2. évad 20. rész - Vége a játéknak (Utolsó rész)

-Most már engedjétek el Olíviát! - követelte Lionel, mikor Bill elvette a fülétől a telefont.

Az ikrek egymásra, majd a túszukra néztek és nevetni kezdtek. Tom karjai lehullottak a lányról, de Olívia nem mozdult mellőle, nem menekült, csak szorosan előtte állt és nevetett.

-Elmondjam neki én vagy elmondod te? - kérdezte végül Tom.

-Nem is tudom... - vigyorgott Bill is, élvezettel nézve a nyomozó értetlen és döbbent arckifejezését. - Nem szeretek szomorú híreket közölni. Jobb, ha te mondod meg.

-Mégis mi a fene folyik itt?! - üvöltötte magából kikelve Lionel. Össze volt zavarodva és félt. Rettentően félt.

Bill behúzott neki egyet, mire a nyomozó elhallgatott. Tom lassan elmosolyodott, ahogy a férfi felszakadt szájából csorogni kezdett a vér.

-Szerintem Olíviának kéne elmondania - szólalt meg halk, tűnődő hangon Tom, de még így is rettentően fenyegetőnek hangzott. A szemeit pedig egy pillanatra sem vette le a férfi sebéről.

Lionel összezavarodott tekintete a lányra siklott és ahogy meglátta Olíviát, az arca teljesen elsápadt. A korábbi halálfélelemnek nyoma sem volt. Magabiztosan, nyugodtan állt Tom közelében, mint akinek eszébe sem jut menekülni. A férfi lassan kezdett rájönni, hogy mi történt valójában. De nem akarta elhinni.

-Csodás - mosolyodott el a lány, majd a farzsebébe nyúlt, elővette a fekete bőrkesztyűjét és lassan felhúzta a kezeire. Tom egy kést nyújtott át neki.

-Mi ez az egész? - nyögte félig még az ütéstől kábultan Lionel.

-Azt hiszem, elég egyértelmű - vigyorodott el gonoszul Tom, miközben ő is felhúzta a kesztyűjét.

-Olívia... mivel vettek rá erre? Tudod, hogy...

-Még mindig nem érted?! - szakította félbe idegesen a lány.

Lionel összezavarodva, ködös tekintettel nézett rá. Olívia szinte már megsajnálta őt, ahogy ott a székhez

kötözve ült, izzadtan, kábultan, felrepedt ajakkal.
Szánakozva elmosolyodott, majd lassú, magabiztos léptekkel sétált a nyomozó elé. A magassarkúja kopogása visszhangzott az üres épületben. Tom és Bill nem szóltak semmit. Készenlétben álltak ugyan, ha bármi történne, de hagyták, hogy Olívia azt tegyen, amit csak akar. Eleget szenvedett azért, hogy ez most kijárjon neki.

-Be kell vallanom... - kezdett bele a lány, miközben lassan leguggolt a férfi elé -, hogy végig hazudtam.

-Nem! Tudom, hogy a Kaulitzok... - válaszolta indulatosan Lionel, azonban a mondata egy fájdalmas üvöltésbe fulladt.

Olívia idegesen beledöfte a kést a férfi combjába.

-Fogd be! - kiáltott fel. - Nem tudsz te semmit... főleg nem az ikrekről!

-Olívia... - szólalt meg halkan, de figyelmeztetően Tom.

-Hagyd - intette le őt Bill, majd szánakozva a nyomozóra nézett. - Olíviának igaza van. Elképesztő, hogy komolyan elhitted, hogy titokban tart téged előttünk... vagy hogy bármit is eltitkol.

-Nem volt rá oka, hogy ne tegye... - préselte ki magából a fájdalomtól eltorzult hangon Lionel.

Bill szárazon felnevetett.

-Szerinted mi tartanánk fegyvert a fejedhez vagy fordítva, ha elkezdenénk egymás előtt titkolózni és magán akciózni, hm? - Bill megforgatta a szemeit, majd a hajánál fogva felemelte Lionel fejét, hogy Olíviára és Tomra nézzen. - De nem is ez a lényeg... Az igazán nagy kérdés, hogy hogy a fenébe nem látod mennyire összetartoznak. Tudod, még most is alig hiszem el, hogy voltál olyan naiv és ostoba, hogy elhidd, Olívia eltitkolja ezt Tom elől.

-Olívia nem... - ellenkezett a nyomozó, de Bill azonnal fegyvert szorított a fejéhez, így kénytelen volt elhallgatni.

-Ami kettőjük között van, az a legszebb dolog, amit valaha láttam - folytatta elmerengve Bill. - Tényleg, bárkit, akárkit előbb próbálnék meg szétválasztani, mint Olíviát és Tomot. Igaz, hogy nem nyalják-falják egymást állandóan nyilvánosan, de mindenki észreveszi, ahogyan egymásra néznek... Feltétel nélküli bizalommal, Lionel. Nem egy szaros alkuval és fenyegetésekkel kicsikart valamivel... És rohadt sok munkájuk van benne. Azt hiszed, hogy a szeretetet vagy a bizalmat rá lehet erőltetni valakire? - mosolyodott el lesajnálóan Bill. - Nagyon sok szarságon mentek keresztül ahhoz, hogy ez meg legyen közöttük. És ezt senki nem merné megpiszkálni. Egyedül te voltál olyan hülye, hogy elhitted, Olívia bármit is eltitkol Tom elől vagy hogy aztán kiszeret belőle, csak mert te azt mondtad, hogy a bátyám szar alak vagy hogy Tom képes lenne bántani a lányt, akit a világon mindennél jobban szeret.

-De...

Bill fejbe vágta a fegyverrel a férfit, aki ismét elhallgatott.

-Ne szakíts félbe, most jön a legjobb rész! - jelentette ki izgatottan. - Szóval ott tartottunk, hogy nem is tudom, hogy hihetted, hogy Olíviát bárki is kényszeríti bármire is... Gondolod, hogy akkor ennyi szabadsága lett volna? Vagy hogy nem kért volna segítséget, amint megteheti? Tényleg nem értelek... Mindenesetre, jól jött a naivitásod. Olívia gond nélkül eljátszotta az egészet. Mi pedig elfoglaltuk a melletted lévő hotel szobát és egy egyszerű bőröndben felcsempésztünk egy tolókocsit. Átlagos túristáknak tűntünk egy hatalmas bőrönddel, amíg Olívia beadott neked egy nagy adag altatót... Aztán átmentünk a tolókocsival és beleraktunk. Senki nem sejtett semmit. Három fiatal kiviszi sétálni a napfényre a mozgássérült, fogyatékos rokonukat. Zseniális - mosolyodott el a saját ötletükön Bill, majd hirtelen megvonta a vállát. - Nos, csak azt akartam, hogy tudd mekkora idióta voltál...

-Ne! - kiáltott fel Olívia, mielőtt Bill meghúzhatta volna a ravaszt.

-Miért? - kérdezték egyszerre az ikrek.

-Hallania kell az egészet - válaszolta végig Lionel szemeibe nézve a lány. - Nem halhat meg úgy, hogy fogalma sincs, mi történt... Hogy én nem az az ártatlan kislány vagyok, aki a képzeletében él.
Olívia még mélyebbre nyomta a kést a férfi lábában. Lionel ismét felkiáltott és összeszorította a szemeit. Az arca egészen eltorzult a fájdalomtól. Tom ezúttal nem mozdult.

-Tényleg, én sem tudom felfogni, hogy hihetted, hogy nem mondom el az ikreknek, hogy itt vagy... - kezdett bele a mesélésbe Olívia.

-A Kaulitzok nem tudhatják meg, hogy itt vagyok! - kiáltott utána Lionel.
-Legalább ebben egyetértünk - fordult hátra Olivia, majd eltűnt a sziklák mögött.
Fogalma sem volt, hogy mennyi igaz abból, amit a nyomozó mondott, de azt tudta, hogy semmi jót nem jelent a felbukkanása. Nem volt konkrét ötlete, de jobbnak látta, ha Lionel abban a hitben él, hogy az ikrek nem tudnak róla. Persze Olívia első útja hozzájuk vezetett.
-A nyomozó itt van! - rontott be a konyhába idegesen.
Tom és Bill azonnal abbahagyták a nevetést és döbbenten bámultak a lányra.
-Itt van a szigeten és megfenyegetett... - hadarta Olívia, miközben remegő végtagokkal leült Tom mellé. - Azt mondta, hogy ha nem segítek neki visszavinni titeket Németországba, akkor ide hívja az Interpolt és mindannyiunkat lecsukat... Valami alkuról és mentességről magyarázott, teljesen be van kattanva. Azt hiszi, hogy erőszakkal tartotok itt engem.
Tom és Bill egymásra néztek, majd néhány percig csak maguk elé meredve gondolkodtak.
-Tudja, hogy most itt vagy? - kérdezte végül Tom.
-Nem, csak eljöttem... Azt mondtam neki, hogy ez a találkozás a kettőnk titka marad.
-Tökéletes.
-Tartsd meg ebben a hitben - folytatta Bill. - Derítsd ki, hogy mit tud, hogy mit akar és kitalálunk valamit. 
-És ha addig kihívja az Interpolt? - kérdezte rémülten a lány.
-Ha megtehetné, már rég a nyakunkon lennének - válaszolta nyugodt hangon Tom. - Ez csak valami kamu rendőr duma... Nincs miért aggódnod. 

-A második találkozásunk után egyértelmű volt, hogy mindenhova követsz és hogy állandóan figyelsz - folytatta Olívia. - És ezt ki is használtuk... Minden, amit láttál vagy hallottál az azért volt, mert azt akartuk, hogy lásd. Szép lassan elhitettem veled, hogy amiket Tomról összehordasz az hatással van rám és hogy lassan kiszeretek belőle. Minden színjáték volt... A veszekedés a parkolóban, Tom bunkó megjegyzései, az orvosos eset... minden.

Lionel megrázta a fejét, mint aki nem akarja elhinni, amit hallott. Az arcáról tisztán leolvasható volt az értetlenség.

-Az orvos...? - kérdezte végül elszörnyedve. - Képes voltál meglőni saját magadat?! - pillantott Tomra, mint valami elmebetegre.

Olívia és az ikrek egyszerre felnevettek.

-Nem, dehogy... Minden, ami ott történt, valós volt - magyarázta a lány, miközben fél kézzel rátámaszkodott a nyomozó lábából kiálló késre, csak úgy szórakozásból. A férfi összeszorította a szemeit a fájdalomtól, de a kiáltását ezúttal visszanyelte. Olívia furán mosolyogva figyelte, ahogy Lionel arcára kiül a fájdalom. - Tényleg azért mentem hozzád, mert segítségre volt szükségem. És amikor ellenkeztél, beugrott, hogy ez a tökéletes alkalom arra, hogy elfogadjam az alkudat, anélkül, hogy túl gyanús lenne.

Lionel lassan, kissé remegve kifújta az eddig visszatartott levegőt, majd a lány arcát kezdte fürkészni. A lilás foltok már csak halványan, de még mindig látszódtak és a sebei is csak most kezdtek begyógyulni. Úgy tűnt, még mindig nem akarta elhinni Olívia történetét.

-És az arcod...?

-Elég volt a kérdésekből! - kiáltott fel idegesen Tom, majd a fegyvere markolatával durván fejbe vágta a férfit. Lionel fájdalmasan felnyögött. A vér lassan csorogni kezdett a sebéből az arcán át, majd cseppenként átáztatta az ingjét. - Olívia, lőjjük le, kérlek - pillantott a lányra szenvedő arccal.

Lionel a nagy adag gyógyszertől, a veréstől és a fájdalomtól már szinte félájult volt és a fejét is alig bírta tartani, de érezte, hogy Tom valamit titkol. Egy félmosoly jelent meg az arcán, ahogy pimaszul a fiúra nézett.

-Kicsit már késő a lelkiismeret furdaláshoz, nem gondolod?

Tom idegesen megindult felé és valószínűleg addig ütötte volna, amíg él, de Bill elkapta a karját. Tom dühösen nézett vissza rá, de nem mozdult.

-Az én ötletem volt - szólalt meg végül Olívia. - Tom nem akart belemenni, de én féltem, hogy gyanút fogsz és lebukunk...

-Mi? Te nem vagy magadnál... - nevetett idegesen Tom, majd egy pillanatra a kezeibe temette az arcát. - Nem, nem foglak megütni!
Olívia könyörgően nézett rá.
-Tom, kérlek! Sosem fogja elhinni nekem, hogy soha többé nem akarlak látni, hacsak nem csinálsz valami nagy baromságot. Muszáj megütnöd, különben le fogunk bukni és akkor... Bele sem akarok gondolni - rázta a fejét összeszorított szemekkel Olívia. 
-Nem, én érre képtelen vagyok! 
-Én kérlek rá! - nézett rá jelentőségteljesen a lány. - Soha többé nem fogom felhozni. 
-Nem erről van szó... Egyszerűen csak nem megy - tiltakozott Tom. - Nem lehetne valami mást kitalálni? Mondjuk, azt mondod neki, hogy megcsaltalak vagy ilyesmi...
-Nem jó - rázta a fejét Olívia. - Látott a múltkor a bárban, tudja, hogy nem csalnál meg. És a mi esetünkben, amikor az a dolgom, hogy más pasikkal smároljak, hogy megölhessük őket, nem hiszem, hogy sok jogom lenne kiakadni egy megcsalás miatt. Valami súlyosabb kell, ami miatt elhiszi, hogy tényleg megutáltalak. 
Tom összeszorította a szemeit és egy nagyot sóhajtott. Egyáltalán nem akarta megtenni, de tudta, hogy a barátnőjének igaza van.
-Kérlek, Tom - nézett rá könyörgően Olívia. - Tudod, hogy ha rólad beszél, akkor elborul az agyam és mindig megvédelek. Nem fog hinni nekem... Pedig már olyan közel járok! Kérlek, hadd legyen már vége ennek az egésznek. 
-Nem tudsz behúzni magadnak? - próbálkozott esetlenül Tom.
-Könyörgöm, a gyantacsíkot nem merem letépni a lábamról magamnak, nehogy fájjon, szerinted képes lennék megütni a saját arcomat?
Tom hosszú másodpercekig hallgatott, majd végül egy nagyot sóhajtott. Tudta, hogy a barátnője férfiakat megszégyenítő módon tűri a fizikai fájdalmat és már azzal sem volt gondja, hogy másokat bántson, de hogy saját magát... arra egyáltalán nem volt képes.
-Rendben... 
Olívia felélénkülve nézett a fiúra.
-Csak húzz be egyet jó erősen. A kék-zöld foltokat megoldom sminkkel - hadarta lelkesen.
Ha nem lett volna ennyire ellenére ez az egész, Tom biztosan nevetett volna a lány abszurd lelkesedésén. 
-Csak essünk túl rajta...
-Ne kímélj, tényleg - nézett rá komolyan Olívia, majd a bal szemöldökére mutatott. - Véreznie kell.
Tom kelletlenül bólintott. Vett egy mély levegőt, majd néhány másodpercnyi tétovázás után behúzott egyet a lánynak. Olívia fájdalmasan felnyögött, ahogy a bőre felszakadt és erősen vérezni kezdett, de aztán vidáman elmosolyodott.
-Nem vagy normális... - sóhajtotta Tom, mikor meglátta a vigyort a lány arcán, aztán magához ölelte őt. Olívia csak nevetve a dereka köré fonta a karjait. 

Lionel teljesen ledöbbenve meredt a lányra. Nem, ez az egész nem lehetett igaz. Olívia nem lehetett ennyire... elcseszett. Olívia kedves és ártatlan és gyönyörű és...

-De megcsókoltál! - akadt ki végül a nyomozó. - Annak igazinak kellett lennie! Azt mondtad, megbízol bennem...

Olívia könnyedén megvonta a vállát és felállt a nyomozó elől. Lassan a történet végére ért és a késnek is már csak a markolata látszott ki a férfi lábából, nem tudta mélyebbre döfni.

-Csak egy csók volt... Azt ne mondd, hogy összetörtem a szíved - mosolyodott el gonoszul. - Tisztában voltál vele, hogy ez a szerepem... Hogy csakis azért vagyok még életben, mert profin el tudom hitetni a férfiakkal, hogy kellenek nekem. De mindig is Tomot szerettem, ez egyetlen percig sem változott.

-Meg kell csókolnod őt - jelentette ki Bill.
Tom nem szívesen, de bólintott.
-Billnek igaza van. Teljesen be kell hülyítened őt.
-Így is elhiszi minden szavamat! - ellenkezett Olívia. - Megígértétek, hogy nem kell többé ezt csinálnom...
-Sajnálom - pillantott rá Tom -, de most utoljára muszáj lesz. 
-Teljesen el kell venned az eszét. Nem elég, ha kedves leszel vele vagy ha azt mondod, hogy már nem szereted Tomot. Azt kell hinnie, hogy beleszerettél. Növeld meg úgy az egóját, hogy eszébe se jusson azt feltételezni, hogy hazudsz.
-Rendben... - sóhajtotta Olívia. - Megteszem.

Lionel csak kábultan meredt a padlóra. Már nem tudott mit mondani. Ilyennek látni Olíviát és hallani ezeket a

kegyetlen szavakat a szájából... teljesen összetörték. Egy világ omlott össze benne. Már az sem érdekelte, hogy meg fog halni.

-Én végeztem - jelentette ki hirtelen Olívia, majd Tom kezébe nyomta a pisztolyát. - Öld meg.

Bill és Tom egymásra néztek, majd egyszerre elmosolyodtak.

-Örömmel...

Két oldalról a férfi fejéhez szegezték a pisztolyaikat, majd egyszerre meghúzták a ravaszt. Egyetlen pillanat és vége volt az egésznek. Mindhárman megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Rengeteget dolgoztak ezért az egy másodpercét és még annál is többet vártak rá.

-Akkor most ez a nyomozó is nyugdíjba vonul, mondjuk a... Kanári-szigetekre - vigyorodott el Bill, miközben a férfi zsebeit kutatta át, majd elégedetten felmutatta a hitelkártyáját. Tom és Olívia bólintottak.

***

-Tudod, furcsa érzés, hogy most tényleg ez volt az utolsó gyilkosságunk... hogy most komolyan vége - szólalt meg Olívia, miközben Tom mellé lépett és ő is az erkély korlátjának támaszkodott.

Tom lassan elmosolyodott.

-Ugyan, velünk mindig történni fog valami.

Olívia Tomra nézett, aki némán viszonozta a pillantását.

-Reméltem, hogy ezt mondod - nevetett a lány, mire Tom is elvigyorodott és megcsókolta őt. - Bár azt sajnálom, hogy többet nem kell kikezdenem más pasikkal... - pillantott rá szemtelenül Olívia, alig néhány centire a fiú ajkaitól, aztán nevetve felkiáltott, amikor Tom egy szúrós pillantás kíséretében az oldalába csípett.

                                                                           Vége

2. évad 19. rész - Árulás II.

Odakint már sötét volt és Lionel lábai egészen elzsibbadtak az egész napos üléstől, de már kezdte megszokni. Hosszú hetek óta gubbasztott az ikrek villájával szembeni ház kertjébe parkolt kocsijában és figyelte az eseményeket. Tudta, hogy minden hétvégén a La Palma Hotel teraszán reggeliznek, hogy Olívia mikor jár futni, hogy az ikrek mikor mennek konditerembe, és látott szinte mindent, ami velük történt... látta a gyanús embereket, akiket vendégül fogadtak, látta ahogy a medencében játszottak gyerekek módjára, látta minden egyes késő délután ahogy az erkélyen Bill és Tom elmélyülten beszélget egy-egy cigi mellett és ugyanazon az erkélyen látta azt is, ahogy Olívia és Tom szexelnek... Akkor úgy érezte, felfordul a gyomra, ahogy a gyönyörű, ártatlan Olíviát nézte Tom karjaiban és átfutott az agyán, hogy soha többet nem megy a villa közelébe, de végül mégis minden egyes nap ott volt. Szinte csak aludni járt a hotelszobájába.

Linoel unottan belemártogatott egy szál sültkrumplit a majonézbe, amit délelőtt vagy talán még tegnap délelőtt vett és bár kissé fonnyadt is volt már, de nem igazán érdekelte. Éhes volt és nem akart lemaradni semmiről amíg ő esetleg normális ennivalót vesz. Szóval megette a maradék krumplit és egy enyhe fintorral az arcán kortyolgatni kezdte a már rég kihűlt kávéját is. Aztán a villában hirtelen lekapcsolódtak a villanyok. Lionel felkapta a fejét, ahogy kinyílt az ajtó.

Olívia lépett ki először egy rövid, bőr rövidnadrágban és egy csillogó, arany dzsekiben. Gyönyörű volt.

Néhány másodperccel később a nyomozónak feltűnt, hogy Tom tartotta az ajtót, előre engedve a barátnőjét. Ahogy ő is kilépett a házból, egy finom, de határozott mozdulattal átkarolta a lány derekát, majd az ikrerére mosolygott - aki éppen bezárta az ajtót - és mondott neki valamit, amit Lionel nem hallott. Aztán elsétáltak a kocsiig, Tom most is kinyitotta Olíviának az ajtót, aki a szokásos kecses mozdulataival beszállt és egy édes kis mosollyal viszonozta a fiú gesztusát.

Lionel elgondolkodva meredt maga elé. Sokszor látta már őket így együtt, de még sosem figyelte meg, ahogy Tom Olíviával bánik. Nem így képzelte el Németország és az Államok egyik legrettegettebb sorozatgyilkosát. Nem fért össze a kép, ahol Tom megszökik a pszichiátriáról és egyetlen este alatt kinyír öt embert, aki a múltja szerves részét alkotta, majd megveri a saját barátnőjét is és képes megölni a meg nem született gyereküket, azzal a Tommal, aki udvariasan és már szinte szeretetteljesen bánik Olíviával, viccelődik a testvérével és bármi áron megvédi mindkettőjüket.
De így már legalább kezdte érteni, hogy Olívia mit szeretett benne annyira... Tom valóban nagyon meggyőzően viselkedett. Pont, ahogy minden pszichopata teszi - emlékeztette magát Lionel, majd ahogy a Kaulitzok kocsija lefordult az utcára, azonnal utánuk indult.

Kíváncsi volt, hogyan viselkedik Tom és Olívia együtt. Mert bár vakon hitt a lánynak és a sérülései magukért beszéltek, de Peter állandó aggódó hívásai és amit most látott, elbizonytalanították kissé. Egyszerűen csak tudni akarta, hogy ez az udvariasság csak egy jól begyakorolt álca-e vagy pedig a valóság.

Fél óra múlva Lionel gyanakodva parkolt le Caracas egyik legnépszerűbb szórakozóhelye előtt. Az ikrek kocsija ott volt a parkolóban és látta bemenni is őket, mégis furcsa volt ez az egész... Nem szoktak bulizni járni, de főleg nem ilyen helyekre. Hacsak nem valami egészen másról van szó... Lionel izgatottan pattant ki a kocsijából, ahogy rájött, hogy talán még egy gyilkosságot is megakadályozhat.

Odabent hangos zene szólt és piros meg kék fények váltakoztak a cigifüsttel telített helyiségben. Lionelnek

beletelt néhány percbe, amíg ismét kiszúrta Olíviáékat. Egy boxban ültek két ismeretlen férfival és komoly arccal beszélgettek. Lionel leült egy takarásban lévő asztalhoz és türelmesen figyelte az eseményeket. Sokáig semmi nem történt, csak rendeltek néhány italt és hűvös arckifejezéssel beszélgettek. Ha nem egy hangos klubban lettek volna, Lionel azt mondta volna, tárgyaláson vannak. Aztán hirtelen az egyik férfi Olívia combjára csúsztatta a tenyerét, mire a lány kacagva lefogta a kezét, majd zavartan megigazgatta az arany dzsekijét. Kívülről egy teljesen normális flörtölési kísérletnek tűnt, de Lionel tudta, hogy itt többről van szó. Egy, mert senki sem olyan idióta, hogy Tom Kaulitz előtt fogdossa a barátnőjét, kettő, mert Olívia nem szokott zavarba jönni, főleg nem a férfiaktól és három, mert Lionel rendőr volt és álmában is felismert volna egy drogátadást. A kérdés már csak az volt, hogy miért... Elég leereszkedőnek tűnt ez az ikrekhez képest.

Amikor Olívia hirtelen felállt az asztaltól, Lionel is automatikusan felpattant. A lány után akart menni és beszélni vele vagy legalábbis csak figyelni őt és vigyázni rá, de aztán eszébe jutott, hogy talán az lenne az utolsó mozdulata. Veszélyes lett volna ugrálnia az ikrek közelében. Biztos volt benne, hogy Olívia minden egyes lépését számon tartják és így is elég kockázatos, hogy itt van, nemhogy még a lány közelébe férkőzni. Szóval Lionel a helyén maradt és feszülten figyelte, hogy mit csinál a lány.

Olívia lehuppant egy öltönyös férfi mellé és beszélgetni kezdett vele. Először egy teljesen átlagos, baráti beszélgetésnek tűnt az egész, de aztán egyre közelebb kerültek egymáshoz és Olívia egyre inkább kimutatta, hogy nagyon is többet akar a férfitól. Lionel agyát annyira elöntötte a féltékenység, ahogy a lány kezeit figyelte a férfi mellkasán vagy amikor Olívia a fejét hátra döntve kacagott, ha valamit a fülébe súgott, hogy majdnem elmulasztotta - az ismeretlen férfihez hasonlóan - a pillanatot, amikor a lány a poharába csempészte az előbb kapott drogot.

Így már minden világos volt. Hát persze, hogy egy újabb gyilkosságról van szó.
Lionel eddig ökölbe szorított kezei lassan elengedtek, de továbbra sem volt kellemes látvány, ahogy Olívia azzal a beképzelt alakkal flörtölt. És ha nem lett volna ott annyi ember vagy csak Tom Kaulitz nem lett volna ott, akkor biztosan felpattan és behúz egy hatalmasat neki, amikor erőszakosan magához rántva megcsókolta a lányt. De Lionel lenyelte az indulatait, mert tudta, hogy már csak néhány nap és ő lesz az egyetlen Olívia életében.

Néhány perccel később mindketten felálltak az asztaltól, a férfi átkarolta a lány derekát és elindultak kifelé. Lionel elcsípte ahogy a lány alig észrevehetően Tomék felé pillant, de ennél többet nem csinált. Nevetgélve kiszédelegtek a parkolóba - a férfi járásán már észrevehető volt, hogy a drogok kezdenek hatni -, majd Olívia kinyitotta egy kocsi ajtaját és hátra ültette az addigra már szinte teljesen magán kívül lévő pasit.
Lionel végig követte őket, majd a parkolóba érve a kocsijából figyelte tovább az eseményeket. Nem tudta,

hogy az ikrek mikor vagy honnan fognak felbukkanni, csak abban volt biztos, hogy előbb-utóbb megjelennek és nem akarta megkockáztatni, hogy a parkolóban egy oszlop mögött bujkálva rátaláljanak. És igaza is volt. Néhány másodpercen belül az ikrek is és a másik két ismeretlen is felbukkant. A két fura alak kezet fogott Olíviával, majd a Kaulitzokkal és mondott nekik valamit, amit Lionel nem hallott. Aztán az egyik beült a sötétített ablakú kocsiba az eszméletlen férfi mellé, a másik pedig a volán mögé. Amíg ők el nem hajtottak, addig se az ikrek, se Olívia nem szólalt meg, de amint a kocsi eltűnt a parkolóból, Tom kiabálni kezdett a lánnyal. Lionel résnyire lehúzta az ablakot.

-Mégis mi a fene volt ez az egész?!

Olívia összerezzent, bár úgy tűnt, mint aki számított erre a kiakadásra.

-Mire gondolsz? - adta az értetlent.

-Azt mondtam, hogy mássz rá, ne azt, hogy dugd le a nyelvedet a torkán! - üvöltötte Tom. Bill csak kínosan hallgatott, amíg a testvére őrjöngött. - Van fogalmad róla, hogy mennyire megaláztál előttük?! - mutogatott idegesen abba az irányba, ahol az előbb a fekete kocsi eltűnt.

-Sajnálom - sóhajtotta Olívia, majd kétségbeesetten Tomra nézett -, de mégis mit kellett volna tennem? Ha eltolom magamtól, akkor vége az üzletnek...

-Addigra már rég be volt drogozva! Felesleges volt az egész! - kiabálta minden türelmét elvesztve Tom.

Úgy tűnt, mint aki még rengeteg mindent mondani akar, de végül inkább csak lenyeli a dühét. Aztán durván megragadta Olívia karját és belökte őt a kocsiba. Lionel látta, ahogy a lány ijedten összeszorítja a szemeit, de aztán becsukódott az ajtó és az ikrek is beültek, néhány másodperccel később pedig a kocsi kifordult a parkolóból.

***

-Lefoglaltuk a hotel szobát - állt meg az ajtóban Tom. - Te készen vagy?

Olívia lecsukta a bőröndje tetejét és bólintott.

-Ezt leviszed?

-Persze - válaszolta Tom, majd megfogta a bőröndöt.

-Akkor én lassan elindulok és elintézem, amiről beszéltünk...

Tom kissé bizonytalanul, de bólintott.

-Akkor ott találkozunk - csókolta meg Olíviát.

***

Nagyot sóhajtva megigazította a táskáját a vállán, aztán bekopogott Lionel hotelszobája ajtaján.

-Szia! - mosolyodott el a férfi, mikor meglátta őt.

-Szia! - ölelte át Olívia.

Néhány másodperccel később Lionel elengedte a lányt és becsukta maguk mögött az ajtót.

-Minden rendben?

-Igen - bólintott Olívia. - Tom úgy tudja, hogy gyógyszert veszek magamnak az útra... Van kb. fél órám. A
reptéren találkozom velük.

Lionel bólintott.

-Los Angelesben minden készen áll. Amint leszálltok, egy egész egység fogja várni őket. Nem hiszem, hogy bármi is félresikerülhet... a repülőre nem vihetnek fel fegyvert és egyébként sem számítanak semmire. Nincs miért aggódnod. Onnantól már sima ügy lesz.

-Engem ugye nem fognak bántani? - pillantott rá aggódva Olívia.

Lionel megrázta a fejét.

-Be kell majd menned velük a vallomás miatt meg hogy megbeszéljük a továbbiakat, de te teljesen szabad leszel. Mindent törlünk az aktádból.

Olívia megkönnyebbülten elmosolyodott, majd leült az ágyra.

-Kaphatok valamit inni?

-Persze. Mit szeretnél?

-Hm, valami gyümölcslevet. Mid van? - kérdezte Olívia.

Lionel lehajolt, hogy megnézze mi van a minibárban.

-Baracklé meg anan... - de már nem tudta befejezni a mondatot. Lionel eszméletlenül összecsuklotta padlón.

Olívia elkapta a karját, majd kihúzta a nyakából a tűt. Lelökte a nyomozót az ágyra, aki élettelenül elterült rajta, majd elővette a telefonját és írt egy sms-t.

Néhány másodperc múlva kopogtak az ajtón.

***

Lionel erős fájdalmat érzett a fejében. Minden végtagja nehéz volt, mintha alaposan elverték volna őt vagy mintha másnapos lenne. Ahogy kissé megmozdította a fejét, a fájdalom felerősödött. Lionel akaratlanul is felnyögött az agyába nyilaló érzéstől.

-Azt hiszem, ébredezik...

A hang valahonnan mellőle jött és ismerős volt, de minden érzékszerve tompa volt még. Résnyire kinyitotta a szemeit, majd ahogy realizálta, hogy egy teljesen üres raktár szerű épületben van, elfogta a pánik. Felkapta a fejét és mit sem törődve a fájdalommal, megpróbált felállni. Csak akkor jött rá, hogy egy székhez van kötözve.

-Olívia! - kiabálta kétségbeesetten, mikor meglátta az ikreket és a lányt. - Engedjétek el!

Tom gonoszul elvigyorodott, majd Billre nézett. A fiú elővett egy mobilt a zsebéből és Lionel ölébe dobta.

-Most szépen felhívod a haverjaidat a rendőrségnél és közlöd velük, hogy az akció le van fújva - utasította őt rideg hangon Tom -, különben szétlövöm Olívia fejét.

Hogy nyomatékosítsa a szavait, az egyik kezét a lány nyaka köré szorította, a másikkal pedig egy pisztolyt szorított a halántékához. Olívia halálra rémülten remegett a fiú erős karjai között és könnyes szemekkel nézett a nyomozóra.

-Sajnálom... - suttogta a lány elcsukló hangon. - Megláttak minket a mólónál... el kellett mondanom nekik mindent... nem volt más választásom... Sajnálom!

A nyomozó erőtlenül megrázta a fejét, jelezve, hogy nem haragszik a lányra, majd végtelen mennyiségű indulattal nézett az ikrekre.

-Azonnal engedjétek el őt! - kiabálta magából kikelve. - Képes lennél lelőni a terhes barátnődet?! - próbált Tom apai ösztöneire hatni, de a fiú csak felnevetett.

-Tudom, hogy kamu az egész, ne fáradj. Egyébként, gond nélkül meghúznám a ravaszt akkor is, ha terhes lenne - válaszolta kemény, érzelemmentes hangon. Olívia már látványosan reszketett a karjai között, de az egyetlen, amit tehetett, hogy könyörgően nézett Lionelre. - Öt másodperced van, hogy telefonálj - közölte végül Tom, majd a fegyvert még durvábban Olívia halántékához szorította. A lány fájdalmasan felszisszent.

-Könyörgöm, tedd meg, amit kér... Meg fog ölni - zokogta kétségbeesetten Olívia. - Tudod, hogy képes rá... Nincsenek érzései... Csak hívd fel őket!

-Jobban jársz, ha rá hallgatsz - szólalt meg Bill. - A bátyám nem éppen türelmes típus...

-Oké, rendben, felhívom őket! - habogta ijedten Lionel. - Engedd el a kezemet és akkor...

-Ennyire hülyének nézel? - nevetett fel szárazon Bill. - Diktáld a számot!

Lionel bármit megtett volna, hogy megmentse Olíviát. Akkor is, ha sejtette, hogy a telefon után sem fogják csak úgy elengedni őket, de mivel esélye sem volt mozdulni vagy bármit is tenni, ez volt az egyetlen esélye.

Lediktálta Billnek a számot, majd hagyta, hogy a fiú a füléhez tartsa a telefont.

-És ha bármivel próbálkozol, gondolkodás nélkül meghúzom a ravaszt - figyelmeztette őt Bill, majd Lionel érezte, ahogy az ő fejéhez is egy pisztoly csöve szegeződik.

A férfi csak bólintott, majd megtette, amit az ikrek kértek. Lefújta az akciót, mondván, hogy az informátora visszalépett, az ikrek pedig nem jelentek meg a reptéren. Nem merte megkockáztatni, hogy segítséget kér, tudta, hogy a Kaulitzok nem viccelnek. Elég lett volna egyetlen rossz szó és mindketten meghalnak.

Folyt. Köv.

2. évad 18. rész - Árulás I.

Néhány nappal később, Olívia a konyhában ült és elmélyülten sms-ezett Lionellel. A férfi rettentően aggódott érte és állandóan tudni akarta, hogy van, de érthető okokból nem találkozhattak gyakran.

-Mhm, mit csinálsz? - sétált be a konyhába Tom egy nagy ásítással kísérve, majd hátulról átkarolta a lányt.

Olívia alig észrevehetően összerezzent, zsebre vágta a telefonját és rámosolygott Tomra.

-Csak neteztem. Te most keltél?

Tom bólintott.

-Meg akartam nézni egy filmet, de elaludtam... Ezek a gyógyszerek totál kiütnek - ráncolta a homlokát.

Tom még mindig antibiotikumot és erős fájdalomcsillapítókat szedett a vállán lévő seb miatt. Szépen gyógyult már, de néha még mindig erős fájdalmai voltak. Tom persze soha nem vallotta volna be, Olívia csak onnan tudta, ha gyógyszert vett be.

-Nem vagy éhes? - kérdezte a lány.

Tom megrázta a fejét, majd a nyakába csókolt.

-Csak egy kávét innék.

Olívia felállt az asztaltól és nekilátott kávét készíteni maguknak. Tom egy darabig csak a konyhapultnak támaszkodva figyelte őt, aztán a derekánál fogva magához húzta.

-Csendes vagy mostanában... - jegyezte meg, miközben a lány szemeit fürkészte.

Olívia megvonta a vállát.

-Sok szarság történt mostanában... Kicsit megviselt.

-De nincs semmi olyasmi, ami miatt aggódnom kéne, ugye?

Olívia megrázta a fejét, majd átkarolta a fiú nyakát és óvatosan lehúzta magához egy csókért. Tom felültette a lányt a konyhapultra és beállt a lábai közé. Olívia érezte, ahogy Tom kezei végigsimítják a combjait, a fenekét, majd a felsője alá csúsznak. Tom belemarkolt a melleibe, éppen olyan erősen, hogy még ne fájjon, majd váltottak egy pillantást. Mindketten elmosolyodtak és sietve vetkőztetni kezdték egymást.

-Fogalmam sincs, hogy hol van Bill... mi lesz, ha... ?

Olívia az ajkába harapott, hogy visszatartsa a sóhaját, majd lepillantott Tomra, aki a nyakát csókolgatta.

-Nem érdekel... majd sietünk... - hadarta kissé zihálva Tom, majd ismét a lány ajkainak esett. Olívia belenevetett a csókba.

***

Olívia egyedül üldögélt a mólónál. Szomorú arckifejezéssel bámulta a vizet és úgy az egész testtartása azt

sugallta, hogy le van törve. Mikor Lionel leült mellé, felkapta a fejét és erőtlenül elmosolyodott.

-Történt valami? - kérdezte azonnal a nyomozó.

Aggódó szemekkel fürkészte a lányt, aki nem bírta tovább tartani magát és zokogva átölelte a férfit.

-Csak... annyira nehéz ez az egész! - bukott ki belőle. - Nem akarom már, hogy rám nézzen, hogy hozzám érjen, de meg kell játszanom, hogy minden rendben, különben... nem is tudom mi lenne.

-Tudom, hogy nehéz - sóhajtotta Lionel, miközben a lány hátát simogatta. - De nem sokára vége.

Olívia keserűen elmosolyodott.

-Fogalmad sincs, hogy milyen nehéz ilyen szinten a szerepemben maradni... Egyetlen pillanatra sem mutathatom ki, hogy mennyire félek tőle. Ha csak egyszer is elhúzódnék tőle, azonnal rájönne, hogy valami nem stimmel... Fel tudod fogni, hogy milyen érzés, amikor le kell feküdnöm azzal az emberrel, aki ezt művelte velem?! - mutatott az arcára Olívia. A sebek és a zúzódások még mindig tisztán kivehetőek voltak.

-Sajnálom - suttogta Lionel.

Nem tudott mást mondani vagy másképp segíteni a lánynak. Pedig szeretett volna. Mindennél jobban.
Olívia lassan megrázta a fejét.

-Nem tehetsz róla. - Óvatosan letörölgette a könnyeit és megpróbálta összeszedni magát. - Adj még néhány napot és már a repülőjegyeink is meg lesznek Los Angelesbe.

Lionel bólintott.

-A vallomásom meg van?

-Begépeltem mindent és elküldtem a központba - bólintott ismét.

-Oké - válaszolta elmerengve Olívia, majd hirtelen átölelte a férfit. - Köszönöm!

-Mégis mit? - nevetett zavartan Lionel.
-Mindent... Hogy segítesz nekem annak ellenére, hogy milyen voltam veled az elején... Hogy itt vagy, ha szükségem van rád, meghallgatsz, pedig nem lenne kötelességed és nem csak az érdekel, hogy minél előbb lecsukd az ikreket. Nem tudom mihez kezdenék nélküled.

-Ez természetes, Olívia - ölelte magához még jobban a lányt. - Mondtam, hogy fontos vagy nekem.

-Nem mindenkinek lenne természetes... - suttogta a lány.

Kissé elhúzódott a férfitől, hogy a szemeibe nézhessen, aztán váratlanul megcsókolta őt. Lionel néhány másodpercnyi késéssel viszonozta. Szüksége volt egy kis időre, mire felfogta, hogy Olívia tényleg megcsókolta őt. És bár nem tartott sokáig, de érezte belőle, hogy a lány tényleg hálás neki és Lionelnek ez mindennél többet jelentett.

-Most már mennem kell - pattant fel hirtelen Olívia. - Nem akarom, hogy Tom pont most kezdjen gyanakodni, amikor már ilyen közel járunk...

Lionel tompán bólintott. A gondolatai még mindig a lány ajkai körül forogtak.

-Majd hívlak, ha sikerült rávennem őket az utazásra. Addig ne keress, kérlek, bele se merek gondolni, hogy mi történne, ha egyszer véletlenül Tom venné fel a telefont vagy ha elolvasná az sms-einket...

-Rendben. Vigyázz magadra!

Olívia halványan elmosolyodott, majd egy utolsó puszit nyomott a férfi ajkaira, aztán visszasietett a villába.

***

Néhány nap múlva, ahogy Olívia ígérte, megjelent a férfi hotelszobájában. Vidáman a nyomozó nyakába ugrott és megcsókolta őt.

-Hű - nyögte a csók után Lionel. Meglepte őt a lány hevessége, nem igazán volt hozzászokva. - Mitől van ilyen jó kedved? - simított ki egy tincset a lány arcából mosolyogva.

Olívia elővett egy papírt a táskájából és Lionel kezébe nyomta. A férfi kíváncsian olvasni kezdte. Internetes foglalást visszaigazoló lap volt. Három repülőjegy, Los Angelesbe.

-Sikerült? - kérdezte teljesen ledöbbenve.

Olívia szélesen mosolyogva bólintott, majd ismét a férfi nyakába vetette magát.

-Egy hét múlva ilyenkor már vége lesz az egésznek! - sóhajtotta megkönnyebbülten Lionel karjai között.

-Szuper vagy! - nézett a szemeibe a nyomozó boldogan. - Nem is tudom, hogy bírtad végigcsinálni...

-Muszáj volt - mosolyodott el halványan a lány. - Ugye el tudod intézni a többit ennyi idő alatt?

Lionel bólintott.

-De... hogy vetted rá őket az útra?

Olívia megvonta a vállát.

-Hidd el, nem akarod tudni.

-Olívia! - pillantott rá ellentmondást nem tűrően Lionel.

A lány egy pillanatra összeszorította a szemeit és végül nagyot sóhajtott.

-Azt mondtam Tomnak, hogy terhes vagyok és az egyetlen orvos, akiben megbízok az az Államokban van.

Lionel értetlenül összeráncolta a homlokát.

-Megbízol? Miért kell...

-Tom úgy tudja, hogy abortuszra megyünk - szakította félbe Olívia, majd szomorúan a padlót bámulta. Láthatóan fájdalmas téma volt ez számára. - Szerinted mégis hogy reagált volna a hírre, hogy apa lesz?

Lionel hirtelen annyi mindent tudott volna mondani... Hogy Tom mégis hogy képes megölni a saját gyerekét (akkor is, ha az nem létezik) vagy hogy teheti ki Olíviát ekkora kockázatnak, mert tanulva a múltkori esetből, Lionel biztos volt benne, hogy nem kórházba vinnék a lányt. De végül inkább nem mondott semmit. Csak átölelte Olíviát és vígasztalóan simogatni kezdte a hátát.

-Az út előtt átjöhetek hozzád? Tudod, ha esetleg valami történne, akkor... csak szeretnélek még utoljára látni - suttogta a lány.

-Semmi sem fog történni - jelentette ki határozottan Lionel. - Minden rendben lesz.

Olívia kissé meglepve nézett a nyomozóra. Tom sosem mondott volna olyat neki, hogy minden rendben lesz. Aztán csak halványan elmosolyodott.

-Tudom. De szeretnélek látni mielőtt ezt végigcsinálom...

-Rendben - bólintott Lionel, majd ismét átölelte a lányt.

Folyt. Köv.

2. évad 17. rész - Tom kényszerített

Lionel a sötétített ablakú kocsijában ült, nem messze az ikrek villájától. Minden nap ott volt és Olíviát

figyelte. Várta, hátha a lány felbukkan a mólónál és akkor megbeszélhetik a részleteket, de Olívia nem jött el. A nyomozó pedig csak reménykedni tudott benne, hogy csupán egy kis időt akar még nyerni és nem átverte őt.
Lionel összerezdült, amikor a telefonja megszólalt. Sietve kikapta a zsebéből és a füléhez emelte.

-Igen? - szólt bele türelmetlenül.

-Csak gondoltam, felhívlak, hogy élsz-e még - nevetett Peter, Lionel főnöke és egyben legjobb barátja.

-Élek... sőt - mosolyodott el a nyomozó. - Nem sokára haza megyek.

-Feladod végre ezt a baromságot?

-Olívia belement az alkuba - közölte némi sértettséggel a hangjában Lionel.

Peter nagyot sóhajtott a vonal túlsó végén.

-Talán jobb lenne, ha egyszerűen csak tényleg haza jönnél...

-Mégis mi bajod van? - csattant fel Lionel. - Most mondtam, hogy Olívia...

-Olívia, Olívia, Olívia... - szakította félbe idegesen Peter. - Nem veszed észre, hogy teljesen az ujja köré csavart ez a lány? És jézusom, Lionel, csak 19 éves! Ráadásul egy gyilkos...

-A Kaulitzok kényszerítik rá!

-Nem tudhatod...

-Beszéltem vele, oké? Bevallja az összes gyilkosságot és elviszi az ikreket Amerikába. Mi pedig a reptéren fogjuk várni őket.

-Ezt ő mondta? - kérdezte hosszas hallgatás után Peter.

-Nem egészen így... - vallotta be kelletlenül Lionel. - De nincs más választása, azt hiszi, hogy van ellene valamim.

Peter ismét csak nagyot sóhajtott.

-Ne mélyedj bele túlságosan, Lionel... Veszélyes játék ez. És hidd el, Olívia nem véletlenül van a Kaulitzokkal.

-Nem véletlenül, de nem is a saját akaratából - erősködött a nyomozó.

-Csak... koncentrálj az ügyre és ne a lányra.

-Ezt mint a főnököm vagy mint a barátom mondod? - kérdezte gúnyosan.

-Mint a barátod...

***

Lionel hangos dörömbölésre ébredt. Álmosan feltápászkodott az ágyból és rápillantott az órára. Éjjel 2 volt.

-Ki az? - kiabált ki, miközben elővette a fegyverét és óvatosan az ajtóhoz sétált.

-Olívia... - jött az elhaló válasz a túloldalról.

A férfi azonnal leeresztette a pisztolyt és kinyitotta az ajtót.

-Úristen - nyögte döbbenten, mikor meglátta a lányt. - Ki tette ezt?

Olívia arcán patakokban folytak a könnyek. A sminkje elmaszatolódott, a haja kócos volt. Az arca tele volt vörös és lilás foltokkal, a szemöldöke pedig fel volt szakadva és enyhén vérzett is.

-Tom... - nyögte ki Olívia, majd zokogni kezdett.

Lionel azonnal átölelte őt és becsukta maguk mögött az ajtót. Néhány hosszú percig álltak így, amíg a nyomozó megemésztette a hallottakat, majd kissé eltolta magától a lányt.

-Kinyírom azt a rohadékot!

Olívia ijedten elkapta a karját és maradásra bírta a férfit. Érezte, hogy egész testében megfeszül és látta a szemében azt a mérhetetlen indulatot. Biztos volt benne, hogy tényleg képes lenne elmenni a villájukba és addig ütni Tomot, amíg lélegzik.

-Ne, kérlek... Ne hagyj egyedül!

Lionel zavartan nézett vissza a lányra. Hirtelen nagyon butának érezte magát. Most Olíviának rá van szüksége. Az indulatait később is levezetheti.

-Ne haragudj... itt vagyok - ölelte át még egyszer a lányt, majd leültette őt az ágyra és kisietett a fürdőbe egy kis fertőtlenítőszerért meg ragtapaszért.

Amíg Lionel kitisztította Olívia sebeit, addig mindketten csendben ültek.

-Mi történt? - kérdezte végül halkan a nyomozó.

Letette az éjjeliszekrényre a fertőtlenítőszert és leült az ágyra a lány mellé. Olívia a könnyeit törölgette.

-Összevesztünk... Munkával kapcsolatos szarságok... Leléptem, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. Lementem a bárba inni egy koktélt, de egy pasi rám szállt... Tom meglátott vele és nem akarta elhinni, hogy nincs köztünk semmi. - Olívia egy pillanatra megállt. Látszott rajta, hogy küzd a kitörni készülő sírással, de végül visszatartotta. - Tudod, így hogy én vagyok a csali, elég érzékeny téma ez nála amúgy is... De ideges volt az előző veszekedésünk miatt és én is mérges voltam rá. Csúnya dolgokat vágtam a fejéhez ő pedig elvesztette az irányítást...

Lionel kezei ökölbe szorultak.

-Ez akkor sem mentség!

-Tudom - suttogta a lány. - Soha sem tett még ilyet előtte. Én... félek, Lionel. Amióta ide jöttünk, Tom megváltozott. Lassan már rá se ismerek... - tört ki a sírás belőle.

Lionel azonnal átölelte őt. Sok mindent mondott volna Tomra és sok mindent csinált volna vele, de jelenleg nem volt értelme. Meg kellett nyugtatnia Olíviát. Aztán kicsinálja azt az utolsó seggfejet.

-Sajnálom... - mondta a sírástól elcsukló hangon Olívia, majd lassan kibontakozott a nyomozó karjaiból és a könnyeit kezdte törölgetni.

Lionel értetlenül nézett rá.

-Mit?

-Hogy hazudtam... Nem akartam feldobni az ikreket, csak húztam az időt, amíg kitalálok valamit, hogy ne kelljen lecsukatnom őket - vallotta be Olívia. - Féltem, hogy mi lesz, ha megtudják, mi lesz ha kijönnek, mi lesz ha nem jönnek ki és az embereik bántanak majd engem... Rettegtem ettől az egésztől, de most már Tom közelében is rettegek. Azt akarom, hogy rács mögött legyen és soha többé ne nyúlhasson hozzám - nézett a nyomozó szemébe elszántan. - Az sem érdekel már, hogy mi lesz vele a börtönben...

Lionel látta rajta a félelmet, a dühöt és azt a szikrát a szemében, ami mindig őrülten izzott, ha Tomról beszélt. A különbség most az volt, hogy az a tekintet nem szeretettel, hanem utálattal volt tele. Lionel mindig is erre a pillanatra várt... hogy Olívia rájöjjön végre, milyen is Tom igazából. De most valahogy nem tudott örülni ennek. Ránézett a lány zúzódásokkal és sebekkel teli arcára és egészen rosszul érezte magát. Ennek nem így kellett volna történnie.

-Rendben - válaszolta a nyomozó. - De...

-Tudom, hogy vissza kell mennem - szakította félbe Olívia. - Elmondok most mindent, amit tudok, aztán visszamegyek a villába és úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Aztán ráveszem őket, hogy menjünk vissza az Államokba. Onnantól a tieid mindketten...

A hangja fájdalmas volt és ahogy ott ült a könnyáztatta arcával, annyira törékenynek tűnt, mint még talán soha. Lionel képtelen volt visszaküldeni őt Tomhoz.

-Nem akarom, hogy visszamenj. Túl veszélyes... Tomnak gyanús lesz, hogy megbocsátod neki... Mi van, ha újra megteszi? Mi van, ha rosszabb lesz?

Olívia lassan megrázta a fejét.

-Tom nem fog észrevenni semmit... Hozzá van szokva, hogy minden szarságát lenyelem - mosolyodott el keserűen. - És hidd el, beszélni sem fog róla... Talán vesz nekem egy gyémánt karkötőt vagy ilyesmi, hogy megmutassa mennyire sajnálja, de aztán el is felejti az egészet. És elvárja, hogy én is elfelejtsem.

 

-Nem, ez akkor is túl veszélyes!

-Akkor mégis hogy akarod lecsukni őt?! - kiáltott fel minden türelmét elvesztve Olívia. - Már több mint egy éve állandóan szerepeket játszom, fegyver vagy védelem nélkül... Megszoktam már. De azt nem, hogy az, akiben megbíztam és akit szerettem... ezt csinálja velem - Olívia lehajtotta a fejét és szomorúan meredt a padlóra. - Kibírok még egy hetet vele, elhitetem, hogy minden rendben van, aztán kitalálok valamit, hogy visszamenjünk Amerikába. A mai után úgy érzi majd, hogy tartozik nekem valamivel és bele fog menni. Egy hetet kibírok, de ennyi. Utána nem akarom őt többet a közelemben.

Lionel lassan bólintott. Nem volt más választása. Nem tudott volna másképp segíteni a lánynak.

-Kapcsolj be egy diktafont vagy kezdj el jegyzetelni - szólalt meg újból Olívia. Lionel néhány másodpercig csak összezavarodva bámult rá, aztán sietve elővette a diktafonját. - Az egész a pszichiátrián kezdődött, több mint egy éve. Tom leütötte a legjobb barátomat, elvette a ruháit és a pénzét, nekem pedig kést szorított a torkomhoz és kényszerített, hogy megszöktessem...

Folyt. Köv.

2. évad 16. rész - You have no choice

A következő egy hétben Olívia nem találkozott Lionellel. Kínosan ügyelt rá, hogy ki se mozduljon a házból, mert tudta, hogy a nyomozó ott van a közelben és minden lépését figyelné, ahogy azt eddig is tette. De akart még egy kis időt mielőtt behajtaná rajta az ígéretét, azt a hülye alkut...

-Olívia, jól vagyok, nyugodtan menj el vásárolni vagy nem tudom... akárhová - nevetett Tom, mikor a lány

megjelent a szobában a reggelijével.

A lány letette a tálcát az asztalra és lehuppant az ágyra a fiú mellé.

-Talán zavarlak? - vigyorodott el.

Tom megrázta a fejét.

-Nem, de már vagy egy hete megállás nélkül körülugrálsz engem... Tudom, hogy segíteni akarsz meg minden, de nem bénultam le, mindent ugyanúgy meg tudok csinálni magamnak, mint te vagy bármelyik másik ember. Jól vagyok, oké? - fogta meg a lány kezeit és mélyen a szemébe nézett.

-Tudom, csak... - Olívia nagyot sóhajtva elharapta a mondatot, majd erőt vett magán és Tomra pillantott. - Az én hibám ez az egész, szólnom kellett volna nektek, hogy a többi prosti is jön és akkor nem lett volna meglepetés... Csak próbálom jóvá tenni a hibámat.

-Nézd, a munkánk veszélyes, ezernyi hibalehetőséggel. Ne kezd ezt a bűntudatos mártír szarságot... - fintorodott el Tom. - Megtörtént és kész. Senki nem hibáztat téged, a lényeg, hogy mi élünk, mindenki mást pedig elintéztünk.

Olívia lassan bólintott és hagyta, hogy Tom az ölébe húzza őt. Tudta, hogy a barátja tényleg nem haragszik rá és hogy komolyan gondolta, amiket mondott és ettől valamennyire megkönnyebbült. Bár továbbra is bűnösnek érezte magát, de felesleges lett volna Tommal vitatkozni erről. Nem szerette ezeket a - számára - felesleges lelkizéseket. Az ikrek tisztában voltak vele, hogy bármi megtörténhet a munkájuk közben és amíg nem Olívia volt az, aki rájuk fogta a fegyvert, addig meg se fordult a fejükben, hogy bármiért is hibáztassák őt.

-Fáj még? - pillantott a fiú vállán lévő kötésre Olívia.

Tom a lány dereka köré fonta a karjait és még közelebb húzta őt magához.

-Nem igazán...

Hazudott, ez egyértelmű volt, de Olívia nem mondott semmit. Tom nem szerette beismerni, ha megsérült vagy ha fájt valamije. Ő tipikusan az a filmbeli karakter lett volna, akit lelőnek ötször-hatszor, de még akkor is felkel és szemrebbenés nélkül kinyírja az ellenségét mielőtt meghalna. Olívia szerette, hogy Tom ilyen erős. Biztonságban érezte magát mellette ettől.

-Elég szexi ez a seb - érintette meg óvatosan a lány halántékánál lévő vágást, amit Roberts okozott. - Igazi badass-nek nézel ki tőle - vigyorodott el Tom.

Olívia elnevette magát és macskás mozdulatokkal Tom mellkasához simult, majd egyetlen szó nélkül megcsókolta őt. Megőrjítette, amikor a fiú így vigyorgott, nem tehetett róla.
Néhány másodperc múlva Tom kezei a lány fenekébe markoltak, birtoklóan, az ágyékát a sajátjához préselve. Olívia jólesően felsóhajtott, ahogy megérezte, máris mennyire felizgatta a fiút. Szerette, hogy

egyetlen perc alatt az őrületbe tudták kergetni egymást, hogy Tom ilyen heves és birtokló... Olívia imádta a gondolatot, hogy Tomhoz tartozik. Mert nem volt jobb érzés a világon, mint ahogy a fiú magához húzta őt, ahogy a fenekébe markolt, ahogy megcsókolta őt, ahogy benne volt... Sokszor már csak a gondolattól és Tom pillantásától is nedves lett.

Olívia kihívóan rámosolygott és végignyalt a nyakán. Tom jólesően felsóhajtott, majd amikor a lány finoman megharapta őt, végleg elvesztette a fejét. Ledöntötte őt az ágyra, az ép kezével megtámaszkodott fölötte, a másikkal pedig lehúzta róla a csipkés fehérneműjét. Olívia nevetve lekapta magáról a vékony kis topját, majd a nevetése egy elégedett nyögésbe fulladt, amikor megérezte magában Tom ujját.

-Imádom, amikor alattam nyögdécselsz - vigyorodott el Tom, ahogy a tekintetük találkozott.

Olívia csak elmosolyodott és sietve letolta a fiú boxerét. Néhány percig még csukott szemmel élvezte Tom profi ujjait, aztán egy pimasz mosollyal az arcán lelökte őt az ágyra és a szájába vette a férfiasságát. Nem akarta kihagyni Tomot sem a jóból, bár képes lett volna egész nap a fiú alatt élvezkedni. Tom pontosan tudta, mit hogyan szeret és mindig nagyon figyelt minden egyes apró mozdulatára. Olívia teljesen megbízott benne, soha senki mellett nem tudta ennyire elengedni magát szex közben, de Tommal valahogy minden annyira más, annyira természetes volt. Pedig semmi lassú vagy gyengéd nem volt az egészben. Hevesen, durván, állatiasan estek egymásnak és borzasztóan élvezték.

-Csak élvezd, oké? - nyomta vissza a párnák közé Tomot mosolyogva Olívia, mikor a fiú megpróbált felülkerekedni rajta.

Rávigyorgott a meglepett fiúra, majd a csípőjére ült. Nem akarta kimondani és Tom nem is ismerte volna be, de látta rajta, hogy még érzékeny a válla és biztos volt benne, hogy rettentően fájdalmas lett volna neki végig a kezein támaszkodni.
Tom végül csak elmosolyodott, mint aki pontosan tudja, hogy mi jár a barátnője fejében, de aztán csak elkapta a lány karját és lerántotta magához egy csókért. Olívia nevetve viszonozta.

***

Néhány nappal később Olívia már képtelen volt elkerülni, hogy kimozduljon. Tom egyre jobban volt, már nem foghatta rá a dolgot. És bár élvezte a társaságát, de kezdett megőrülni otthon. Ideje volt már a szokásos villás reggelinek, a vaníliás lattenak és a vásárló körútnak Caracas belvárosában.

Olívia feltolta a Gucci napszemüveget az orrára, amikor kilépett a Prada ajtaján, kezében egy újabb

szatyorral és már ki is szúrt egy szoknyát a Marc Cain kirakatában. Elővette a telefonját és miközben elindult az üzlet felé, írt egy sms-t Billnek, hogy melyik étteremben ebédeljenek. Már kezdett megéhezni a nagy vásárlásban és a lábainak is jót tett volna egy kis pihenő a sok magassarkús séta után.

-Szállj be!

Olívia felkapta a fejét az ismerős hangra. A mosoly lefagyott az arcáról. Néhány méterre tőle egy ezüst BMW-ben Lionel ült és őt bámulta az ablakból kikönyökölve.
A lány rá pillantott a napszemüvegén keresztül, majd megemelte a Prada szatyrokkal teli karját és felmutatta a középső ujját. Egyetlen szót sem szólt, csak elindult a Marc Cain felé.
Alig hogy a Louboutinja leért az aszfaltra, Lionel befarolt elé a kocsijával, elzárva az útját. Néhány centin múlt csak, hogy a nyomozó nem hajtott át a lábán. Olívia ijedten hátra lépett.

-Seggfej!

-Beszélnünk kell! - nyitotta ki a vezetőülés melletti ajtót Lionel.

A lány gyorsan körülnézett, majd belátva, hogy nem fogja tudni lerázni a férfit, behuppant a kocsiba. Becsukta maga mögött az ajtót és türelmetlenül nézett Lionelre.

-Kerülsz engem... - állapította meg a férfi.

-A pasimat meglőtték - vette le a napszemüvegét Olívia, hogy a gyilkos pillantását a nyomozóra villanthassa. - Remélem nem hihetetlen, hogy aggódtam érte...

-Tom nem az a fajta, akit ápolgatni kell - jegyezte meg Lionel.

-Azt nem mondtam, hogy örült neki.

A nyomozó egy pillanatra elvigyorodott, de rögtön utána az arckifejezése ismét komor lett.

-Én betartottam az egyezségünk rám eső felét, most már te jössz.

Olívia nagyot sóhajtva hátra dőlt az ülésen.

-És mi van, ha én már nem akarom?

-Akkor ezek után ne számíts a segítségemre... És te is tudod nagyon jól, hogy ha az ikrekkel maradsz, akkor ennél rosszabb helyzetekbe is kerülhettek.

-Megoldjuk.

Lionel hitetlenkedve felnevetett.

-Komolyan ezt akarod? Játszhatunk keményen, lehetek olyan, mint Tom... - Olívia megunva a nyomozó próbálkozásait, összeszedte a cuccait és indulni készült, de Lionel elkapta a karját és maradásra kényszerítette. - Ha nem mesélsz a gyilkosságokról és nem éred el, hogy az ikrek visszamenjenek Németországba, akkor ide hívom az Interpolt és mind a hárman életfogytiglant kaptok. Úgy hallottam, az ikreknek nem maradt sok barátjuk Németországban miután kinyírták apucit... Szerinted mégis meddig maradnak életben egy német börtönben, hm?

Olívia ledöbbenve bámult a férfira. Nem akarta elhinni, hogy ez tényleg megtörténik vele.

-Azt várod, hogy ezt el is higgyem? - nevetett fel végül gúnyosan. - Ha tényleg ennyi bizonyítékod lenne és minden, amit most összehordtál igaz lenne, akkor már rég kihívtad volna ránk a szaros Interpolt, nem pedig a villánk körül bujkálnál egész nap, hogy engem fenyegess.

Lionel lassan elmosolyodott.

-Még mindig nem érted...

-Mit, Lionel?! Mi a szart nem értek?! - emelte fel a hangját idegesen Olívia.

-Azért nem dobtalak fel titeket, mert fontos vagy nekem - nézett rá a nyomozó. - Nem akarom, hogy téged is elkapjanak, mert tudom, hogy te nem tartozol közéjük igazán. És persze, rohadt sokat dolgoztam ezen az ügyön... Gondolod, hogy szívesen nézném végig, ahogy az Interpol csak úgy kiveszi a kezeim közül a több éves munkámat?

Olívia összeszorította a szemeit egy pillanatra. Így már minden logikus volt. És be kellett ismernie, hogy nagy szarban van. De ha nem ígérte volna meg Lionelnek, hogy belemegy az alkuba, akkor Tom most talán halott lenne...

-Felveheted a vallomásomat, elmesélek bármit, amire csak kíváncsi vagy, de nem viszem vissza őket Németországba - szólalt meg hosszú, néma percek múlva Olívia.

Lionel megrázta a fejét.

-Azzal semmit sem érek... Ugyanúgy hozzájuk sem érhetek, mint most. Ki kell hoznod őket ebből az országból, különben semmit sem tehetek. Felőlem Amerikába is mehettek, tényleg, leszarom hova, de el kell vinned őket innen.

Olívia egy pillanatra elgondolkodott. Idegesen a hajába túrt és hosszú percekig csak meredt a pálmafákkal szegélyezett utcára.

-És akkor velem mi lesz? - kérdezte halkan. - Azt hiszed, jót teszel velem, de kurvára fogalmad sincs semmiről... 19 éves vagyok, nincsen érettségim, nincsen semmilyen szakmai tapasztalatom, hacsak a közmunka nem számít annak - nevetett fel keserűen. - Nincsen családom sem... teljesen egyedül maradok a szarban. És tudod, elég sok barátunk van az Államokban. Szerinted nekik tetszene, hogy beköptem az ikreket? Gondolod, hogy senki sem próbálna megölni engem?

Lionel Olívia keze után nyúlt, de a lány elrántotta. A férfi nem próbálkozott többet.

-Nézd, még csak 19 éves vagy, bármikor tovább tanulhatsz. És mint mondtam, teljes mentességet és védelmet kapsz, ha együtt működsz velem. Még a közmunkát is töröljük az aktádból. Új életet kezdhetsz.

-Ez az új életem.

-De ez nem neked való! - akadt ki Lionel. - Miért nem hagyod, hogy segítsek neked?

-Mert ez nem segítség! - kiabált Olívia is. - A védelmi program szart sem ér a dühös bérgyilkosok ellen... És még ha túl is élem, akkor sem tudnék rendes munkát szerezni!

-Gondolod, hogy magadra hagynálak? - pillantott rá hitetlenkedve Lionel.

-Nem akarom, hogy eltarts... Nem tudnám elviselni, hogy bárkinek is az eltartottja legyek!

-Mert szerinted az ikrek mit csinálnak? - kérdezte gúnyosan a nyomozó. - Szerinted mégis kinek a pénzéből vásárolgatsz?

Olívia dühösen izzó szemekkel meredt rá.

-Azért a pénzért keményen megdolgoztam! Sokkal, de sokkal keményebben, mint ahogy te azt el tudod képzelni! És igen, az ikrek örököltek egy rakás pénzt, annyit amennyit el sem tudsz képzelni, de ha én nem húzom meg azt a kurva ravaszt még Németországban, akkor nem hogy pénzük nem lenne, de mind a hárman halottak lennénk! - Lionel már nyitotta is a száját, hogy közbeszóljon, de Olívia leintette és dühösen folytatta a monológját. - Fogalmad sincs, hogy milyen érzés, amikor hagynom kell, hogy undorító, idegen férfiak fogdossanak és csókolgassanak, csak azért, hogy felcsaljam őket egy helyre, ahol szemtanuk nélkül megölhetjük őket... Hogy milyen érzés utána a barátom szemébe nézni vagy tudni, hogy neki milyen lehet ezt végignézni!

Lionel döbbenten bámult Olíviára.

-Te vagy a csali? - nyögte végül.

A lány visszatolta a napszemüveget az orrára és megvonta a vállát.

-Ez azt jelenti, hogy...

-Nem lehet nálam fegyver - fejezte be a mondatot türelmetlenül Olívia. - Elég kellemetlen lenne, ha az áldozat a combom helyett egy pisztolyra markolna rá, nem gondolod?

-De ha bármi rosszul sül el...

-Ezért kell jól játszanom a szerepem - vonta meg a vállát ismét Olívia.

-Tom hogy mehetett bele ebbe?! - akadt ki a nyomozó.

Pontosan tudta, hogy milyen veszélyes a lány szerepe egy-egy ilyen akcióban és nem értette, hogy miért pont neki kell ezt csinálnia. Persze, Olívia volt az egyetlen nő, de másképp is el lehet csalni valakit... az ikrek eddig is megoldották. Lionel nem értette, hogy ha Tom látszólag ennyire gondoskodott Olíviáról és mindent megadott neki, akkor mégis hogy teheti ki ekkora veszélynek.

-Nem volt más választása - mondta halkan Olívia. - Az elején... gondjaim voltak a vérrel - mosolyodott el keserűen. - De Tommal akartam lenni és ez volt az egyetlen módja annak, hogy segítsek az ikreknek.

Lionel néhány pillanatig maga elé meredve emésztgette a hallottakat. A fejében újra és újra visszhangzott Olívia félmondata "az elején", de megpróbált nem nagy jelentőséget tanúsítani neki.

-Akkor sem értem, hogy mehetett bele ebbe... - jegyezte meg csendesen Lionel. - Ha tényleg annyira szeretne, mint amennyire állítod, akkor sosem engedte volna, hogy elvállald ezt a szerepet.

-Sosem tetszett neki - rázta a fejét Olívia. - De Tom okosabb annál, minthogy az érzései és a félelmei irányítsák... Megtanított rá, hogy hogyan védjem meg magam fegyver nélkül és egyszerűen csak bízik bennem.

Lionel nagyot sóhajtva a kezeibe temette az arcát, majd a fejét megtámasztotta az ülés támláján és a kocsi tetejét bámulta. Láthatóan nem értette ezt az egészet.

-Okosabb? - kérdezte végül kissé gúnyos hangsúlyban utánozva Olívia kifejezését, majd látva a lány szúrós pillantását, nem feszegette tovább a kérdést. - Én egyszerűen nem értem... Hogy vagy képes vele lenni? Hogy tudsz együtt élni a tudattal, hogy Tom egy bérgyilkos? Hogy tudod ezt te is csinálni?! Én... nem hiszem, hogy ezt egyáltalán lehetséges megszokni.

Olívia furán elmosolyodott. Az a mosoly volt, ami Tom arcán szokott megjelenni. Amikor van egy saját kis titka és esze ágában sincs másokat beavatni.

-Ha szeretsz valakit, akkor megtanulod szeretni a szarságait is - közölte végül a lány, majd összeszedte a cuccait és kiszállt a kocsiból. - Az egyezségünkkel kapcsolatban meg... ha jól sejtem, nincs nagyon választásom. - Lionel bólintott, Olívia pedig csak becsukta maga mögött az ajtót. - Akkor még találkozunk. Gondolom...

Folyt. Köv.

2. évad 15. rész - Complications

Olívia ezredjére is megigazította a rövid ruháját mielőtt belépett volna a klubba. Idegesítette az alig takaró, strasszos, kivágott ruhácska és az ízléstelen magassarkú. Talán ez volt az eddigi legrosszabb álruhája, de nem mutathatta ki. Az ikreknek fontos volt ez az ügy és sokat dolgoztak vele. Nem ronthatta el.

Lehúzott két vodkát a bárpultnál, csak úgy töményen, majd elindult a VIP részleg felé. Út közben igyekezett rázni a csípőjét és dobálni a haját. Elfojtott egy mosolyt a gondolatra, hogy mennyire röhejesen nézhet ki kívülről, majd egy pillanatra megállt a két biztonsági előtt, akik a VIP részlegre figyeltek.

-Elliot Robertsel vagyok - pislogott rájuk bután Olívia. Az út máris szabad volt előtte.

A férfi ugyan még nem tudta, hogy hozzá jött, de mikor a lány levetette magát mellé a lila kanapéra, nem ellenkezett. Részeg volt és egyébként is mindig nőkkel volt körülvéve, így talán észre sem vette, hogy Olívia nem tartozik a szokásos kíséretéhez. Elvegyült a többi lány között, színes koktélokat iszogatott, hagyta, hogy Elliot fogdossa őt és bután kacagott, ha a férfi valami vicceset vagy perverzet mondott. Olíviának nem kellett túl keményen dolgoznia, hogy magára vonja a férfi figyelmét.

-Ideje haza menni, lányok - tápászkodott fel a kanapéról Roberts, néhány órányi ivás után.

Olívia megkönnyebbülten pattant fel a többi lánnyal együtt. Kezdte unni a luxusprosti szerepét és szeretett volna már az igazi munkával foglalkozni. Alig várta már, hogy Roberts szájában a pisztolya legyen és ne valami ukrán kurva műmelle.

***

Roberts betámolygott a konyhába és kibontott egy üveg pezsgőt. Ahogy a hab kifutott a lányok hangosan

nevetni és sikítozni kezdtek. A férfi elkapta az egyik lány derekát és magához húzta, majd egy csók után a dekoltázsára öntötte a pezsgőt. A magán party elkezdődött. Nem egészen a terv szerint haladtak a dolgok, nem lett volna szabad ennyi embernek itt lennie, de Olívia nem tehetett semmit. Még csak lehetősége sem volt figyelmeztetni az ikreket, de remélte, hogy tudják majd kezelni a helyzetet.

Olívia összeszorított szemekkel tűrte, hogy a férfi őt is magához húzza és a kezei felkússzanak az egyébként nem sokat takaró ruhája alá. Néhány percig tartott csak az egész, Tom sosem hagyta, hogy túl sokáig elmenjenek. Az ajtó kicsapódott, a következő pillanatban pedig az ikrek egy-egy pisztolyt szegeztek Robertsre. A férfi egy pillanatra ledermedt, ahogy realizálta a helyzetet, a nők pedig ijedten sikítozni kezdtek.

-Senki nem mozdul! - kiabálta túl a hangzavart Tom.

A lányok rémülten ledermedtek és magukat takargatva megálltak a falnál. Részegek és ijedtek voltak, de egyikőjük sem mert megszólalni vagy ellenkezni. Egyedül Olívia maradt nyugodt és ez Robertsnek is feltűnt.

-Te mocskos kurva! - kiáltott fel hirtelen és a konyhapult alól kirántott egy pisztolyt.

Egyetlen pillanat alatt történt minden. Az ikreknek esélye sem volt reagálni. Roberts egyik karja Olívia nyaka köré fonódott a másikkal pedig fegyvert szorított a halántékához.

-Ashley küldött titeket, igaz? - kérdezte Roberts, bár inkább egy ideges kijelentésnek hangzott. - Azt hittétek, nem számítok rá, hogy meg akar öletni?! - nevetett fel keserűen.

-Engedd el őt - szólalt meg fenyegető hangon Tom.

Egész testében megfeszült és úgy bámult Robertsre, mint aki puszta kézzel is képes lenne megölni őt.

-Egy rossz mozdulat és kinyírom a kurvádat! - vágta rá idegesen, kissé remegő hangon Roberts.

Az ikrek továbbra is mozdulatlanul, elszánt tekintettel szegezték rá a pisztolyaikat. Olívia sem kezdett el zokogni vagy könyörögni. Nyugodtnak és magabiztosnak tűnt, ez pedig kizökkentette a férfit. A keze remegni kezdett, a tekintete pedig rémülten járt Olívia és az ikrek között. Nem egészen erre számított.

-Lőjjétek le! - kiáltott fel váratlanul Olívia.

-Kussolj ribanc! - üvöltött rá Roberts, majd a fegyvere végével fejbe vágta őt.

A lány szemöldöke fölötti részen egy öt centis seb keletkezett, amiből ömleni kezdett a vér. Olívia tudta,

hogy Tom ettől elveszíti a fejét, de nem akart felesleges lövöldözést, ezért kihasználva a férfi pillanatnyi

 kiborulását, teljes erejéből oldalba könyökölte őt. Roberts fájdalmasan felkiáltott és az oldalához kapott, elengedve Olíviát. Tom csupán néhány másodperccel maradt le. Rávetette magát a férfira és ott ütötte, ahol csak érte. Az eddig csendben zokogó lányok ettől még jobban megrémültek és sikítva menekülni kezdtek. Kitört a pánik. Az egyik nő előrántott egy pisztolyt a táskájából és a totális káoszban rálőtt Tomra. A fiú fájdalmasan felkiáltott és a földre rogyott. A másodperc tört része alatt érkezett a következő golyó, Bill fegyveréből. Fejlövés. A nő, aki meglőtte Tomot élettelenül összecsuklott.

Roberts kihasználva a teljes zűrzavart, feltápászkodott a földről és menekülni próbált. Olívia gyorsabb volt. Felkapta a halott nő fegyverét a földről és rá lőtt Robertsre. A férfi a lábához kapva felüvöltött, majd elterült a földön. A pisztolya végigcsúszott a padlón ő pedig kétségbeesetten próbált utána nyúlni, de Bill rálépett a kezére és idegesen a levegőbe lőtt.

-Senki nem megy sehova! - kiáltott fel minden türelmét elvesztve. - A picsába is!

A két megmaradt lány már egymásba kapaszkodva, sokkosan zokogott. A halott nőt bámulták a konyhapadlón és a feje körül gyűlő vörös tócsát.
Olívia még csak rá sem pillantott. Egy mozdulattal letörölte a szemébe csorgó vért, majd azonnal Tomhoz sietett. A bal vállát találták el. A pólóját teljesen eláztatta a sebéből ömlő vér, de legalább semmilyen fontos szervet nem ért a golyó és Tom is magánál volt.

-Jól vagyok... - préselte ki magából, miközben az ép kezével feltápászkodott a padlóról, majd a hátát a hűtőnek támasztotta.

Váltott egy pillantást Billel, majd Olívia kezébe nyomta a pisztolyát. A lány bólintott egy aprót, felkelt Tom mellől és Billhez lépett. Roberts még mindig a földön feküdt, fájdalmasan nyöszörögve. A lábából ömlött a vér.

-Uhf, a térdlövés nem egy kellemes dolog... - mosolygott rá gúnyosan Olívia.

-Ne, kérlek - kiáltott fel rémülten Roberts. - Rengeteg pénzem van! Bármennyit is kaptatok, megduplázom... Ashleynek soha nem kell megtudnia! Kérlek...

Bill durván a fejéhez szorította a fegyverét, jelezve, hogy jobb, ha befogja a száját.

-Szánalmas vagy... - jegyezte meg Olívia, majd a másik térdébe is eresztett egy golyót.

Roberts felüvöltött kínjában, de nem volt sok ideje szenvedni. Néhány másodperccel később Bill tarkón lőtte.

-Szerencséd volt, hogy nincs időnk megkínozni te rohadék - lőtt bele még egyszer utoljára Olívia, majd Billre pillantott és a fejével a két másik nő felé bökött. Bill alig észrevehetően bólintott. Szinte teljesen egyszerre fordultak meg és lőtték le őket. Még felfogni sem volt idejük, hogy mi történik és máris a hideg csempén hevertek. - Tom! Jól vagy?!

Olívia eldobta a fegyverét és Billel együtt a földön ülő fiúhoz siettek. Tom csak összeszorított szemekkel bólintott.

-El kell állítanunk a vérzést - mondta halkan Bill, inkább csak magának, majd felpattant és idegesen kirángatott minden fiókot egy tiszta konyharuhát keresve.

Olívia csak sokkosan ült Tom mellett és a kezét szorongatta. Kerültek már rossz helyzetekbe, de amióta együtt voltak, még soha nem lőtték le egyikőjüket sem. Fogalma sem volt, hogy mit tegyen... hogy mi lesz most.

-Olívia, jól vagyok - szólalt meg rekedtes hangon Tom. - Semmi komoly, hallod?

A lány lassan bólintott, mire Tom bíztatóan megszorította a remegő kezét. Olívia nem akarta elhinni, hogy még ilyenkor is vele foglalkozik. A vállában egy golyó volt, a sebéből ömlött a vér, körülöttük mindenhol hullák voltak, de Tomot csak az érdekelte, hogy Olívia jól legyen.

-Én fogok vezetni - közölte Bill, mikor leguggolt a testvére elé. Egy konyhakéssel elvágta Tom pólójának az ujját, hogy hozzáférhessen a sebhez, majd egy konyharuhával elszorította. - Te pedig figyelj rá, hogy a kötés a helyén maradjon - pillantott Olíviára, majd az ikrére nézett. - Indulnunk kell.

***

-Jól vagy?

Olívia felkapta a fejét, majd amikor megpillantotta Billt a tükörben, bólintott egyet és visszafordult a mosdó

felé. A lefolyón lecsorgó meleg vízzel együtt keveredett Roberts, Tom és a saját vére is.

-Sajnálom. Nem tudtam szólni, hogy többen leszünk... Eszembe sem jutott, hogy valakinél fegyver lehet.

-Tudom. A lényeg, hogy megúsztuk - válaszolta Bill.

Olívia elzárta a csapot és megtörölte a kezeit.

-Tom hogy van?

Bill gondterhelten sóhajtott egyet.

-Nem tűnik vészesnek, csak a vállát találta el, de ki kéne venni a golyót. Nem maradhat bent sokáig, el fog fertőződni az egész... A probléma, hogy túl mélyen van és az egyetlen, amit elértem, hogy kitágítottam a sebét... Tom nem engedi, hogy hozzá nyúljak.

-Be kell vinnünk őt a kórházba, Bill.

-Ez egy lőtt seb! - kiáltott fel tehetetlenül. - Szerinted mégis mi lenne az első kérdésük?!

-Inkább kérdezősködjenek, minthogy hagyjuk meghalni! - akadt ki Olívia.

-Tom inkább meghalna, minthogy a börtönben rohadjon élete végéig! - kiabálta Bill. - Mert ez lesz, ha bevisszük őt a kórházba! Elkezdenek kutakodni és mindenre rá fognak jönni!

Olívia néhány másodpercig csak némán állta Bill tekintetét, aztán kirohant a fürdőből, ki az egész villából. Tudta, hogy Billnek igaza van. És Amerikában vagy Németországban, sőt bárhol máshol Európában gond nélkül elintézték volna. Rengeteg orvos ismerősük volt, aki kérdés nélkül ellátta őket, de Venezuelában nem voltak barátaik.

***

-Segítened kell! - rontott be Lionel hotelszobájába Olívia.

A nyomozó ijedten felült az ágyban, majd ahogy meglátta a lányt a rémültsége meglepettséggé változott. Hajnali négy óra körül lehetett, odakint még teljesen sötét volt. Olívia teljesen szét volt esve. A ruhája felcsúszott a combjain, a szemei könnyesek voltak. Idegesnek, de rettentően elszántnak tűnt.

-Mhh... mi történt? - dörzsölte a szemeit álmosan Lionel.

-Orvosra van szükségünk - hadarta a lány. - Hozd a jelvényed, a többivel ne törődj. Sietnünk kell!

-Megsérültél? - pattant fel az ágyból a nyomozó, mikor meglátta a lány vérző halántékát.

A gondolat, hogy Olíviával valami rossz történt, minden álmosságot elűzött a szeméből.

-Nem én - rázta a fejét a lány, miközben a férfi földön heverő ruháit kezdte átkutatni, hátha megtalálja a férfi jelvényét. - Tomot meglőtték. Nem mehetünk kórházba...

Lionel megkövülve állt a szoba közepén. Próbálta feldolgozni a hallottakat, miközben értetlenül bámulta, ahogy Olívia átkutatja a ruháit.

-Mit keresel? - nyögte bután.

-A jelvényedet! - dobta le a férfi nadrágját a földre idegesen a lány. - Segítened kell!

-Nem fogok segíteni Tomnak - nevetett fel hitetlenkedve.

Az álmosság és az első sokk lassan elmúlt. Lionel kezdte felfogni, hogy mit is kér tőle Olívia.

-De igen, fogsz! - kiabálta minden türelmét elveszítve a lány, majd előrántotta a pisztolyát a táskájából és Lionelre szegezte.

A férfi meglepetten pislogott párat, majd gúnyosan elmosolyodott és közelebb lépett az egész testében remegő lányhoz.

-Tényleg elhiszed, hogy beveszem ezt? Ha annyira le akarnál lőni, már rég megtetted volna... Ez téged is és az ikreket is komoly bajba sodorna.

-Lionel, könyörgöm! Erre nincs időnk - eresztette le a karját Olívia, majd hangosan zokogni kezdett. - Nem tudjuk kiszedni a golyót... nem maradhat benne... meg fog halni, ha nem segítesz! Nem tudtam kihez fordulni... Kérlek... bármit megteszek! - hadarta a sírástól szaggatottan.

Lionel egy pillanatig összezavarodva meredt a lányra. Tom a legnagyobb ellensége. Nemcsak azért, mert egy veszélyes bűnöző, hanem azért is, mert Olívia szereti őt. Sehol sem látná őt szívesebben - a börtönt leszámítva -, mint egy koporsóban. És most itt volt a lehetőség, hagyhatná meghalni Tomot... De tudta, hogy akkor Olívia sosem jönne rá, hogy mellette van a helye. Ha Tom most meghal, Olívia senki mást nem fog már igazán szeretni. Csak a halott barátja emlékébe fog kapaszkodni és senki mást nem enged majd be. Neki kell szakítania Tommal, rá kell jönnie, hogy ő csak egy beteg pszichopata és nem egy rosszul végződött lövöldözésnek kell elszakítania tőle a barátját.

-Bármit? - kérdezte végül Lionel.

-Bármit! - vágta rá Olívia.

A nyomozó kihúzta az ágya melletti éjjeliszekrény fiókját és kivette belőle a jelvényét.

-Tudod, hogy mit kérek cserébe...

-Elfogadom a hülye alkudat, csak könyörgöm, segíts - hadarta Olívia, majd kikapta a férfi kezéből a jelvényt és elindult kifelé.

Lionel néhány másodpercnyi késéssel követte őt. Nem érdekelte, hogy egy szál boxerben és egy pólóban van. Olívia belement az alkuba és az ő segítségére szorul. Ezen felül semmi sem számított.

-Mi a terv? - kérdezte, miközben igyekezett tempót tartani a lépcsőn lefelé loholó lánnyal.

Olívia azonban nem válaszolt, csak rohant tovább, majd a recepciós pult elé vetődött és a nő orra alá nyomta Lionel jelvényét.

-Van orvos a hotelben?!

***

-Maradj itt - pillantott Lionelre a kocsiban Olívia. - Az ikrek nem láthatnak meg.

A férfi bólintott.

-Mozgás! - mondta angolul a hotelből szerzett orvosnak Olívia, miközben rá szegezte a fegyverét.

Az orvos egy idős férfi volt Belgiumból. Olívia és Lionel berontott a hotel szobájába, a lány fegyvert fogott rá és közölte, hogy ki kell vennie egy golyót. A férfi halálra rémült, de nem kérdezett semmit. Összeszedte amit talált és beült a lány kocsijába. Út közben Lionel elmagyarázta neki, hogy rendőr és nem fogják őt bántani, csak szükségük van a segítségére és a diszkréciójára. Olívia oda sem figyelt. Nem érdekelte semmi, csak az, hogy Tom életben maradjon. És ha kell, akkor akár egész végig fegyvert tart az orvos fejéhez.

-Tom, maradj nyugton! - szűrődött ki Bill fáradt hangja az egyik ajtó mögül, majd egy fájdalmas nyögés is társult hozzá.

-Hoztam egy orvost - rontott be a szobába Olívia.

Tom az ágyon feküdt, Bill mellette ült és könyékig a testvére sebében volt. Körülöttük mindenhol véres törölközők és gézdarabok hevertek.

-Olívia, jézusom, megmondtam, hogy... - kiáltott fel rémülten Bill, de a lány félbeszakította őt.

-Nem beszél németül - válaszolta higgadtan, majd a férfire szegezte a pisztolyát és Tom felé bökött. - Nem fog pofázni sem senkinek.

Az orvos értette a célzást és azonnal a beteghez sietett. Tom elég rosszul nézett ki. Sápadt volt, izzadt és véres. De miután az orvos megvizsgálta a sebet, angolul közölte, hogy nem súlyos a sérülés, így Olívia és Bill is megnyugodtak. Leültek a kanapéra és feszülten figyelték, ahogy a férfi dolgozik.

-Honnan szedted őt össze? - kérdezte néhány néma perccel később Bill.

-Ne akard tudni...  - sóhajtotta gondterhelten.

***

-Hogy érzed magad? - kérdezte Olívia, mikor Tom felébredt.

A fiú lassan elmosolyodott, majd ahogy lassan felült, az arca eltorzult a fájdalomtól, de ezen kívül nem csinált mást. Még csak fel sem szisszent pedig a fájdalomcsillapítók már rég kiürültek a szervezetéből.

-Mint, akit lelőttek... - vigyorodott el Tom, majd az ép karjával magához húzta a lányt és megkomolyodva rá nézett. - Mit kellett csinálnod ezért?

Olívia Tom mellkasára hajtotta a fejét.

-Semmi olyat, amit ne akarnék, ne aggódj.

Folyt. Köv.

2. évad 14. rész - Broken promises

Olívia ledobta az ágyra a törölközőt, majd belebújt a legújabb La Perla fehérneműjébe és a szekrény elé állt. Tegnap éjjel, miután beszélt Lionellel már annyira sem volt álmos, mint előtte. Ráadásul Tom is eltűnt, de túl ideges volt, hogy megkeresse, ezért csak hánykolódott az ágyon és hagyta, hogy a gondolatai megrohamozzák az agyát. Reggel pedig jött a fáradtság.

Ma valahogy nem volt kedve a rengeteg ruhája közül válogatni, sem öltözködni. Kedvetlenül kisétált a gardóbjából és inkább csak magára kapta Tom egyik ingjét. Olyan illata volt, mint a fiúnak és Olívia másra sem vágyott most, mint érezni a közelségét. Hogy tudja, minden rendben lesz.
Álmosan, lelassult mozdulatokkal sétált le a konyhába, de ott sem talált senkit. Úgy tűnt, az egész lakás üres. Olívia ránézett az órára. Még csak kilenc volt, ami azt jelentette, hogy Bill és talán Tom is a La Palma Hotel teraszán van. Hétvégenként mindig ott reggeliztek. De Olíviának ma nem volt kedve hozzá. Nem volt kedve rendesen felöltözni, kocsiba ülni és emberekkel találkozni... Csak itthon akart üldögélni az egyik kanapén és magazinokat olvasni meg fagyit enni. És remélte, hogy Tom hamar haza jön, mert... nos, mert bűntudata volt a tegnapi miatt, akkor is, ha ő nem tehetett róla. És kicsit félt is. Félt, hogy Tom azért tűnt el, mert látta, hogy

mi történt a mólón...

Olívia kedvetlenül becsukta a hűtőt. Nem volt semmi, amit szívesen evett volna, ezért inkább csak elindult a kávéfőző felé, hogy egy nagy bögre cappucinot igyon, de amikor kiszúrta a konyhapulton a sütis dobozt a kedvenc cukrászdája lógójával, azonnal felvidult. Talán az ikrek hagytak neki a kedvenc áfonyás muffinjából... Olívia felült a konyhapultra és magához húzta a dobozt. A mosoly lefagyott az arcáról.
Tele volt pénzzel. Amerikai dollár, szépen kötegekbe rendezve. Egy pillanatra összeszorította a szemeit, aztán visszacsukta a dobozt és leugrott a konyhapultról. Tudta jól, hogy ez mit jelent.

***

Olívia a nappaliban hasalt az egyik kanapén és egy Vouge-ot lapozgatott különösebb odafigyelés nélkül. Amikor az ikrek beléptek a helyiségbe, felkapta a fejét és felült a kanapén.

-Hol voltatok? - szegezte nekik a kérdést köszönés nélkül.

-A La Palmaban - pillantott rá furán Tom. - Vártunk rád egy darabig, de végül haza jöttünk.

-Gondoltuk, még alszol... - tette hozzá Bill. - Baj van?

-Nem tudom, mondd meg te - pattant fel a kanapéról Olívia, majd behozta a pénzzel teli dobozt és durván Tom kezébe nyomta. - Elvesztetted a fejed, mi? - kérdezte gúnyosan, a fiú tegnap esti magyarázatát idézve. - Mégis mi a szarért vállaltad el?! Azt mondtátok, nincs szükségünk pénzre! A képembe hazudtál, baszki!

-Olívia, ezt nem azért kaptam - válaszolta nyugodt hangon Tom.

-Nem hazudott neked tegnap - erősítette meg Bill is. - Ez ma reggel jött.

-Ma? - kérdezett vissza összezavarodva Olívia. Egyetlen egy valamiért kaphattak ennyi pénzt. - Szóval...

-Szükségünk lesz a segítségedre - előzte meg Tom.

-És nem a pénz miatt csináljuk - tette hozzá Bill. - Ez csak egy kis baráti szívesség...

-Azt mondtátok, hogy végeztünk - suttogta maga elé Olívia. - Ha itt elkapnak, akkor megint el kell mennünk... és már nincs sok hely, ahová menekülhetünk.

Bill jelentőségteljesen nézett Tomra, de a testvére nem figyelt rá.

-Amerikában sokan segítettek nekünk, ez a legkevesebb, amit megtehetünk. De ez lesz az utolsó, Olívia - nézett rá komolyan Tom. - Ígérem.

-Ígéred? - kérdezett vissza némi gúnnyal a hangjában Olívia, de a fiú ezt nem vette észre és csak bólintott. - Rendben... - válaszolta végül. Nem tehett mást. - Mi a terv?

***

Tom és Olívia a teraszon ültek, szorosan egymás mellett az egyik kényelmes rattan fotelben. Szótlanul

nézték, ahogy az ég narancssárgásra színeződik a mólónál.

-Túl sok mindent kérek tőled mostanában, Olívia? - törte meg a csendet Tom.

Lágyan cirógatni kezdte a lány karját, de továbbra is csak a távolba meredt. Olívia a vállára hajtotta a fejét és elmosolyodott.

-Igen... de túlélem. Végülis, ez az utolsó, nem?

-De - sóhajtotta Tom. - Tudom, hogy megváltoztak most kicsit a dolgok... kettőnk között is, de nem sokára vége. Most már tényleg. Szóval élvezd ki - mosolyodott el a végén, majd elvett az asztalról két doboz Cherry Coke-ot és az egyiket Olíviának adta.

-Ki fogom, ne agódj - állta Tom tekintetét, majd kibontotta a kóláját.

Tom lassan elmosolyodott, de már nem mondott semmit.

-Hiányzol - szólalt meg hirtelen Olívia. A hangja komoly volt és szomorú. - Ez az egész szarság... - elharapta a mondatot, amikor elcsípte Tom pillantását és egy nagyot sóhajtott. - Távolodunk...

-Minden rendben lesz - válaszolta Tom, továbbra is a távolba meredve.

***

Olívia és Bill az egyik emeleti asztalnál ültek. Tökéletes rálátásuk volt a lent táncoló tömegre és a VIP

részlegre. De őket csak a VIP asztalok érdekelték, egészen pontosan egy ember asztala.

-Az ott Roberts - bökött a fejével alig észrevehetően a lila kanapék felé Bill. - Szürke Armaniban, két szőke kurvával - pontosította a leírást.

A hangos zene miatt nehéz volt kommunikálniuk, de Olívia értette a lényeget. Felpillantott a koktéllap mögül, amit eddig bújt, majd úgy tett, mintha különösebb cél nélkül nézegetné a lenti tömeget. Amikor megtalálta az említett férfit a szürke Armaniban, rajta tartotta a tekintetét néhány másodpercig, gondosan memorizálva a vonásait, majd ismét az itallapba temetkezett.

-Úgy tűnik, a könnyen kapható lányokat szereti... - jegyezte meg Bill, miközben fél szemmel figyelte, ahogy a férfi gátlástalanul fogdossa a két nőt, akik a bíztatása nélkül is azonnal rávetették volna magukat. - Azt hiszem, ezúttal luxusprosti leszel - nevette el magát.

-Fogd be - rúgta meg az asztal alatt Olívia, de azért ő is elvigyorodott.

-Felhívom Tomot, hogy mit talált, aztán szerintem mehetünk - mondta valamivel komolyabban Bill.

-Várj - kapta el a karját Olívia. - A pasin jeggyűrű van. Szólj Tomnak, hogy figyeljen. Nem akarom, hogy a felesége bekavarjon...

Bill elismerően mosolyogva bólintott, majd felállt az asztaltól.

***

-Tom utána nézett - mondta Bill miután mindketten becsukták a sötétített ablakú Cadillac ajtóit -, de Roberts egyedül jött. A ház tök üres, csak a pasi cuccai vannak benne... Valószínűleg a nőnek túl sok volt és az Államokban maradt, amikor Robertsnek le kellett lépnie.

Olívia néhány másodpercig nem mondott semmit. Valahogy nem volt meglepve, hogy a felesége nem bírta tovább. Nem tudott sokat Robertsről és nem is akart. Elég volt annyi, hogy hasonló dolgokban utazott, mint ők és hogy valamivel felhúzta Tomék egyik barátját, Ashleyt akinél az első napjaikat töltötték, amikor az USA-ba költöztek. A férfinek persze volt esze és azonnal Venezuélába menekült. Ashleynek pedig túl bonyolult és kockázatos lett volna utazgatni, ezért inkább az ikrekhez fordult. Tudta, hogy jönnek neki egy szívességgel.

-Akkor gondolom el kell érnem, hogy haza vigyen magával... - mondta végül a lelkesedés legkisebb jele nélkül Olívia.

-Sajnálom - pillantott rá együttérzően Bill. - Tudom, hogy utálod ezt csinálni, de Ashley sokat tett értünk...

-Tudom - szakította félbe Olívia. - Nem gond.

***

-Ugye tudod, hogy a játéknak vége, ha Tomék meglátnak?

Olívia már meg sem lepődött, hogy Lionel újra felbukkant a mólónál. Már meg sem próbálta elküldeni őt vagy ellenkezni vele. Kezdte megszokni a férfit. És a beszélgetéseiket is egészen megszerette. Kiborították, minden egyes alkalommal, de szüksége volt rájuk.

-Nem fognak - válaszolta magabiztosan a nyomozó, majd helyet foglalt Olívia mellett.

-Hallgatlak - kezdett bele a lány. - Mi a mai érv Tom ellen? Essünk túl rajta, sok dolgom van...

Lionel felnevetett.

-Abban biztos vagyok. Éppen ezért ma inkább kérdéseim lennének... - pillantott rá kíváncsian. - Miért figyelitek Elliot Robertset?

-Mert be akarjuk szervezni egy édes hármasba... Szerinted? - nézett rá lekezelően Olívia.

Lionel elvigyorodott.

-Feszült vagy ma.

Olívia csak megvonta a vállát.

-Nem tetszik, hogy megint benne vagytok a dologban, igaz? - tapintott rá a lényegre Lionel. Magabiztos volt és nagyképű. Pontosan tudta, hogy kezdi megnyerni a lányt. - Ahogy mondtam, az emberek máris elkezdtek hullani körülöttetek... Szerinted mennyi időtök van még itt?

-Miért nem tartóztatsz le minket? Nem lenne egyszerűbb? - sóhajtott fáradtan Olívia. - Te itt vagy, minden lépésemet figyeled, biztos csinálhatsz valamit ellen...

-Nem hivatalosan vagyok itt.

-Wáó, te aztán tényleg nagyon el akarsz kapni minket... - pillantott rá elismerően a lány.

-Csak az ikreket - javította ki Lionel. - Tudom, hogy igazából te nem akarod ezt. Ha Tom nem visz magával a pszichiátriáról, akkor...

-Én is része vagyok az életüknek - szakította félbe Olívia. - Mégis hogy húznál ki ebből a szarból, úgy hogy őket elkapd?

-Informátorként mentességet kapnál - vonta meg a vállát Lionel. - Csak egy aláírás kell tőled. Ilyen egyszerű.

Olívia nagyot sóhajtott és egy pillanatra a kezeibe temette az arcát. Aztán felnézett a férfira, szomorú, könnyes szemekkel.

-Lehetne, hogy ne úgy beszélgessünk, mint nyomozó a bűnözővel?

Lionel aggódva meredt a lány könnyáztatta arcára, majd sietve bólintott. Bármire igent mondott volna, csak ne kelljen ilyen szomorúnak és meggyötörtnek látnia Olíviát.

-Kezdek belefáradni - vallotta be a lány. - És tudom, őrültség, hogy neked mondom ezeket, de senkivel sem tudok beszélni... - csuklott el a hangja egy pillanatra, majd remegő kezekkel a hajába túrt és ismét beszélni kezdett. - Tudom, hogy Tom próbál véget vetni ennek, de ez az életük... Sosem lesz vége, bármennyire is akarja. És nem tudom, hogy én meddig bírom még. Szeretem őt, de nem ezért jöttem vele ide... és ezeket a váratlan "szívességek" az Államokból szétszakítanak minket. Én... nem tudom mit tegyek, Lionel. Nem akarom bemártani őt, de el akarok tűnni innen... vissza Németországba. Hiányzik az otthonom - sírta el magát Olívia.

Lionel egy darabig csak ledöbbenve bámult a lányra, majd azonnal átölelte őt és vígasztalóan simogatni kezdte a hátát.

-Szerintem nagyon jól tudod, hogy mit kell tenned - válaszolta halkan a nyomozó.

Folyt. Köv.