Az ikrek egymásra, majd a túszukra néztek és nevetni kezdtek. Tom karjai lehullottak a lányról, de Olívia nem mozdult mellőle, nem menekült, csak szorosan előtte állt és nevetett.
-Elmondjam neki én vagy elmondod te? - kérdezte végül Tom.
-Nem is tudom... - vigyorgott Bill is, élvezettel nézve a nyomozó értetlen és döbbent arckifejezését. - Nem szeretek szomorú híreket közölni. Jobb, ha te mondod meg.
-Mégis mi a fene folyik itt?! - üvöltötte magából kikelve Lionel. Össze volt zavarodva és félt. Rettentően félt.
Bill behúzott neki egyet, mire a nyomozó elhallgatott. Tom lassan elmosolyodott, ahogy a férfi felszakadt szájából csorogni kezdett a vér.
-Szerintem Olíviának kéne elmondania - szólalt meg halk, tűnődő hangon Tom, de még így is rettentően fenyegetőnek hangzott. A szemeit pedig egy pillanatra sem vette le a férfi sebéről.
Lionel összezavarodott tekintete a lányra siklott és ahogy meglátta Olíviát, az arca teljesen elsápadt. A korábbi halálfélelemnek nyoma sem volt. Magabiztosan, nyugodtan állt Tom közelében, mint akinek eszébe sem jut menekülni. A férfi lassan kezdett rájönni, hogy mi történt valójában. De nem akarta elhinni.
-Csodás - mosolyodott el a lány, majd a farzsebébe nyúlt, elővette a fekete bőrkesztyűjét és lassan felhúzta a kezeire. Tom egy kést nyújtott át neki.
-Mi ez az egész? - nyögte félig még az ütéstől kábultan Lionel.
-Azt hiszem, elég egyértelmű - vigyorodott el gonoszul Tom, miközben ő is felhúzta a kesztyűjét.
-Olívia... mivel vettek rá erre? Tudod, hogy...
-Még mindig nem érted?! - szakította félbe idegesen a lány.
Lionel összezavarodva, ködös tekintettel nézett rá. Olívia szinte már megsajnálta őt, ahogy ott a székhez
kötözve ült, izzadtan, kábultan, felrepedt ajakkal.
Szánakozva elmosolyodott, majd lassú, magabiztos léptekkel sétált a nyomozó elé. A magassarkúja kopogása visszhangzott az üres épületben. Tom és Bill nem szóltak semmit. Készenlétben álltak ugyan, ha bármi történne, de hagyták, hogy Olívia azt tegyen, amit csak akar. Eleget szenvedett azért, hogy ez most kijárjon neki.
-Be kell vallanom... - kezdett bele a lány, miközben lassan leguggolt a férfi elé -, hogy végig hazudtam.
-Nem! Tudom, hogy a Kaulitzok... - válaszolta indulatosan Lionel, azonban a mondata egy fájdalmas üvöltésbe fulladt.
Olívia idegesen beledöfte a kést a férfi combjába.
-Fogd be! - kiáltott fel. - Nem tudsz te semmit... főleg nem az ikrekről!
-Olívia... - szólalt meg halkan, de figyelmeztetően Tom.
-Hagyd - intette le őt Bill, majd szánakozva a nyomozóra nézett. - Olíviának igaza van. Elképesztő, hogy komolyan elhitted, hogy titokban tart téged előttünk... vagy hogy bármit is eltitkol.
-Nem volt rá oka, hogy ne tegye... - préselte ki magából a fájdalomtól eltorzult hangon Lionel.
Bill szárazon felnevetett.
-Szerinted mi tartanánk fegyvert a fejedhez vagy fordítva, ha elkezdenénk egymás előtt titkolózni és magán akciózni, hm? - Bill megforgatta a szemeit, majd a hajánál fogva felemelte Lionel fejét, hogy Olíviára és Tomra nézzen. - De nem is ez a lényeg... Az igazán nagy kérdés, hogy hogy a fenébe nem látod mennyire összetartoznak. Tudod, még most is alig hiszem el, hogy voltál olyan naiv és ostoba, hogy elhidd, Olívia eltitkolja ezt Tom elől.
-Olívia nem... - ellenkezett a nyomozó, de Bill azonnal fegyvert szorított a fejéhez, így kénytelen volt elhallgatni.
-Ami kettőjük között van, az a legszebb dolog, amit valaha láttam - folytatta elmerengve Bill. - Tényleg, bárkit, akárkit előbb próbálnék meg szétválasztani, mint Olíviát és Tomot. Igaz, hogy nem nyalják-falják egymást állandóan nyilvánosan, de mindenki észreveszi, ahogyan egymásra néznek... Feltétel nélküli bizalommal, Lionel. Nem egy szaros alkuval és fenyegetésekkel kicsikart valamivel... És rohadt sok munkájuk van benne. Azt hiszed, hogy a szeretetet vagy a bizalmat rá lehet erőltetni valakire? - mosolyodott el lesajnálóan Bill. - Nagyon sok szarságon mentek keresztül ahhoz, hogy ez meg legyen közöttük. És ezt senki nem merné megpiszkálni. Egyedül te voltál olyan hülye, hogy elhitted, Olívia bármit is eltitkol Tom elől vagy hogy aztán kiszeret belőle, csak mert te azt mondtad, hogy a bátyám szar alak vagy hogy Tom képes lenne bántani a lányt, akit a világon mindennél jobban szeret.
-De...
Bill fejbe vágta a fegyverrel a férfit, aki ismét elhallgatott.
-Ne szakíts félbe, most jön a legjobb rész! - jelentette ki izgatottan. - Szóval ott tartottunk, hogy nem is tudom, hogy hihetted, hogy Olíviát bárki is kényszeríti bármire is... Gondolod, hogy akkor ennyi szabadsága lett volna? Vagy hogy nem kért volna segítséget, amint megteheti? Tényleg nem értelek... Mindenesetre, jól jött a naivitásod. Olívia gond nélkül eljátszotta az egészet. Mi pedig elfoglaltuk a melletted lévő hotel szobát és egy egyszerű bőröndben felcsempésztünk egy tolókocsit. Átlagos túristáknak tűntünk egy hatalmas bőrönddel, amíg Olívia beadott neked egy nagy adag altatót... Aztán átmentünk a tolókocsival és beleraktunk. Senki nem sejtett semmit. Három fiatal kiviszi sétálni a napfényre a mozgássérült, fogyatékos rokonukat. Zseniális - mosolyodott el a saját ötletükön Bill, majd hirtelen megvonta a vállát. - Nos, csak azt akartam, hogy tudd mekkora idióta voltál...
-Ne! - kiáltott fel Olívia, mielőtt Bill meghúzhatta volna a ravaszt.
-Miért? - kérdezték egyszerre az ikrek.
-Hallania kell az egészet - válaszolta végig Lionel szemeibe nézve a lány. - Nem halhat meg úgy, hogy fogalma sincs, mi történt... Hogy én nem az az ártatlan kislány vagyok, aki a képzeletében él.
Olívia még mélyebbre nyomta a kést a férfi lábában. Lionel ismét felkiáltott és összeszorította a szemeit. Az arca egészen eltorzult a fájdalomtól. Tom ezúttal nem mozdult.
-Tényleg, én sem tudom felfogni, hogy hihetted, hogy nem mondom el az ikreknek, hogy itt vagy... - kezdett bele a mesélésbe Olívia.
-A Kaulitzok nem tudhatják meg, hogy itt vagyok! - kiáltott utána Lionel.
-Legalább ebben egyetértünk - fordult hátra Olivia, majd eltűnt a sziklák mögött.
Fogalma sem volt, hogy mennyi igaz abból, amit a nyomozó mondott, de azt tudta, hogy semmi jót nem jelent a felbukkanása. Nem volt konkrét ötlete, de jobbnak látta, ha Lionel abban a hitben él, hogy az ikrek nem tudnak róla. Persze Olívia első útja hozzájuk vezetett.
-A nyomozó itt van! - rontott be a konyhába idegesen.
Tom és Bill azonnal abbahagyták a nevetést és döbbenten bámultak a lányra.
-Itt van a szigeten és megfenyegetett... - hadarta Olívia, miközben remegő végtagokkal leült Tom mellé. - Azt mondta, hogy ha nem segítek neki visszavinni titeket Németországba, akkor ide hívja az Interpolt és mindannyiunkat lecsukat... Valami alkuról és mentességről magyarázott, teljesen be van kattanva. Azt hiszi, hogy erőszakkal tartotok itt engem.
Tom és Bill egymásra néztek, majd néhány percig csak maguk elé meredve gondolkodtak.
-Tudja, hogy most itt vagy? - kérdezte végül Tom.
-Nem, csak eljöttem... Azt mondtam neki, hogy ez a találkozás a kettőnk titka marad.
-Tökéletes.
-Tartsd meg ebben a hitben - folytatta Bill. - Derítsd ki, hogy mit tud, hogy mit akar és kitalálunk valamit.
-És ha addig kihívja az Interpolt? - kérdezte rémülten a lány.
-Ha megtehetné, már rég a nyakunkon lennének - válaszolta nyugodt hangon Tom. - Ez csak valami kamu rendőr duma... Nincs miért aggódnod.
-A második találkozásunk után egyértelmű volt, hogy mindenhova követsz és hogy állandóan figyelsz - folytatta Olívia. - És ezt ki is használtuk... Minden, amit láttál vagy hallottál az azért volt, mert azt akartuk, hogy lásd. Szép lassan elhitettem veled, hogy amiket Tomról összehordasz az hatással van rám és hogy lassan kiszeretek belőle. Minden színjáték volt... A veszekedés a parkolóban, Tom bunkó megjegyzései, az orvosos eset... minden.
Lionel megrázta a fejét, mint aki nem akarja elhinni, amit hallott. Az arcáról tisztán leolvasható volt az értetlenség.
-Az orvos...? - kérdezte végül elszörnyedve. - Képes voltál meglőni saját magadat?! - pillantott Tomra, mint valami elmebetegre.
Olívia és az ikrek egyszerre felnevettek.
-Nem, dehogy... Minden, ami ott történt, valós volt - magyarázta a lány, miközben fél kézzel rátámaszkodott a nyomozó lábából kiálló késre, csak úgy szórakozásból. A férfi összeszorította a szemeit a fájdalomtól, de a kiáltását ezúttal visszanyelte. Olívia furán mosolyogva figyelte, ahogy Lionel arcára kiül a fájdalom. - Tényleg azért mentem hozzád, mert segítségre volt szükségem. És amikor ellenkeztél, beugrott, hogy ez a tökéletes alkalom arra, hogy elfogadjam az alkudat, anélkül, hogy túl gyanús lenne.
Lionel lassan, kissé remegve kifújta az eddig visszatartott levegőt, majd a lány arcát kezdte fürkészni. A lilás foltok már csak halványan, de még mindig látszódtak és a sebei is csak most kezdtek begyógyulni. Úgy tűnt, még mindig nem akarta elhinni Olívia történetét.
-És az arcod...?
-Elég volt a kérdésekből! - kiáltott fel idegesen Tom, majd a fegyvere markolatával durván fejbe vágta a férfit. Lionel fájdalmasan felnyögött. A vér lassan csorogni kezdett a sebéből az arcán át, majd cseppenként átáztatta az ingjét. - Olívia, lőjjük le, kérlek - pillantott a lányra szenvedő arccal.
Lionel a nagy adag gyógyszertől, a veréstől és a fájdalomtól már szinte félájult volt és a fejét is alig bírta tartani, de érezte, hogy Tom valamit titkol. Egy félmosoly jelent meg az arcán, ahogy pimaszul a fiúra nézett.
-Kicsit már késő a lelkiismeret furdaláshoz, nem gondolod?
Tom idegesen megindult felé és valószínűleg addig ütötte volna, amíg él, de Bill elkapta a karját. Tom dühösen nézett vissza rá, de nem mozdult.
-Az én ötletem volt - szólalt meg végül Olívia. - Tom nem akart belemenni, de én féltem, hogy gyanút fogsz és lebukunk...
-Mi? Te nem vagy magadnál... - nevetett idegesen Tom, majd egy pillanatra a kezeibe temette az arcát. - Nem, nem foglak megütni!
Olívia könyörgően nézett rá.
-Tom, kérlek! Sosem fogja elhinni nekem, hogy soha többé nem akarlak látni, hacsak nem csinálsz valami nagy baromságot. Muszáj megütnöd, különben le fogunk bukni és akkor... Bele sem akarok gondolni - rázta a fejét összeszorított szemekkel Olívia.
-Nem, én érre képtelen vagyok!
-Én kérlek rá! - nézett rá jelentőségteljesen a lány. - Soha többé nem fogom felhozni.
-Nem erről van szó... Egyszerűen csak nem megy - tiltakozott Tom. - Nem lehetne valami mást kitalálni? Mondjuk, azt mondod neki, hogy megcsaltalak vagy ilyesmi...
-Nem jó - rázta a fejét Olívia. - Látott a múltkor a bárban, tudja, hogy nem csalnál meg. És a mi esetünkben, amikor az a dolgom, hogy más pasikkal smároljak, hogy megölhessük őket, nem hiszem, hogy sok jogom lenne kiakadni egy megcsalás miatt. Valami súlyosabb kell, ami miatt elhiszi, hogy tényleg megutáltalak.
Tom összeszorította a szemeit és egy nagyot sóhajtott. Egyáltalán nem akarta megtenni, de tudta, hogy a barátnőjének igaza van.
-Kérlek, Tom - nézett rá könyörgően Olívia. - Tudod, hogy ha rólad beszél, akkor elborul az agyam és mindig megvédelek. Nem fog hinni nekem... Pedig már olyan közel járok! Kérlek, hadd legyen már vége ennek az egésznek.
-Nem tudsz behúzni magadnak? - próbálkozott esetlenül Tom.
-Könyörgöm, a gyantacsíkot nem merem letépni a lábamról magamnak, nehogy fájjon, szerinted képes lennék megütni a saját arcomat?
Tom hosszú másodpercekig hallgatott, majd végül egy nagyot sóhajtott. Tudta, hogy a barátnője férfiakat megszégyenítő módon tűri a fizikai fájdalmat és már azzal sem volt gondja, hogy másokat bántson, de hogy saját magát... arra egyáltalán nem volt képes.
-Rendben...
Olívia felélénkülve nézett a fiúra.
-Csak húzz be egyet jó erősen. A kék-zöld foltokat megoldom sminkkel - hadarta lelkesen.
Ha nem lett volna ennyire ellenére ez az egész, Tom biztosan nevetett volna a lány abszurd lelkesedésén.
-Csak essünk túl rajta...
-Ne kímélj, tényleg - nézett rá komolyan Olívia, majd a bal szemöldökére mutatott. - Véreznie kell.
Tom kelletlenül bólintott. Vett egy mély levegőt, majd néhány másodpercnyi tétovázás után behúzott egyet a lánynak. Olívia fájdalmasan felnyögött, ahogy a bőre felszakadt és erősen vérezni kezdett, de aztán vidáman elmosolyodott.
-Nem vagy normális... - sóhajtotta Tom, mikor meglátta a vigyort a lány arcán, aztán magához ölelte őt. Olívia csak nevetve a dereka köré fonta a karjait.
Lionel teljesen ledöbbenve meredt a lányra. Nem, ez az egész nem lehetett igaz. Olívia nem lehetett ennyire... elcseszett. Olívia kedves és ártatlan és gyönyörű és...
-De megcsókoltál! - akadt ki végül a nyomozó. - Annak igazinak kellett lennie! Azt mondtad, megbízol bennem...
Olívia könnyedén megvonta a vállát és felállt a nyomozó elől. Lassan a történet végére ért és a késnek is már csak a markolata látszott ki a férfi lábából, nem tudta mélyebbre döfni.
-Csak egy csók volt... Azt ne mondd, hogy összetörtem a szíved - mosolyodott el gonoszul. - Tisztában voltál vele, hogy ez a szerepem... Hogy csakis azért vagyok még életben, mert profin el tudom hitetni a férfiakkal, hogy kellenek nekem. De mindig is Tomot szerettem, ez egyetlen percig sem változott.
-Meg kell csókolnod őt - jelentette ki Bill.
Tom nem szívesen, de bólintott.
-Billnek igaza van. Teljesen be kell hülyítened őt.
-Így is elhiszi minden szavamat! - ellenkezett Olívia. - Megígértétek, hogy nem kell többé ezt csinálnom...
-Sajnálom - pillantott rá Tom -, de most utoljára muszáj lesz.
-Teljesen el kell venned az eszét. Nem elég, ha kedves leszel vele vagy ha azt mondod, hogy már nem szereted Tomot. Azt kell hinnie, hogy beleszerettél. Növeld meg úgy az egóját, hogy eszébe se jusson azt feltételezni, hogy hazudsz.
-Rendben... - sóhajtotta Olívia. - Megteszem.
Lionel csak kábultan meredt a padlóra. Már nem tudott mit mondani. Ilyennek látni Olíviát és hallani ezeket a
kegyetlen szavakat a szájából... teljesen összetörték. Egy világ omlott össze benne. Már az sem érdekelte, hogy meg fog halni.
-Én végeztem - jelentette ki hirtelen Olívia, majd Tom kezébe nyomta a pisztolyát. - Öld meg.
Bill és Tom egymásra néztek, majd egyszerre elmosolyodtak.
-Örömmel...
Két oldalról a férfi fejéhez szegezték a pisztolyaikat, majd egyszerre meghúzták a ravaszt. Egyetlen pillanat és vége volt az egésznek. Mindhárman megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Rengeteget dolgoztak ezért az egy másodpercét és még annál is többet vártak rá.
-Akkor most ez a nyomozó is nyugdíjba vonul, mondjuk a... Kanári-szigetekre - vigyorodott el Bill, miközben a férfi zsebeit kutatta át, majd elégedetten felmutatta a hitelkártyáját. Tom és Olívia bólintottak.
***
-Tudod, furcsa érzés, hogy most tényleg ez volt az utolsó gyilkosságunk... hogy most komolyan vége - szólalt meg Olívia, miközben Tom mellé lépett és ő is az erkély korlátjának támaszkodott.
Tom lassan elmosolyodott.
-Ugyan, velünk mindig történni fog valami.
Olívia Tomra nézett, aki némán viszonozta a pillantását.
-Reméltem, hogy ezt mondod - nevetett a lány, mire Tom is elvigyorodott és megcsókolta őt. - Bár azt sajnálom, hogy többet nem kell kikezdenem más pasikkal... - pillantott rá szemtelenül Olívia, alig néhány centire a fiú ajkaitól, aztán nevetve felkiáltott, amikor Tom egy szúrós pillantás kíséretében az oldalába csípett.
Vége
Isteneeeem!!!:D egyszeruen tokeletes befejezes!!:D nagyon remeltem h Olivia nem adta be a derekat, es vegul tenyleg nem!:) imadtam Olivia szemelyet! Es persze az ikreket is:D nagyon sajnalom h vege lett, de remelem lesz meg uj sztorid a nagy habos Hamburgi elet mellett!:D nagyon jol irsz! Minden szavadat imadtam! Mar csak annyit tudok mondani..ich liebe dich!<3
VálaszTörlésKöszönöm szépen!^^ Nagyon izgultam, h tetszeni fog-e, de most nagyon jó érzés ezeket a sorokat olvasni! :)
TörlésHaha, ha csak habos lenne ez a hamburgi élet, akkor tengernyi időm lenne írni :D De tényleg nagyon szeretem ezt csinálni, szóval valószínűleg ígyis-úgyis jelentkezem majd egy újabb sztorival a közeljövőben :)
Nagyon jó story, imádtam. Az összes történetet amit írtál végig olvastam. Jobbak voltak mint egy könyv. Nem bírtam abba hagyni. Nagyon jól írsz. Remélem hozol még nekünk sok sok finomságot. Légy jó. Puszi.
VálaszTörlésDrága Strawberry! Annó még a Neonon, mindent sztoridat olvastam, és nagyon hiányoznak. Nem lehetne, hogy esetleg elküld nekem őket e-mailben, ha esetleg még megvannak. Nagyon szeretném őket újra olvasni, főleg a Katzie-sat. Ha elolvasod ezt az üzenetet, nagyon szépen kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot, a : n.alexa1225@gmail.com címen. Várom a válaszod.
VálaszTörlés