2. évad 2. rész - Ez egy szörnyű ötlet

Olivia dühösen lecsapta a bőröndjét a reptér közepén és a karjait összefonva a mellkasa előtt megtorpant.

-Nem hiszem el, hogy ezt csináltátok! - sziszegte az összeszorított fogai között és minden önuralmára szüksége volt, hogy ne kezdjen el kiabálni az ikrekkel.

Bill aggódva figyelte az embereket, akik elhaladva mellettük lelassították a lépteiket, hogy tovább nézhessék a jelenetet, Tom azonban csak értetlenül bámult Oliviára.

-Azt hittem, örülni fogsz neki.

Az egyetlen ok, amiért az utolsó pillanatban kicserélték a Venezuélába szóló jegyeiket egy hamburgi járatra az Olivia volt. Tom azt akarta, hogy mindent lezárhasson, hogy megkönnyebbüljön és boldogan kezdhesse el az új életét. Egyedül Olivia motiválta őt erre a már majdnem öngyilkos lépésre és most a barátnője ahelyett, hogy örömében a nyakába vetné magát, dühösen szikrázó szemekkel mered rá, egyértelműen tudatva a tekintetével, hogy ha most lenne nála egy kés, akkor egészen biztosan felszeletelné őt.
Tom teljesen össze volt zavarodva. Ennek nem így kellett volna történnie.

-Őrültség az egész! - suttogta Olivia idegesen és bár nem kiabálhatott, nehogy magukra vonják a figyelmet (ennél is jobban), de a hangja éléből kiérezhető volt, hogy mennyire dühös. - Nem vagytok normálisak! Azonnal le fogunk bukni és... - vett egy mély levegőt, mintha még mondani akarna valamit, de végül inkább csak megrázta a fejét és tehetetlenül leejtette maga mellé a kezeit.

Bill finoman oldalba bökte Tomot a könyökével, de a tekintetét továbbra sem vette le a tömegről. A reptér közepén álltak és a feszültség tapintható volt közöttük, ez pedig nem éppen passzolt a "maradjunk észrevétlenek" tervhez. De Tom nem reagált. Nem érdekelte, hogy hányan nézik őket, ő csak meg akarta érteni a hisztiző barátnőjét. És Los Angelesnek különben is elég forgalmas reptere volt ahhoz, hogy még így is elvesszenek a tömegben. Senkit sem érdekelt igazán, hogy kik ők és mit csinálnak.

-Én csak neked akartam jót! - fúrta az ideges tekintetét a napszemüveg mögül Oliviáéba Tom. - Szóval értékelném, ha nem...

-Mindenki minket bámul! - akadt ki végül Bill, türelmetlenül félbeszakítva a testvérét, mielőtt még tényleg veszekedni kezdtek volna. - Menjünk már! A jegyek meg vannak, késő változtatni. Majd később megbeszélitek ezt az egészet, de az én gépem mindjárt felszáll... - hadarta türelmetlenül.


Olivia rá emelte a tekintetét a sötét napszemüvege mögül, majd végül nagyot sóhajtott. Bill nagyon ritkán volt ilyen feszült, általában csak akkor, ha lebukás közelben voltak vagy nem érezte biztonságosnak a helyzetet és Oliviának be kellett látnia, hogy igaza van. Nagyon nem viselkedett profiként.
Végül vetett még egy dühös pillantást Tomra, majd egyetlen szó nélkül felkapta a bőröndjét a földről és elindult becsekkolni. Az ikrek váltottak egy feszült pillantást, majd a lány után siettek.

***

Tom feszülten kapcsolta be a biztonsági övét a gépen, majd aggódva Oliviára pillantott. A lány makacsul bámult ki az ablakon, a fekete bőr baseballsapkáját és a hatalmas napszemüvegét még mindig magán hagyva. Tom sejtette, hogy már csak előle akarta elrejteni az arcát.
Rosszul érezte magát a történtek miatt, mert nem akart úgy rámordulni a lányra és megsérteni sem akarta ezzel a jegycserés dologgal, de mindez nem változtatott a tényen, hogy egyáltalán nem értette Olivia viselkedését. Főleg, hogy ezer másik, fontosabb dolog miatt kellett volna aggódniuk. Bárki, bármikor felismerheti őket, lebukhatnak a hamis papírjaikkal vagy... Tom összeszorította a szemeit és úgy döntött, inkább bele sem gondol a végtelen listába.

-Tom... - szólalt meg halkan Olivia, három órányi néma csendben töltött utazás után.

A fiú felkapta a fejét és kissé bizonytalanul nézett a barátnőjére. Olivia még mindig az ablakon bámult ki, ezért Tom egy pillanatra azt hitte, hogy csak képzelte az egészet, de aztán Olivia nagyot sóhajtott és levéve a napszemüvegét felé fordult.

-Köszönöm - pillantott rá végül a hála és a bűntudat keverékével az arcán.

Tom egy darabig csak meglepetten bámult rá, majd halványan elmosolyodott és összekulcsolta a kezeiket. Abból az egyetlen pillantásból megértett mindent. Olivia igen is örült az útnak, egyszerűen csak rettentően félt a lebukástól. Nem akarta, hogy az ő gyengesége miatt mindenkit magával rántson...

-Nem lesz egyszerű, de megoldjuk. Mint mindig - válaszolta meg a kimondatlan gondolatait Tom, Olivia pedig megkönnyebbülten bólintott. Ha Tom mondja, akkor az úgy is van.

***

Amikor kiléptek a hamburgi reptér parkolójába, mindketten nagyot szippantottak az ismerős levegőből.

Furcsa volt újra itt lenni.

-És most? - pillantott Tomra Olivia, miközben ösztönösen a hajához nyúlt, majd hirtelen inkább elkapta a kezét.

Tom egy pillanatra elmosolyodott. Ha kiléptek a házból, Olivia mindig parókát hordott, mert az ikrekkel ellentétben ő nem akarta befesteni a haját. Tudta, hogy Tom mennyire szereti az eredeti, enyhén hullámos mézszőke tincseit és különben is, még a pszichiátrián megígérte neki, hogy nem festeti be. De kockázatos lett volna, ha mindig ugyanúgy néz ki, főleg mivel az Államokban is dolgoztak, így Olivia mindig más hajszínnel és hajhosszal mutatkozott. Meg úgy egyáltalán másképp öltözött és másképp sminkelte magát. Már nem az a tornacipős, bajkeverő, kissé mindig komor kislány volt, aki akkor sem volt hajlandó elfogadni, hogy mennyire szép, ha ötezren mondták neki. Nem... Olivia már tökéletesen tisztában volt vele, hogy mennyire gyönyörű. Magabiztos volt, magassarkút hordott és sokat mosolygott. Mindezt Tomnak hála.

-Taxi? - vetette fel az ötletet Tom.

Olivia beleegyezően megvonta a vállát. Kockázatos volt, persze, de még mindig jobb, mint a tömegközlekedés vagy a séta, ahol bárkivel összefuthattak. Itthon Tom apjának megölésével az összes barátuk az ellenségük lett. Hamburgban mindenki őket akarta. Az pedig már csak a szerencsén múlt, hogy megölni vagy letartóztatni...

-Panorama Billstedt Hotel, please - mondta Olivia tökéletes amerikai kiejtéssel, mikor lehuppantak a hátsó ülésre. - I think, it's on the Schifferbeker Weg... - játszotta a bizonytalan amerikai túristát, aki alig bírja

kiejteni a német utcaneveket.

Kimondatlan megállapodás volt Tommal, hogy túristásat játszanak. Kevésbé feltűnő volt, ha amerikainak adták ki magukat, akik csak egy hotelt keresnek. És Olivia most hosszú, szőke hajával, napbarnított bőrével, Tom afrofonataival és a rettentően drága, highfashion ruháikkal meg napszemüvegeikkel valóban gazdag amerikainak tűntek a nyugati partról.

A sofőr bólintott és elindította a kocsit. Fel sem merült benne, hogy két körözött sorozatgyilkost fuvaroz éppen vagy hogy a hotel, ahova menni akarnak pontosan abban az utcában van, ahol Olivia szüleinek a temetője is... De pontosan ez volt a cél.

Folyt. Köv.