érte és állandóan tudni akarta, hogy van, de érthető okokból nem találkozhattak gyakran.

-Mhm, mit csinálsz? - sétált be a konyhába Tom egy nagy ásítással kísérve, majd hátulról átkarolta a lányt.

Olívia alig észrevehetően összerezzent, zsebre vágta a telefonját és rámosolygott Tomra.

-Csak neteztem. Te most keltél?

Tom bólintott.

-Meg akartam nézni egy filmet, de elaludtam... Ezek a gyógyszerek totál kiütnek - ráncolta a homlokát.

Tom még mindig antibiotikumot és erős fájdalomcsillapítókat szedett a vállán lévő seb miatt. Szépen gyógyult már, de néha még mindig erős fájdalmai voltak. Tom persze soha nem vallotta volna be, Olívia csak onnan tudta, ha gyógyszert vett be.

-Nem vagy éhes? - kérdezte a lány.

Tom megrázta a fejét, majd a nyakába csókolt.

-Csak egy kávét innék.

Olívia felállt az asztaltól és nekilátott kávét készíteni maguknak. Tom egy darabig csak a konyhapultnak támaszkodva figyelte őt, aztán a derekánál fogva magához húzta.

-Csendes vagy mostanában... - jegyezte meg, miközben a lány szemeit fürkészte.

Olívia megvonta a vállát.

-Sok szarság történt mostanában... Kicsit megviselt.

-De nincs semmi olyasmi, ami miatt aggódnom kéne, ugye?

Olívia megrázta a fejét, majd átkarolta a fiú nyakát és óvatosan lehúzta magához egy csókért. Tom felültette a lányt a konyhapultra és beállt a lábai közé. Olívia érezte, ahogy Tom kezei végigsimítják a combjait, a fenekét, majd a felsője alá csúsznak. Tom belemarkolt a melleibe, éppen olyan erősen, hogy még ne fájjon, majd váltottak egy pillantást. Mindketten elmosolyodtak és sietve vetkőztetni kezdték egymást.

-Fogalmam sincs, hogy hol van Bill... mi lesz, ha... ?

Olívia az ajkába harapott, hogy visszatartsa a sóhaját, majd lepillantott Tomra, aki a nyakát csókolgatta.

-Nem érdekel... majd sietünk... - hadarta kissé zihálva Tom, majd ismét a lány ajkainak esett. Olívia belenevetett a csókba.

***

Olívia egyedül üldögélt a mólónál. Szomorú arckifejezéssel bámulta a vizet és úgy az egész testtartása azt

sugallta, hogy le van törve. Mikor Lionel leült mellé, felkapta a fejét és erőtlenül elmosolyodott.

-Történt valami? - kérdezte azonnal a nyomozó.

Aggódó szemekkel fürkészte a lányt, aki nem bírta tovább tartani magát és zokogva átölelte a férfit.

-Csak... annyira nehéz ez az egész! - bukott ki belőle. - Nem akarom már, hogy rám nézzen, hogy hozzám érjen, de meg kell játszanom, hogy minden rendben, különben... nem is tudom mi lenne.

-Tudom, hogy nehéz - sóhajtotta Lionel, miközben a lány hátát simogatta. - De nem sokára vége.

Olívia keserűen elmosolyodott.

-Fogalmad sincs, hogy milyen nehéz ilyen szinten a szerepemben maradni... Egyetlen pillanatra sem mutathatom ki, hogy mennyire félek tőle. Ha csak egyszer is elhúzódnék tőle, azonnal rájönne, hogy valami nem stimmel... Fel tudod fogni, hogy milyen érzés, amikor le kell feküdnöm azzal az emberrel, aki ezt művelte velem?! - mutatott az arcára Olívia. A sebek és a zúzódások még mindig tisztán kivehetőek voltak.

-Sajnálom - suttogta Lionel.

Nem tudott mást mondani vagy másképp segíteni a lánynak. Pedig szeretett volna. Mindennél jobban.
Olívia lassan megrázta a fejét.

-Nem tehetsz róla. - Óvatosan letörölgette a könnyeit és megpróbálta összeszedni magát. - Adj még néhány napot és már a repülőjegyeink is meg lesznek Los Angelesbe.

Lionel bólintott.

-A vallomásom meg van?

-Begépeltem mindent és elküldtem a központba - bólintott ismét.

-Oké - válaszolta elmerengve Olívia, majd hirtelen átölelte a férfit. - Köszönöm!

-Mégis mit? - nevetett zavartan Lionel.
-Mindent... Hogy segítesz nekem annak ellenére, hogy milyen voltam veled az elején... Hogy itt vagy, ha szükségem van rád, meghallgatsz, pedig nem lenne kötelességed és nem csak az érdekel, hogy minél előbb lecsukd az ikreket. Nem tudom mihez kezdenék nélküled.

-Ez természetes, Olívia - ölelte magához még jobban a lányt. - Mondtam, hogy fontos vagy nekem.

-Nem mindenkinek lenne természetes... - suttogta a lány.

Kissé elhúzódott a férfitől, hogy a szemeibe nézhessen, aztán váratlanul megcsókolta őt. Lionel néhány másodpercnyi késéssel viszonozta. Szüksége volt egy kis időre, mire felfogta, hogy Olívia tényleg megcsókolta őt. És bár nem tartott sokáig, de érezte belőle, hogy a lány tényleg hálás neki és Lionelnek ez mindennél többet jelentett.

-Most már mennem kell - pattant fel hirtelen Olívia. - Nem akarom, hogy Tom pont most kezdjen gyanakodni, amikor már ilyen közel járunk...

Lionel tompán bólintott. A gondolatai még mindig a lány ajkai körül forogtak.

-Majd hívlak, ha sikerült rávennem őket az utazásra. Addig ne keress, kérlek, bele se merek gondolni, hogy mi történne, ha egyszer véletlenül Tom venné fel a telefont vagy ha elolvasná az sms-einket...

-Rendben. Vigyázz magadra!

Olívia halványan elmosolyodott, majd egy utolsó puszit nyomott a férfi ajkaira, aztán visszasietett a villába.

***

Néhány nap múlva, ahogy Olívia ígérte, megjelent a férfi hotelszobájában. Vidáman a nyomozó nyakába ugrott és megcsókolta őt.

-Hű - nyögte a csók után Lionel. Meglepte őt a lány hevessége, nem igazán volt hozzászokva. - Mitől van ilyen jó kedved? - simított ki egy tincset a lány arcából mosolyogva.

Olívia elővett egy papírt a táskájából és Lionel kezébe nyomta. A férfi kíváncsian olvasni kezdte. Internetes foglalást visszaigazoló lap volt. Három repülőjegy, Los Angelesbe.

-Sikerült? - kérdezte teljesen ledöbbenve.

Olívia szélesen mosolyogva bólintott, majd ismét a férfi nyakába vetette magát.

-Egy hét múlva ilyenkor már vége lesz az egésznek! - sóhajtotta megkönnyebbülten Lionel karjai között.

-Szuper vagy! - nézett a szemeibe a nyomozó boldogan. - Nem is tudom, hogy bírtad végigcsinálni...

-Muszáj volt - mosolyodott el halványan a lány. - Ugye el tudod intézni a többit ennyi idő alatt?

Lionel bólintott.

-De... hogy vetted rá őket az útra?

Olívia megvonta a vállát.

-Hidd el, nem akarod tudni.

-Olívia! - pillantott rá ellentmondást nem tűrően Lionel.

A lány egy pillanatra összeszorította a szemeit és végül nagyot sóhajtott.

-Azt mondtam Tomnak, hogy terhes vagyok és az egyetlen orvos, akiben megbízok az az Államokban van.

Lionel értetlenül összeráncolta a homlokát.

-Megbízol? Miért kell...

-Tom úgy tudja, hogy abortuszra megyünk - szakította félbe Olívia, majd szomorúan a padlót bámulta. Láthatóan fájdalmas téma volt ez számára. - Szerinted mégis hogy reagált volna a hírre, hogy apa lesz?

Lionel hirtelen annyi mindent tudott volna mondani... Hogy Tom mégis hogy képes megölni a saját gyerekét (akkor is, ha az nem létezik) vagy hogy teheti ki Olíviát ekkora kockázatnak, mert tanulva a múltkori esetből, Lionel biztos volt benne, hogy nem kórházba vinnék a lányt. De végül inkább nem mondott semmit. Csak átölelte Olíviát és vígasztalóan simogatni kezdte a hátát.

-Az út előtt átjöhetek hozzád? Tudod, ha esetleg valami történne, akkor... csak szeretnélek még utoljára látni - suttogta a lány.

-Semmi sem fog történni - jelentette ki határozottan Lionel. - Minden rendben lesz.

Olívia kissé meglepve nézett a nyomozóra. Tom sosem mondott volna olyat neki, hogy minden rendben lesz. Aztán csak halványan elmosolyodott.

-Tudom. De szeretnélek látni mielőtt ezt végigcsinálom...

-Rendben - bólintott Lionel, majd ismét átölelte a lányt.

Folyt. Köv.