Végül vett egy mély levegőt, neki támaszkodott a fekete márvány mosdónak és az éles neonfénytől kissé hunyorogva a saját képmása szemébe nézett, majd rideg nyugalmat erőltetett az arcára. Lionel nem láthatja rajta, hogy ideges.
-Mégis mi volt ez az egész?! - rontott be feldúlva a nyomozó.
A mellette elhaladó nő, aki a mosdóból éppen kifelé ment, vetett rá egy meglepett pillantást, de úgy tűnt, a férfi észre sem vette. Dühös, de egyben kíváncsi tekintettel meredt a lányra, aki azonban nem válaszolt neki. Olívia - belátva, hogy ez talán nem a legalkalmasabb hely egy ilyen beszélgetéshez - sietve az ajtóhoz lépett és elfordította a kulcsot a zárban. Nem akarta, hogy bárki is megzavarja őket, de legfőképp azt nem, hogy Tom utána jöjjön.
-Mit csinálsz? - kérdezte ijedten Lionel, mikor tudatosult benne, hogy kettesben maradtak.
-Nem akartam, hogy mindenki hallja... - magyarázta Olívia, majd könnyedén a falnak támaszkodott és megigazította a rövid kis bőr ruhája alját. - Szóval? - pillantott rá, mintha csak egy sulis pletykázást szakítottak volna félbe.
-Mi "szóval"?! - akadt ki Lionel. - Tom majdnem megölt egy ártatlan embert mindenki szeme láttára!
Olívia könnyedén megvonta a vállát.
-Nincs olyan, hogy ártatlan... Egyébként meg, te is kiakadtál volna, ha veled ülök ott és egy részeg pasi rám nyomul.
Lionelt pofonként érte a felismerés és egy darabig nem is mondott semmit.
-De akkor sem rántottam volna fegyvert! - védekezett végül.
Olívia ismét csak megvonta a vállát. Akár igaz, akár nem, lényegtelen már...
-Hülyeség volt ma ide jönnöd... Tom ki fog nyírni, ha meglát itt.
Lionel egy ideig nem válaszolt, csak némán meredt Olíviára. Volt valami érthetetlenül vonzó abban is, ahogy ilyen ridegen és távolságtartóan beszélt. Magávalragadó volt, ahogy Olívia könnyed és bájos mozdulatai ellentétbe ütköztek a hűvös arckifejezésével. Talán még azt is hagyta volna, hogy a lány lelőjje őt. Csak láthassa, ahogy könnyedén előhúzza a pisztolyát, magabiztosan rá szegezi, majd édesen, de mégis fenyegetően elmosolyodik... Lionel kissé megrázta a fejét, ahogy észbe kapott mennyire beteges dolgokról fantáziál.
-Tényleg jó így neked? - kérdezte válasz helyett a nyomozó, majd kissé közelebb lépett Olíviához. - Minden percben attól rettegni, hogy vajon Tom kinyír-e valakit unalmában? A lelked mélyén te is tudod, hogy nem örökre jöttetek ide... Valaki úgyis hibázni fog és akkor az egész menekülősdi kezdődik előlről. Itt kell hagynod a szép házat, a kocsikat, a ruhákat...
Lionel jól felépített érv-rendszerrel érkezett, ami csakis Tom ellen szólt és úgy tervezte, hogy mindet rá is zúdítja a lányra azonnal, de Olívia ismét kizökkentette őt.
-Tom elég okos ahhoz, hogy ne hibázzon ekkorát - vágta rá határozottan. - De ha mégis történne valami és el kéne mennünk, a ház meg a ruhák a legkevesebb... Hidd el, veszünk másikat.
Lionel szánakozva elmosolyodott.
-Olívia, láttam mennyit vásárolgatsz nap, mint nap. Azt hiszed, hogy ez a pénz örökké fog tartani a ti életmódotok mellett? Szerinted mi lesz, ha elfogy a pénzetek, hm? Beültök egy irodába? Tudod, a "bérgyilkos" nem igazán egy önéletrajzba illő munka...
-Rohadtul nem a te dolgod, de van elég pénzünk - válaszolt idegesen Olívia. - Tudod, az ikrek elég sokat örököltek az apjuk után... - pillantott a férfira kihívóan.
Lionel néhány másodpercig nem mondott semmit. Még mindig nehezére esett feldolgozni, hogy Olívia ölte meg Jörg Kaulitzot. De aztán összeszedte magát és folytatta az érvelést. Meg akarta menteni Olíviát, bármi áron.
-És szerinted Tom mindig veled lesz?
Olívia kissé összezavarodva meredt rá a hirtelen téma váltás miatt.
-Persze... miért ne lenne?
Lionel megvonta a vállát.
-Nem tudom, hogy olvastad-e a pszichiátriai aktáját, de Tom egy pszichopata. És ugye tudod, hogy a pszichopaták nem éreznek semmit? Senki iránt. Nincs kivétel. Tom egyszerűen csak hálás neked, hogy kijuttattad, talán még azért is, hogy az apját... nos... szóval, érted. De semmi több. Talán még a közös titok összetart titeket, de amint elkezdik igazán biztonságban érezni magukat...
-Ez baromság! - szakította félbe idegesen Olívia. Ellökte magát a fekete mosdóktól és a kinti félhomályhoz képest vakító fénytől hunyorogva, de mégis feldúltan pillantott Lionelre. - Tom nem pszichopata. Olvastam az aktáját, igen, de dolgoztam is ott, ismerem az orvosokat és az egész rendszert... Minden, ami abban az aktában van egy hatalmas baromság. Tomnak van egy ikertestvére, akit mindennél jobban szeret. Már itt megbukott a pszichopata elmélet...
-Talán - állta a tekintetét Lionel. - De egy ikertestvér mégiscsak egy ikertestvér. Szerinted nem jönnek majd más nők?
Olívia elnevette magát, majd egészen közel lépett Lionelhez és kihívóan rá nézett.
-Miért, te lecserélnél engem?
Lionel zavartan nyelt egyet, majd megrázta a fejét.
-Nem, dehogy... Soha.
-Tom se fog - jelentette ki magabiztosan Olívia. Bárki másnál igen, de nála nem működött ez a féltékennyé tevős, elbizonytalanítós szöveg. Főleg, ha Tomról volt szó. - Már csak azért sem, mert túl sokat tudok - tette még hozzá, csak hogy valami tényszerűvel is alátámassza a dolgot. Hiába mondta volna Lionelnek, hogy Tom szereti őt, úgy tűnt, hogy a nyomozót csak a száraz tények győzik meg. - Szerinted találna még egy olyan barátnőt, aki elfogadja a munkáját, úgy ahogy én tettem, sőt együtt is gyilkolászik vele? Mert én kétlem. És ezt Tom is tudja.
Lionel tehetetlenül sóhajtott egyet, majd idegesen járkálni kezdett. Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy eltervezte és ettől kezdett kiborulni.
-Nézd, Tom akkor is egy... Érzelmileg mégis mit tud neked nyújtani? Mert oké, mindent megvesz neked és szép helyekre visz, jó kocsija van, de figyel is rád úgy igazán? Én elhiszem azt is, hogy biztonságban érzed magad mellette, mert erősnek tűnik meg fegyvere van és csak úgy hideg vérrel, igazi amerikai filmes nagymenőként nyírja ki az embereket, de...
-Biztonságban? Mellette? - szakította félbe nevetve Olívia. - Ha bármi van, amit Tom mellett nem érzek az a biztonság - jelentette ki, majd könnyedén felült a két mosdó közti pultra. - Vele az élet több, mint veszélyes, de hidd el, nincs is rá szükségem ahhoz, hogy biztonságban legyek. Ez olyan, mint az a mondás az éhezőkről meg a hálasztról... - forgatta a szemeit Olívia. - Tom akár játszhatná is a testőrömet, de ehelyett fegyvert adott a kezembe. Szó szerint és átvitt értelemben is. Sokat tanultam az elmúlt egy évben, Lionel. Annyira, hogy most minden gond nélkül megölhetnélek téged is. Csak a két kezemmel, rendőri kiképzés ide vagy oda. És szerintem ezt te is sejted a liftes incidensünk óta...
Lionel nem nézett a lányra. Egy ideje már valóban aggasztotta a tény, hogy Olívia valószínűleg minden gond nélkül ki tudná nyírni őt, de nem szeretett erre gondolni. Ilyen nyíltan hallani pedig még rosszabb volt. Ezért Lionel úgy döntött, hogy nem veszi tudomásul.
-Mondta neked már valaha Tom, hogy mennyire szép vagy? - pillantott rá kíváncsian. - Vagy hogy jól áll ez a ruha? Hogy hálás azért, amit érte tettél? Hogy jó neki veled? Bármit...
Olívia már nyitotta is volna a száját, hogy rávágjon egy csomó példát, de végül inkább visszacsukta. Rá kellett jönnie, hogy Tom valóban nem mondott neki soha semmi ilyesmit. Azt, hogy szereti, igen, de ennél többet nem nagyon. Persze éreztette vele és a tekintetéből mindig tudta, ha például Tomnak bejött a ruha, ami rajta volt és nagyon is figyelt minden részletre, de... Lionel most beletalált. Tom nem volt az érzelem kinyilvánítás mestere. És bár ez eddig nem zavarta Olíviát, most mégis csak a cipőjét bámulva ült ott és azon merengett, hogy mennyire jól esne neki néhány elismerő szó Tomtól.
-Ha azért jöttél ide, hogy minden rosszat összehordj róla, akkor nincs miről beszélgetnünk - ugrott le a pultról Olívia és már el is indult az ajtó felé.
-Igazam van, mi? - kérdezte kissé kárörvendően Lionel. - És tudod, nem csak az érzéseiről nem beszél... Hidd el, hogy Tom titkol valamit.
Olívia az ajtó előtt megtorpant és hátra nézett.
-Micsodát?
Lionel egy pillanatra zavarba jött, majd végül csak megvonta a vállát.
-Azt még nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy...
-Szánalmas vagy - nevetett fel Olívia, majd elfordította a kulcsot a zárban és kisietett a mosdóból.
-Nem kérdezted volna meg, hogy mit titkol, ha nem kételkednél benne - rohant utána Lionel, majd az ajtó előtt elkapta a lány karját és az asztaluk felé fordította őt. - És jól tetted...
Tom ott ült az előbb szerzett koktéljával a kezében, ahogy Olívia hagyta őt, azonban a lány helyén most egy
-Ez nem...
-Az alku még áll - szakította félbe Lionel, majd a mosdó ajtaja melletti falnak támaszkodott és a tekintete ismét Tomon volt. - Ha eléred, hogy visszamenjenek Németországba, te tiszta lappal kezdhetsz.
-Tom nem fog megcsalni - jelentette ki magabiztosan Olívia.
Lionel kétkedve megforgatta a szemeit, majd megfogta Olívia karját és maga mellé húzta őt, nehogy Tom észrevegye őket. A nyomozó biztos volt benne, hogy a szőke nő előbb-utóbb eléri a kívánt reakciót Tomnál és akkor Olívia majd belátja, hogy nem szereti őt igazán, de csalódnia kellett. A magabiztos mosoly, amivel az arcán azt figyelte, ahogy a nő szexin rágcsálja a szívószálát, majd Tom kezéért nyúlt, abban a pillanatban lefagyott az arcáról, ahogy a fiú elrántotta a kezét, legalább olyan undorral az arcán, mintha egy leprás érintette volna meg. Tom vetett még egy lenéző pillantást a nőre, majd egyetlen szó nélkül felállt a helyéről és inkább a bárpulthoz sétált.
-Add fel, Lionel - mosolygott rá gonoszan Olívia, majd faképnél hagyta a nyomozót és visszasietett Tomhoz.
-Minden rendben? - pillantott rá a fiú, mikor Olívia lehuppant mellé a bárszékre.
-Persze, miért ne lenne? - mosolygott ártatlanul Olívia. - Te hogy-hogy itt?
-A helyedre ült valami picsa - vonta meg a vállát Tom fintorogva.
Olívia halványan elmosolyodott. Jól esett neki, ahogy a fiú kihangsúlyozta, hogy az ő helyére ült és ahogyan azt az egyébként nagyon is szép nőt nevezte.
-És ez ennyire zavart? - kérdezte nevetve.
Tom csak megvonta a vállát, majd átkarolta a lányt, hogy magához húzhassa egy csókért, azonban Olívia csak egy gyors szájrapuszit adott neki és szinte azonnal kibontakozott az öleléséből, hogy egy pohár gintonikot rendelhessen. Hirtelen ő maga sem tudta, hogy miért csinálta ezt, egyszerűen csak még mindig magán érezte Lionel kutató tekintetét és ez idegesítette.
-Történt valami? - kérdezte halkan Tom, de már nem próbálta megérinteni Olíviát.
A lány megrázta a fejét, majd leugrott a bárszékről és már meg se várta a gintonikot. Tom kissé össze volt zavarodva, de néhány másodperces késéssel követte a lányt. Nem tudta, hogy valóban történt-e valami, amitől Olívia kiborult vagy esetleg itt van valaki, aki figyeli őket és nem kéne együtt mutatkozniuk, de nem merte megkockáztatni, hogy magára hagyja a barátnőjét.
-Tom, szerinted jól áll nekem ez a ruha? - kérdezte, mikor már eléggé eltávolodtak a bártól és egy ideje csak néma csendben sétáltak egymás mellett.
A fiú még inkább összezavarodva meredt Olíviára, majd a tekintete végigsiklott a lány alakjához feszülő szexi, fekete bőr ruhán. Aztán ismét értetlenül a szemeibe nézett.
-Miért? Azt mondta valaki, hogy nem?
-Tom, csak válaszolj! - torpant meg Olívia.
-Persze... neked minden jól áll - próbálta menteni a menthetőt Tom, de úgy tűnt, ez még jobban felidegesítette a lányt.
-Nem ezt kérdeztem! - akadt ki Olívia. - És különben sincs olyan ember, akinek minden jól állna! Jézusom, Tom... csak egyetlen egyszer mond ki, amit gondolsz!
-Mégis mi a picsa történt abban az öt percben, amíg leléptél?! - hajolt hozzá fenyegetően közel Tom. Nem vesztette el a fejét, nem kiabált és még csak hozzá sem ért a lányhoz. De a tekintete az mindennél ijesztőbb volt. - És mi ez az egész? Pontosan tudod, hogy mit gondolok! Már akkor tudtad, amikor felvetted, hogy amint haza érünk, letépem rólad ezt a ruhát, mert annyira kibaszottul szexi vagy benne! Mégis mi a szarért kéne minden egyes percben kimondanom, hogy mennyire felizgat, ha csak rád nézek? És baszki... te akartál mindenáron bulizni!
Olívia egy darabig csak némán, kissé ledöbbenve meredt Tomra, majd végül csak megvonta a vállát.
-Azt hiszem, rossz ötlet volt.
***
Másnap reggel Olívia egyedül ült a hatalmas villájuk teraszán és csak elgondolkodva piszkálta a reggelijét.
-Hé - támolygott ki álmosan Bill, félbeszakítva Olívia gondolatmenetét, majd nagyot ásítva lehuppant mellé.
-Szia - mosolyodott el halványan a lány. - Milyen volt az estéd?
Bill lassan elvigyorodott, majd szerénykedve megvonta a vállát.
-Egész jó.
-Mi is elmentünk bulizni - mondta Olívia, majd a tányérja másik végébe tolta azt a kis darab tojásrántottát, amit már vagy tíz perce nyúzott. - De nem láttunk téged...
-Még jó - nevetett fel Bill, majd töltött magának egy pohár narancslevet. Néhány hosszú másodpercig csendben válogatott az asztalon lévő ételek közül és igyekezett úgy tenni, mintha nem venné észre, hogy valami nyomasztja a lányt, de végül nem bírta tovább és letett mindent a kezéből. - Történt valami tegnap? És hol van Tom?
-A parton - vonta meg a vállát Olívia. - Azt mondta, nem éhes.
Bill felvonta a szemöldökét és kíváncsian nézett a lányra.
-És történt valami tegnap este?
Olívia alig észrevehetően körbenézett, majd ismét Billre pillantott.
-Hosszú történet és különben sem akarom, hogy bárki meghallja, szóval majd máskor elmesélem... - mondta végül. Lerázós szövegnek tűnt, de Olívia komolyan gondolta, amit mondott és ezt Bill is látta rajta, ezért csak bólintott.
-De jól vagy?
-Persze - mosolyodott el.
Néhány percig egyikőjük sem szólalt meg, csak csendben ettek, majd végül Olívia ismét Billre nézett.
-Volt már, hogy csinálnod kellett valamit, amit annyira nem szerettél, sőt néha egyenesen kiborított, de mikor abbahagyhattad végre, akkor elkezdett hiányozni?
Bill lassan elmosolyodott a kávésbögréje mögött, majd kíváncsian a lányra nézett.
-Hiányzik a munkánk?
-Kicsit - vonta meg a vállát Olívia. - Baj? Vagy nem kéne ezt éreznem?
Bill elnevette magát és megrázta a fejét.
-Nem, csak furcsa. Mármint, nem gondoltam volna, hogy hármunk közül te fogod először kimondani... vagy hogy úgy egyáltalán ezt fogod mondani.
Olívia megkönnyebbülten elmosolyodott és Billre nézett.
-Neked is hiányzik?
-Ez volt az egész életem, persze hogy hiányzik - mondta félig nevetve, félig szomorúan Bill. - Tudom, hogy mi akartunk kiszállni és egy részről tök jó, de... basszus, 18 évesen nem mehet nyugdíjba az ember! Néha úgy érzem, beleőrülök a semmit tevésbe. Hiányzik az az adrenalin löket, az irányítás, a menekülés, a bújkálás, a sok kamu sztori... Izgalmas volt, na, ez meg egy nagy rakás szar - bökte ki végül. - Vásárolgatunk és a parton koktélozunk, mint valami nyugdíjas klubban. Tényleg ezek lennénk mi? A nagy szociopaták, sorozatgyilkosok vagy bérgyilkosok... bárhogy is nevezzük magunkat, ahhoz képest szánalmas, amit most művelünk.
Olívia elgondolkodva kavargatta néhány másodpercig a kávéját, majd végül bólintott egyet.
-Igazad van. De előbb-utóbb elkaptak volna minket. És inkább viselkedek nyugdíjasként, minthogy elválasszanak minket és lecsukjanak. Ez az egyetlen, ami visszatart.
-Tudom - sóhajtott nagyot Bill, majd Olívia érintetlen reggelijére nézett. - Fogalmam sincs, hogy mi történt tegnap este, de keresd meg Tomot és beszéljétek meg.
Olívia kelletlenül bólintott.
-Majd, ha lenyugodott...
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése