2. évad 16. rész - You have no choice

A következő egy hétben Olívia nem találkozott Lionellel. Kínosan ügyelt rá, hogy ki se mozduljon a házból, mert tudta, hogy a nyomozó ott van a közelben és minden lépését figyelné, ahogy azt eddig is tette. De akart még egy kis időt mielőtt behajtaná rajta az ígéretét, azt a hülye alkut...

-Olívia, jól vagyok, nyugodtan menj el vásárolni vagy nem tudom... akárhová - nevetett Tom, mikor a lány

megjelent a szobában a reggelijével.

A lány letette a tálcát az asztalra és lehuppant az ágyra a fiú mellé.

-Talán zavarlak? - vigyorodott el.

Tom megrázta a fejét.

-Nem, de már vagy egy hete megállás nélkül körülugrálsz engem... Tudom, hogy segíteni akarsz meg minden, de nem bénultam le, mindent ugyanúgy meg tudok csinálni magamnak, mint te vagy bármelyik másik ember. Jól vagyok, oké? - fogta meg a lány kezeit és mélyen a szemébe nézett.

-Tudom, csak... - Olívia nagyot sóhajtva elharapta a mondatot, majd erőt vett magán és Tomra pillantott. - Az én hibám ez az egész, szólnom kellett volna nektek, hogy a többi prosti is jön és akkor nem lett volna meglepetés... Csak próbálom jóvá tenni a hibámat.

-Nézd, a munkánk veszélyes, ezernyi hibalehetőséggel. Ne kezd ezt a bűntudatos mártír szarságot... - fintorodott el Tom. - Megtörtént és kész. Senki nem hibáztat téged, a lényeg, hogy mi élünk, mindenki mást pedig elintéztünk.

Olívia lassan bólintott és hagyta, hogy Tom az ölébe húzza őt. Tudta, hogy a barátja tényleg nem haragszik rá és hogy komolyan gondolta, amiket mondott és ettől valamennyire megkönnyebbült. Bár továbbra is bűnösnek érezte magát, de felesleges lett volna Tommal vitatkozni erről. Nem szerette ezeket a - számára - felesleges lelkizéseket. Az ikrek tisztában voltak vele, hogy bármi megtörténhet a munkájuk közben és amíg nem Olívia volt az, aki rájuk fogta a fegyvert, addig meg se fordult a fejükben, hogy bármiért is hibáztassák őt.

-Fáj még? - pillantott a fiú vállán lévő kötésre Olívia.

Tom a lány dereka köré fonta a karjait és még közelebb húzta őt magához.

-Nem igazán...

Hazudott, ez egyértelmű volt, de Olívia nem mondott semmit. Tom nem szerette beismerni, ha megsérült vagy ha fájt valamije. Ő tipikusan az a filmbeli karakter lett volna, akit lelőnek ötször-hatszor, de még akkor is felkel és szemrebbenés nélkül kinyírja az ellenségét mielőtt meghalna. Olívia szerette, hogy Tom ilyen erős. Biztonságban érezte magát mellette ettől.

-Elég szexi ez a seb - érintette meg óvatosan a lány halántékánál lévő vágást, amit Roberts okozott. - Igazi badass-nek nézel ki tőle - vigyorodott el Tom.

Olívia elnevette magát és macskás mozdulatokkal Tom mellkasához simult, majd egyetlen szó nélkül megcsókolta őt. Megőrjítette, amikor a fiú így vigyorgott, nem tehetett róla.
Néhány másodperc múlva Tom kezei a lány fenekébe markoltak, birtoklóan, az ágyékát a sajátjához préselve. Olívia jólesően felsóhajtott, ahogy megérezte, máris mennyire felizgatta a fiút. Szerette, hogy

egyetlen perc alatt az őrületbe tudták kergetni egymást, hogy Tom ilyen heves és birtokló... Olívia imádta a gondolatot, hogy Tomhoz tartozik. Mert nem volt jobb érzés a világon, mint ahogy a fiú magához húzta őt, ahogy a fenekébe markolt, ahogy megcsókolta őt, ahogy benne volt... Sokszor már csak a gondolattól és Tom pillantásától is nedves lett.

Olívia kihívóan rámosolygott és végignyalt a nyakán. Tom jólesően felsóhajtott, majd amikor a lány finoman megharapta őt, végleg elvesztette a fejét. Ledöntötte őt az ágyra, az ép kezével megtámaszkodott fölötte, a másikkal pedig lehúzta róla a csipkés fehérneműjét. Olívia nevetve lekapta magáról a vékony kis topját, majd a nevetése egy elégedett nyögésbe fulladt, amikor megérezte magában Tom ujját.

-Imádom, amikor alattam nyögdécselsz - vigyorodott el Tom, ahogy a tekintetük találkozott.

Olívia csak elmosolyodott és sietve letolta a fiú boxerét. Néhány percig még csukott szemmel élvezte Tom profi ujjait, aztán egy pimasz mosollyal az arcán lelökte őt az ágyra és a szájába vette a férfiasságát. Nem akarta kihagyni Tomot sem a jóból, bár képes lett volna egész nap a fiú alatt élvezkedni. Tom pontosan tudta, mit hogyan szeret és mindig nagyon figyelt minden egyes apró mozdulatára. Olívia teljesen megbízott benne, soha senki mellett nem tudta ennyire elengedni magát szex közben, de Tommal valahogy minden annyira más, annyira természetes volt. Pedig semmi lassú vagy gyengéd nem volt az egészben. Hevesen, durván, állatiasan estek egymásnak és borzasztóan élvezték.

-Csak élvezd, oké? - nyomta vissza a párnák közé Tomot mosolyogva Olívia, mikor a fiú megpróbált felülkerekedni rajta.

Rávigyorgott a meglepett fiúra, majd a csípőjére ült. Nem akarta kimondani és Tom nem is ismerte volna be, de látta rajta, hogy még érzékeny a válla és biztos volt benne, hogy rettentően fájdalmas lett volna neki végig a kezein támaszkodni.
Tom végül csak elmosolyodott, mint aki pontosan tudja, hogy mi jár a barátnője fejében, de aztán csak elkapta a lány karját és lerántotta magához egy csókért. Olívia nevetve viszonozta.

***

Néhány nappal később Olívia már képtelen volt elkerülni, hogy kimozduljon. Tom egyre jobban volt, már nem foghatta rá a dolgot. És bár élvezte a társaságát, de kezdett megőrülni otthon. Ideje volt már a szokásos villás reggelinek, a vaníliás lattenak és a vásárló körútnak Caracas belvárosában.

Olívia feltolta a Gucci napszemüveget az orrára, amikor kilépett a Prada ajtaján, kezében egy újabb

szatyorral és már ki is szúrt egy szoknyát a Marc Cain kirakatában. Elővette a telefonját és miközben elindult az üzlet felé, írt egy sms-t Billnek, hogy melyik étteremben ebédeljenek. Már kezdett megéhezni a nagy vásárlásban és a lábainak is jót tett volna egy kis pihenő a sok magassarkús séta után.

-Szállj be!

Olívia felkapta a fejét az ismerős hangra. A mosoly lefagyott az arcáról. Néhány méterre tőle egy ezüst BMW-ben Lionel ült és őt bámulta az ablakból kikönyökölve.
A lány rá pillantott a napszemüvegén keresztül, majd megemelte a Prada szatyrokkal teli karját és felmutatta a középső ujját. Egyetlen szót sem szólt, csak elindult a Marc Cain felé.
Alig hogy a Louboutinja leért az aszfaltra, Lionel befarolt elé a kocsijával, elzárva az útját. Néhány centin múlt csak, hogy a nyomozó nem hajtott át a lábán. Olívia ijedten hátra lépett.

-Seggfej!

-Beszélnünk kell! - nyitotta ki a vezetőülés melletti ajtót Lionel.

A lány gyorsan körülnézett, majd belátva, hogy nem fogja tudni lerázni a férfit, behuppant a kocsiba. Becsukta maga mögött az ajtót és türelmetlenül nézett Lionelre.

-Kerülsz engem... - állapította meg a férfi.

-A pasimat meglőtték - vette le a napszemüvegét Olívia, hogy a gyilkos pillantását a nyomozóra villanthassa. - Remélem nem hihetetlen, hogy aggódtam érte...

-Tom nem az a fajta, akit ápolgatni kell - jegyezte meg Lionel.

-Azt nem mondtam, hogy örült neki.

A nyomozó egy pillanatra elvigyorodott, de rögtön utána az arckifejezése ismét komor lett.

-Én betartottam az egyezségünk rám eső felét, most már te jössz.

Olívia nagyot sóhajtva hátra dőlt az ülésen.

-És mi van, ha én már nem akarom?

-Akkor ezek után ne számíts a segítségemre... És te is tudod nagyon jól, hogy ha az ikrekkel maradsz, akkor ennél rosszabb helyzetekbe is kerülhettek.

-Megoldjuk.

Lionel hitetlenkedve felnevetett.

-Komolyan ezt akarod? Játszhatunk keményen, lehetek olyan, mint Tom... - Olívia megunva a nyomozó próbálkozásait, összeszedte a cuccait és indulni készült, de Lionel elkapta a karját és maradásra kényszerítette. - Ha nem mesélsz a gyilkosságokról és nem éred el, hogy az ikrek visszamenjenek Németországba, akkor ide hívom az Interpolt és mind a hárman életfogytiglant kaptok. Úgy hallottam, az ikreknek nem maradt sok barátjuk Németországban miután kinyírták apucit... Szerinted mégis meddig maradnak életben egy német börtönben, hm?

Olívia ledöbbenve bámult a férfira. Nem akarta elhinni, hogy ez tényleg megtörténik vele.

-Azt várod, hogy ezt el is higgyem? - nevetett fel végül gúnyosan. - Ha tényleg ennyi bizonyítékod lenne és minden, amit most összehordtál igaz lenne, akkor már rég kihívtad volna ránk a szaros Interpolt, nem pedig a villánk körül bujkálnál egész nap, hogy engem fenyegess.

Lionel lassan elmosolyodott.

-Még mindig nem érted...

-Mit, Lionel?! Mi a szart nem értek?! - emelte fel a hangját idegesen Olívia.

-Azért nem dobtalak fel titeket, mert fontos vagy nekem - nézett rá a nyomozó. - Nem akarom, hogy téged is elkapjanak, mert tudom, hogy te nem tartozol közéjük igazán. És persze, rohadt sokat dolgoztam ezen az ügyön... Gondolod, hogy szívesen nézném végig, ahogy az Interpol csak úgy kiveszi a kezeim közül a több éves munkámat?

Olívia összeszorította a szemeit egy pillanatra. Így már minden logikus volt. És be kellett ismernie, hogy nagy szarban van. De ha nem ígérte volna meg Lionelnek, hogy belemegy az alkuba, akkor Tom most talán halott lenne...

-Felveheted a vallomásomat, elmesélek bármit, amire csak kíváncsi vagy, de nem viszem vissza őket Németországba - szólalt meg hosszú, néma percek múlva Olívia.

Lionel megrázta a fejét.

-Azzal semmit sem érek... Ugyanúgy hozzájuk sem érhetek, mint most. Ki kell hoznod őket ebből az országból, különben semmit sem tehetek. Felőlem Amerikába is mehettek, tényleg, leszarom hova, de el kell vinned őket innen.

Olívia egy pillanatra elgondolkodott. Idegesen a hajába túrt és hosszú percekig csak meredt a pálmafákkal szegélyezett utcára.

-És akkor velem mi lesz? - kérdezte halkan. - Azt hiszed, jót teszel velem, de kurvára fogalmad sincs semmiről... 19 éves vagyok, nincsen érettségim, nincsen semmilyen szakmai tapasztalatom, hacsak a közmunka nem számít annak - nevetett fel keserűen. - Nincsen családom sem... teljesen egyedül maradok a szarban. És tudod, elég sok barátunk van az Államokban. Szerinted nekik tetszene, hogy beköptem az ikreket? Gondolod, hogy senki sem próbálna megölni engem?

Lionel Olívia keze után nyúlt, de a lány elrántotta. A férfi nem próbálkozott többet.

-Nézd, még csak 19 éves vagy, bármikor tovább tanulhatsz. És mint mondtam, teljes mentességet és védelmet kapsz, ha együtt működsz velem. Még a közmunkát is töröljük az aktádból. Új életet kezdhetsz.

-Ez az új életem.

-De ez nem neked való! - akadt ki Lionel. - Miért nem hagyod, hogy segítsek neked?

-Mert ez nem segítség! - kiabált Olívia is. - A védelmi program szart sem ér a dühös bérgyilkosok ellen... És még ha túl is élem, akkor sem tudnék rendes munkát szerezni!

-Gondolod, hogy magadra hagynálak? - pillantott rá hitetlenkedve Lionel.

-Nem akarom, hogy eltarts... Nem tudnám elviselni, hogy bárkinek is az eltartottja legyek!

-Mert szerinted az ikrek mit csinálnak? - kérdezte gúnyosan a nyomozó. - Szerinted mégis kinek a pénzéből vásárolgatsz?

Olívia dühösen izzó szemekkel meredt rá.

-Azért a pénzért keményen megdolgoztam! Sokkal, de sokkal keményebben, mint ahogy te azt el tudod képzelni! És igen, az ikrek örököltek egy rakás pénzt, annyit amennyit el sem tudsz képzelni, de ha én nem húzom meg azt a kurva ravaszt még Németországban, akkor nem hogy pénzük nem lenne, de mind a hárman halottak lennénk! - Lionel már nyitotta is a száját, hogy közbeszóljon, de Olívia leintette és dühösen folytatta a monológját. - Fogalmad sincs, hogy milyen érzés, amikor hagynom kell, hogy undorító, idegen férfiak fogdossanak és csókolgassanak, csak azért, hogy felcsaljam őket egy helyre, ahol szemtanuk nélkül megölhetjük őket... Hogy milyen érzés utána a barátom szemébe nézni vagy tudni, hogy neki milyen lehet ezt végignézni!

Lionel döbbenten bámult Olíviára.

-Te vagy a csali? - nyögte végül.

A lány visszatolta a napszemüveget az orrára és megvonta a vállát.

-Ez azt jelenti, hogy...

-Nem lehet nálam fegyver - fejezte be a mondatot türelmetlenül Olívia. - Elég kellemetlen lenne, ha az áldozat a combom helyett egy pisztolyra markolna rá, nem gondolod?

-De ha bármi rosszul sül el...

-Ezért kell jól játszanom a szerepem - vonta meg a vállát ismét Olívia.

-Tom hogy mehetett bele ebbe?! - akadt ki a nyomozó.

Pontosan tudta, hogy milyen veszélyes a lány szerepe egy-egy ilyen akcióban és nem értette, hogy miért pont neki kell ezt csinálnia. Persze, Olívia volt az egyetlen nő, de másképp is el lehet csalni valakit... az ikrek eddig is megoldották. Lionel nem értette, hogy ha Tom látszólag ennyire gondoskodott Olíviáról és mindent megadott neki, akkor mégis hogy teheti ki ekkora veszélynek.

-Nem volt más választása - mondta halkan Olívia. - Az elején... gondjaim voltak a vérrel - mosolyodott el keserűen. - De Tommal akartam lenni és ez volt az egyetlen módja annak, hogy segítsek az ikreknek.

Lionel néhány pillanatig maga elé meredve emésztgette a hallottakat. A fejében újra és újra visszhangzott Olívia félmondata "az elején", de megpróbált nem nagy jelentőséget tanúsítani neki.

-Akkor sem értem, hogy mehetett bele ebbe... - jegyezte meg csendesen Lionel. - Ha tényleg annyira szeretne, mint amennyire állítod, akkor sosem engedte volna, hogy elvállald ezt a szerepet.

-Sosem tetszett neki - rázta a fejét Olívia. - De Tom okosabb annál, minthogy az érzései és a félelmei irányítsák... Megtanított rá, hogy hogyan védjem meg magam fegyver nélkül és egyszerűen csak bízik bennem.

Lionel nagyot sóhajtva a kezeibe temette az arcát, majd a fejét megtámasztotta az ülés támláján és a kocsi tetejét bámulta. Láthatóan nem értette ezt az egészet.

-Okosabb? - kérdezte végül kissé gúnyos hangsúlyban utánozva Olívia kifejezését, majd látva a lány szúrós pillantását, nem feszegette tovább a kérdést. - Én egyszerűen nem értem... Hogy vagy képes vele lenni? Hogy tudsz együtt élni a tudattal, hogy Tom egy bérgyilkos? Hogy tudod ezt te is csinálni?! Én... nem hiszem, hogy ezt egyáltalán lehetséges megszokni.

Olívia furán elmosolyodott. Az a mosoly volt, ami Tom arcán szokott megjelenni. Amikor van egy saját kis titka és esze ágában sincs másokat beavatni.

-Ha szeretsz valakit, akkor megtanulod szeretni a szarságait is - közölte végül a lány, majd összeszedte a cuccait és kiszállt a kocsiból. - Az egyezségünkkel kapcsolatban meg... ha jól sejtem, nincs nagyon választásom. - Lionel bólintott, Olívia pedig csak becsukta maga mögött az ajtót. - Akkor még találkozunk. Gondolom...

Folyt. Köv.