-Tom? - kérdezte meglepetten Olívia, mikor meglátta a szobájuk kilincsén lógó Dior szatyrot.
Válasz nem érkezett, ezért óvatosan leakasztotta az ajándékot és megnézte mi van benne.
-Tom? Itt vagy? - kérdezte ismét a lány, miközben az ajándékot magához szorítva benyitott a szobába. - Úristen - mosolyodott el, mikor
Olívia egy boldog mosollyal az arcán emelte ki belőlük a gyönyörűbbnél gyönyörűbb ruhákat, táskákat és cipőket, majd mikor észrevette az erkélyen Tomot, hirtelen ledermedt a mozdulatsor közben.
A fiú a korlátnak támaszkodva cigizett, háttal Olíviának, de még így is látszott rajta, hogy mennyire feszült. A lány azonnal elengedte a kezében lévő Chanel blúzt és kisietett az erkélyre.
-Tom...? Minden rendben? - kérdezte Olívia, majd óvatosan kinyújtotta a kezét, hogy megérinthesse Tom karját, de a mozdulatsor közben ledermedt.
Tom még mindig mozdulatlanul bámult a sötétségbe, csak a kezei, amik megszáradt vérrel voltak borítva remegtek enyhén, ahogy időnként a szájához emelte a cigit. A fehér papíron is ott voltak Tom véres
Olívia teljesen elsápadt és úgy érezte, nem kap levegőt. Tom nyugodtnak tűnt. A tekintete békés volt, mintha csak kijött volna cigizni egy szép estén. Egyedül a remegő kezei árulták el. A véres kezei.
-Mondd, hogy ez a te véred... - suttogta rémülten Olívia.
A fiú egy pillanatra összerezzent, majd lassan a lány felé fordult. Eltűnődve lenézett a kezeire, mintha csak most tűnne fel neki a rajtuk lévő megszáradt vér, majd ismét Olíviára emelte a szemeit. Azokat a különös indulattól izzó, csokoládébarna szemeit, amikben most már némi aggodalom is ült.
-Azt hiszem, nagy baromságot csináltam... - mondta kissé rekedtes hangon Tom.
-Ezért a sok ajándék?!
Tom lassan megrázta a fejét.
-Tudod, hogy a tegnapiért... Ez csak... - pillantott le a kezeire. - Ideges lettem és elborult az agyam...
-Ugye nem őt?
-Bárcsak - nevetett fel szárazon Tom.
Olívia megkönnyebbülten sóhajtott. Aztán ismét eluralkodott rajta a pánik.
-Hol van most a...
-Hulla? - mosolyodott el furán Tom. Olívia némán bólintott. - Bill azt mondta, elintézi.
A lány egy darabig csak szótlanul meredt a barátjára. Olyan más volt... Olyan, mint amikor először találkoztak a pszichiátrián. Ködös tekintet, furcsa mosoly, mintha lenne egy saját kis titka, mintha mindenkiről mindent tudna, de senkivel sem fogja megosztani.
Vagy mintha egyszerűen csak túl sok lenne neki minden és elvesztette volna az irányítást.
-Gyere, mossuk ezt le - sóhajtott végül Olívia. Megfogta Tom csuklóját és behúzta magával a fürdőszobába, ahol a meleg víz alá dugta a kezét és vadul dörzsölni kezdte az egyik lufa szivaccsal.
-Ez fáj - rántotta el a kezét Tom, mint egy hisztis kisfiú.
-Nekem is fáj, amit csináltál - nyomta vissza a csap alá a kezét Olívia, majd lassan a fiúra emelte a szomorú tekintetét. - Nem akarok elmenni innen, Tom... Nem akarlak elveszíteni.
A fiú csak némán meredt rá. A meleg víz csobogása szinte fülsüketítő volt ebben a feszült csendben, de Tom már nem rántotta el a kezét. Mindketten csak álltak ott a mosdó fölött és szótlanul bámultak egymásra, miközben a piros víz lecsorgott a lefolyón Tom kezeiről, egészen amíg már nem volt ami befesse a vizet.
Aztán Tom hirtelen a falhoz lökte Olíviát és lefogta mindkét kezét, durván a falhoz préselve a csuklóját. A lány ijedten meredt rá, de nem mozdult. Tudta, hogy esélye se lenne kiszabadulni Tom fájdalmas szorításából. Inkább csak lecsukta a szemeit és próbálta figyelmen kívül hagyni az érzést, ahogy a csuklójában pulzáló vér nem jut el a kézfejébe.
-Azt hiszed nem tudom, hogy te is megtennéd? - kérdezte nyugodt, fenyegető hangon Tom, alig néhány centire a lány ajkaitól. - Hogy nem szeretnéd kiloccsantani az első szembejövő ember agyát? Egy igazán nagy fegyverrel... egy géppuskával vagy egy shotgunnal... hm? Egyetlen lövés és agydarabok mindenhol... Élvezted volna, mi? Kár, hogy hangos... - mosolyodott el furán Tom. - De te megértesz engem, Olívia. Tudod, hogy milyen érzés, amikor belevágod valakibe a késed és tudod, hogy szenved a fájdalomtól és...
-Mindig is egy szadista állat voltál - szakította félbe kissé rekedtes hangon Olívia, majd lassan kinyitotta a szemeit. - Sose mutattad, de valahol mindig tudtam... Egyetlen mozdulattal leszúrtad, direkt úgy, hogy ne haljon meg azonnal... látni akartad, ahogy a szenved... Mindig jöttél ezzel az önuralom dologgal... olyan ridegnek és magabiztosnak tűntél, mintha csak egy feladat lenne, de több volt ez a pénznél... Élvezted, és én tudtam, hogy élvezed.
-Talán tényleg a pszichiátrián van a helyem - jegyezte meg eltűnődve Tom, majd még jobban a falhoz préselte a lányt. - Téged is szeretlek kínozni... - vigyorodott el lassan, mikor Olívia kissé felszisszent a fájdalomtól.
A lány rá emelte a tekintetét, majd az ő arcán is a fiúéhoz hasonló mosoly jelent meg. Félelemnek vagy fájdalomnak nyoma sem volt.
-Csak szeretnéd... - vetette oda pimaszul Olívia. - Engem képtelen vagy igazából bántani.
-Próbálkozni lehet - vonta meg a vállát Tom, a vigyora pedig még szélesebb lett.
Néhány hosszú másodpercig csak bámultak egymásra, Olívia várta, hogy a szorítás erősödjön, míg már tényleg fájna neki, de Tom csak azzal a furcsa mosollyal az arcán nézett rá. Aztán hirtelen az egész testével a falhoz préselte a lányt és vadul megcsókolta. Olívia habozás nélkül viszonozta a csókot, a lábait a fiú csípője
-Hiányzott már ez a Tom... - sóhajtotta a lány két csók között.
Tom csak felnevetett, szexi, mély hangon, majd a kezei ismét ott voltak mindenhol, az ajkai pedig a lány nyakán, durván, nyomot hagyva. Eddig annyira próbált normális lenni... elnyomni minden késztetést és csak átlag ember módjára szeretni Olíviát, gondoskodni róla, vigyázni rá... Nem megölni senkit. Pénzért vagy csak az élvezért, mindegy volt... Olíviának igaza volt és ezt Tom is tudta, csak valahogy elfelejtette. A lány szerette őt, úgy ahogy van és Tom hirtelen egy tonnával könnyebbnek érezte magát. Olíviának nem volt szüksége gondoskodásra. Csakis Tomra, mindenféle megjátszás nélkül.
-Tudod mi ebben a helyben az egyetlen jó? - kérdezte levegő után kapkodva Tom, mélyen a lány szemeibe nézve.
Olívia megrázta a fejét, az ajkai szélén pedig már ott bújkált egy mosoly. Sejtette a választ, de Tomtól akarta hallani.
-Mi az? - kérdezte, miközben a fiú övével babrált.
-Hogy itt csak az enyém vagy... - mondta komoly, mély hangon és bár a tekintetét egy pillanatra sem vette le a lány arcáról, Olívia érezte, ahogy a kezei a ruhája alá csúsznak és lassan, végigsimítva a napbarnított bőrét lehúzzák róla a fehérneműjét. - Utáltam, amikor Amerikában más pasikkal kellett lenned...
Olívia lassan elmosolyodott. Irányításmániás.
-Csak egy csók volt - vigyorgott szemtelenül, pontosan tudva, hogy nem ez az a válasz, amit Tom hallani akart.
-Amit csak nekem kéne kapnom... - szorította még jobban a falhoz őt Tom.
Olívia a saját mellkasán érezte fiú a gyors szívverését, miközben a féltékenységgel kevert vágyakozó tekintete szinte már égette a bőrét. Néhány hosszú másodpercig csak némán meredtek egymásra, aztán Olívia elvigyorodott.
-Akkor érdemeld ki...
Lassan Tom ajkai is mosolyra húzódtak, majd letolta az egyre szűkebbnek tűnő boxerét és a korábbi hevességével ismét megcsókolta Olíviát.
***
Tom megvárta, amíg Olívia becsukja maga mögött a fürdőszoba ajtaját és elkezd csobogni a víz, aztán felkapta a boxerét, kivett egy tiszta Karl Kani pólót a szekrényből és kisétált a konyhába. Ahogy remélte, Bill ott ült a konyhapultnál és némán meredt a kávéjára.
-Elintézted? - kérdezte Tom, miközben helyet foglalt az ikrével szemben.
Bill bólintott egyet, majd a testvére elé tolta a kávét, amit néhány perce készített neki.
-Elmondtam Olíviának... - közölte Tom, bár felesleges volt, az öccse már úgyis tudta, de úgy érezte, mondania kell valamit.
-Tudom - válaszolta halkan Bill, majd felemelte a fejét és az ikrére nézett. - Biztos, hogy jó ötlet ez? Mármint... végig tudja csinálni?
Tom magabiztosan állta az öccse tekintetét.
-Muszáj neki.
-Jó, de...
-Olívia már nem az a lány, aki régen volt - szakította félbe Tom.
-Tudom, csak... megígérted neki, hogy vége. Hogy nem csináljuk többet. Ki fog borulni...
-Nem fog - zárta le a beszélgetést Tom, majd megfogta a bögréjét és visszament a szobájába. - Legalábbis remélem... - tette hozzá halkan, mikor becsukta maga mögött az ajtót.
***
Olívia a villájukhoz tartozó, de attól távol eső mólón üldögélt és elgondolkozva lógatta a lábát a hűvös,
-Nem tudsz aludni? - törte meg a csendet egy mély férfihang.
Olívia összerezdült és azonnal felpattant, támadásra készen. Nem látta egyből a hang tulajdonosát, de amikor a férfi elnevette magát és megérintette a vállát, azonnal felismerte.
-Ne aggódj, csak én vagyok - közölte Lionel, majd leült a móló szélére, ahol korábban a lány volt.
Olívia egy darabig tétovázott, majd végül ő is helyet foglalt.
-Talán pont ezért kéne aggódnom... - jegyezte meg gúnyosan, majd a nyomozóra nézett. Bele telt néhány másodpercbe, amíg a szeme megszokta a sötétséget és látni kezdte a férfit. - Ugye tudod, hogy ez a partszakasz a villánkhoz tartozik?
-Tudom - bólintott a férfi.
-Egyre bátrabb vagy... - jegyezte meg félig rosszallóan, félig elismerően Olívia. - Mi van, ha az ikrek meglátnak? Nincs olyan messze a ház...
-Sötét van, nem látnak itt semmit - mosolyodott el Lionel, amolyan "ne nézz hülyének" arckifejezéssel. - Te miért nem vagy bent?
-Nem tudtam aludni - vonta meg a vállát a lány.
-Tom nem egészen ezt ígérte, hm?
Olívia összezavarodva meredt a nyomozóra.
-Mire gondolsz?
-Láttam, hogy Tom milyen állapotban ért haza - jelentette ki nyugodt hangon Lionel. - És kétlem, hogy az az ő vére volt...
Olívia egy pillanatra ledermedt. Nem tudta mit mondhatna, nem számított rá, hogy Lionel tényleg ennyire figyeli minden lépésüket. Aztán csak megvonta a vállát.
-Akkor tartóztasd le... Meg van, amit akartál, rajta kaptad egy gyilkosságon. Bent van a véres pólója, a kés is biztos nála van... Nem is örülsz?
Lionel szúrósan pillantott Olíviára. A rövid, világos barna haján megcsillant a holdfény, a sötétben szinte világító kék szemei pedig szigorúan fúródtak a lány smaragdzöld tekintetébe.
-Tudod jól, hogy itt semmit se tehetek... Nem véletlenül kértem tőled azt, amit.
-Hát, szar ügy - vonta meg a vállát Olívia.
-A tied is - vágott vissza Lionel. - Gondolod, hogy ez lesz az egyetlen ígéret, amit Tom nem tart be? Vagy hogy itt meg fog állni? Az emberek hamarosan elkezdenek hullani körülöttetek és akkor innen is menekülnötök kell majd...
-Fejezd be, oké?! - akadt ki Olívia. - Én is tudom jól, hogy Tom nem tökéletes! És talán tényleg nem szeret engem, sőt valószínűleg egyetlen ígéretét sem tartja be, de...
Olívia nem tudta befejezni a mondatát, mert Lionel magához rántotta őt és az ajkait a lányéra tapasztotta. Olívia egy darabig csak sokkosan tűrte, majd ahogy eljutott a tudatáig, hogy Lionel megcsókolta őt, rémülten ellökte magától a férfit és felpattant az öreg fadeszkákról.
-Mi a fenét képzelsz?! Ha ezt Tom megtudja, meg fog ölni! - kapott a szájához Olívia, mintha el akarná rejteni a csók bizonyítékát.
-Tom ígyis-úgyis meg akar ölni... - vonta meg a vállát Lionel, majd lassan felállt és óvatosan közeledni kezdett a rémült lány felé. - Olív... - esetlenül elharapta a lány nevét, ahogy eszébe jutott a legutóbbi kiborulása. A teljes nevén csakis Tom szolíthatta. - Én megadnék neked mindent, amire Tom nem képes... amit nem akar megadni neked. Tudod, hogy én sosem hazudnék. És sosem ígérnék olyat, amiről tudom, hogy nem leszek képes betartani. Gyere haza velem és ennek az egész rémálomnak vége lehet.
-És szerinted nem találna meg?! Utánunk jönne és mindkettőnket megölne - rázta a fejét hevesen Olívia. - Csak... maradj távol tőlem! Nem érdekel, hogy mit csinálsz, hogy mit derítesz ki rólunk, de ezt... - mutogatott idegesen kettőjükre - soha többé! Én ide tartozom, nekem ez az életem és ezt elfogadtam. Ne próbálj megmenteni!
Folyt. Köv.
Hűha...Kezd bonyolulttá válni minden... Tom meglepett nagyon, de az is, hogy Olivia ennyire közvetlen Lionel-lel.
VálaszTörlésMég mindig imádom és várom a következő részt! ♥
És ez még csak a kezdet ;) Olíviának nincs nagyon más választása, Lionel ígyis-úgyis követi mindenhová, jobb, ha megszokja őt... :D
TörlésKöszönöm^^ Sietek nagyon, most belelendültem az írásba! :)